Bekövetkezett amitől régóta féltek a kutatók – itt az új, halálos szuperbaktérium

Kínában egy olyan új típusú, halálos kimenetelű és gyorsan terjedő tüdőgyulladást fedeztek fel, amely ellenáll az antibiotikumoknak. A Klebsiella pneumoniae nevű baktérium által okozott fertőzésbe 2016-ban öten haltak bele egy intenzív osztályon. A Lancetben megjelenő tanulmányt a 444.hu vette észre.

Régóta figyelmeztetnek kutatók, hogy az antibiotikumok nem megfelelő használata rezisztenciához vezet, azaz a kórokozó ellenállóvá válik a gyógyszerrel szemben. Már ma is vannak olyan multirezisztens, többféle antibiotikumnak ellenálló baktériumok, amelyekkel nagyon nehezen, vagy sehogy sem küzdenek meg az orvosok, ez egyre szélesebb körben okoz problémát. A most felfedezett kórokozó miatt bekövetkezett halálesetek ráadásul egy nagyon tiszta, vadonatúj kórházban történtek, s meglehetősen szokatlan, hogy ilyen környezetben is ilyen gyorsan képes terjedni a rezisztens törzs – írta a portál.

A fertőzésbe belehaltak mindegyike 53 évesnél idősebb vollt, mindannyian komoly műtét után lábadoztak. Halálukat súlyos tüdőelégtelenség, illetve több szervük összeomlása okozta.

A kutatók szerint a baktérium egyetlen korábban ismert típusra sem hasonlít, hanem két kifejezetten veszélyes törzs összeolvadásával keletkezett. A törzsek hasonló fúziójától az orvosok már régóta tartottak.

A veszély világméretű, figyelmeztetnek az orosok, hiszen ha nem sikerül kontrollálni a törzset, világjárványt okozhat az antibiotikum-rezisztens hipervirulens Klebsiella pneumoniae.

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.