Hétfőtől félpályás útlezárás a Szent Borbála úton – lesz ott gond

Iskolakezdésre időzítették a félpályás útlezárást és sebességkorlátozást a Szent Borbála úton, változik a buszközlekedés is.

2017 szeptember 4-én, hétfőn megkezdődik a négysávos Szent Borbála út újabb szakaszának a felújítása. Félpályás útlezárásokra és sebességkorlátozásra kell számítani.

Ezúttal a Károlyi Mihály utcai kereszteződéstől Felsőgalla irányába közel fél kilométer hosszan kap új burkolatot az út. A beruházás első ütemében a kormányhivatal felőli oldal két sávján zajlik majd a munka, amely a szegélyek cseréjével kezdődik, és körülbelül két hónapig tart. Ezen időszak alatt félpályás útlezárásokra és sebességkorlátozásra kell számítani.

A következő hetekben – előreláthatólag október elejéig – a Felsőgalla felől érkezők gépjárműveikkel nem hajthatnak be a Szent Borbála útról a benzinkút és a kormányhivatal által közrefogott kereszteződésben balra. A Károlyi Mihály utcát a Pennyhez vezető útról vagy a Bárdos lakópark felől egyenesen haladva közelíthetik meg. A kivitelezés idejére a kormányhivatal előtti buszmegállót is áthelyezik ideiglenesen, melyről tábla tájékoztatja az utasokat-írja a városi honlap.

Mi nagyon örülünk az útfelújításoknak, de mért nem lehetett ezt a munkát a nyári szünetben elvégezni?

Pontosan ez a probléma az Árpád Gimnázium körüli munkálatokkal is.

Kakadu via boldoguljtatabanyan.blog.hu

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.