Dózsakerti tankcsapdák, avagy dől a lé

Egy vélemény következik:

Nem szoktam a szlenghez tartozó szavakat használni, de most a látvány minden erejével ezt égette belém, innen az írásom címe.

Folyik a belvárosi rekonstrukció, amelynek része a Dózsekert sétáló utcájának felújítása, valamint a Dózsa György úti üzletek előtti park megújítása.

Azt jó lenne tudni, bár bizonyára a kérdés megválaszolatlan marad, hogy miért építettünk előbb kerékpárutat, majd csak ezután rendezzük a parkot körülötte. Nem vagyok teljesen tájékozatlan, tudom, hogy két különböző beruházásról van szó, de a terület egy. Most éppen ott turkálunk újra, ahol nemrégen befejeztük a kerékpárút építést.  Annyi mindenesetre biztos, hogy nem a költségek megtakarítását segíti az ilyen megoldás.

Tehát mi is történik a Dózsa György úton? A naiv és jó szándékú nézelődő azt kérdezgetheti, hogy mi a fene készül itt, ahol negyven centi mély sávalapot húznak, majd vasszerkezetet szerelnek fölé, amelyen ugyancsak vagy harminc centi széles vasbeton szerkezetet húznak. Ilyet általában akkor láthatnak az emberek, ha egy ház épül, amelynek kell a teherbírás.

Nos, itt nem ház készül. Egyszerűen csak megemelik  a szintet, ahol a járószintnél magasabban lesz a zöld. Sokat láttunk már ilyet, és kétségtelen, hogy térinformatikailag érdekes és szép.

De miért kell egy tancsapdát is megszégyenítő vasbeton szerkezet ehhez?  Csak a rossz sejtésem mondja, hogy uniós pénz van rá – éppen elég – tehát hajrá! Már többször láttam ezt a mentalitást, ha nem a mi pénzünk, akkor szórhatjuk!

Valóban szórhatjuk?

Bizonyosan nem. Éppen elég helye lenne máshol ennek a pénznek.  No persze abból nem az építőipar profitálna – néhány vállalkozó.

Talán velem együtt más tatabányai polgárok is úgy gondolják, hogy mindnyájunk egészsége és a jövő nemzedék oktatása, nevelése fontosabb célok lehetnének.

Fekete Miklós

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.