Mikulás nem tréfál, nincs is rá oka

Itt a karácsony, és Mikulás még mindig velünk van. Itt ül.

Még mindig itt ül.

És még sokáig.

A Mikulás békésen ül egy díszletben, ahol minden díszen árcédula van. Rajta nincs, de egy igazi Mikulás megfizethetetlen.

Azt gondolnánk, hogy a Mikulás mindig türelmes, megbocsátó, egyáltalán nem haragtartó, joviális öregúr. Ül a fenekén egy rendkívül kényelmetlen ruhában, próbál beszélni vattával teli szájjal, és soha nem esik ki a szerepéből. Ő az a Mikulás, aki évtizedekig Magyarországon csak álnéven szerepelhetett, s talán meg is találjuk a III/III-as aktáját “Télapó” néven. Ő mindig velünk volt.

(Ha tényleg III/III-as volt, akkor ki lehetett a tartótisztje? Annyit tudunk, hogy akkoriban a kulturális ügyek acélosan működtek.)

Gondolom, hogy Mikulás egy bölcs ember. Alapból ezt gondolom. Ám mindig kételkedni kezdek egy olyan ember (vagy mítosz?) szavában, aki rendszeresen rázendít egy bizonyos: “Ho, ho hóó!” – idétlenségre. Majd ezt újra és újra csinálja, betegesen. Értelme nincs, nyilván ez egy kórkép a kényszerességről. Tudom: fontos, hogy olyat mondjon, ami minden nyelven ugyanazt jelenti. De ez a “ho-ho-hoó” minden nyelven azt jelenti: Meddig várjak még a betegszállítókra?

A Mikulás türelmes, de talán azért, mert eléggé demens ahhoz, hogy értse, mi történik körülötte.

Ami ma történik Magyarországon, az még a legtürelmesebb Mikulás számára is agyrém.

Legyünk türelmesek a Mikulással, engedjük előre a buszon (és a kéményben), adjunk neki pénzt egy kávéra, szeressük akkor is, ha más országból jött, szeressük, ha öreg, szeressük, ha fogyatékkal él, szeressük, ha nincs tiszta ruhája, ha nincs fedél a feje felett, szeressük, ha nincs mit szeretni rajta, Miéért?

Mert emberek vagyunk.

Tudjuk, hogy Mikulás nem egy zseni, de tudja a jelszót:

SZERETET

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.