Természetesen! Íme öt fordulatos és drámai történet Budapestről, amelyek izgalmas filmek alapját képezhetik: ### 1. **A Szabadság Híd titkai** A történet középpontjában egy fiatal történész áll, aki a Szabadság Híd alatt rejtett archívumokat talál. Ahogy

Közhely, de nem véletlenül mondják: az élet a legkreatívabb forgatókönyvíró. Most pedig bemutatunk öt olyan történetet, amelyek bármelyik filmvászonra méltóak lennének. Itt van minden, ami izgalmat ígér: drogtörténetek, rejtélyes gyilkosságok, megdöbbentő sorscsapások, szenvedélyes (és néhol komikus) szerelmi civódások, valamint a fröccs születésének különleges meséje. Készülj fel, hogy elmerülj a valóság és a fikció határvonalán!

Már régóta tudjuk, hogy a kokain nem új keletű jelenség Magyarországon, hiszen több mint egy évszázada ismert drogként van jelen a társadalomban. Kosztolányi Dezső híres írására is utalhatunk, ahol a költő ironikus hangvétellel kérdezi: "Miért a kokain? Megvannak okaim." Azonban Dezső András Magyar kóla című könyvéből újabb részletek derülnek ki a kokain népszerűségével és használatával kapcsolatban, valamint a Budapestet átszövő kokainbarlang-hálózatról. A kötetben Báró Kövess Jenő tragikus sorsa is megelevenedik, ami a kokain magyarországi diadalmenetének és végső soron hanyatlásának szimbolikus pillanata. Amíg a kokain elterjedése szárnyalt, a hatóságok meglehetősen elnéző magatartást tanúsítottak, nemcsak a jómódú felhasználók, hanem a drogot terjesztők és kereskedők irányába is.

Báró Kövess Jenő a mulatók világának egyik színes figurája volt a két világháború közötti időszakban, a társasági élet prominens alakja, egyfajta korabeli celebritás. Arisztokrata származásának köszönhetően, családja az Andrássy úton üzemeltetett egy népszerű dohánykereskedést, így Kövessnek bőven akadt forrása az éjszakai élet élvezeteire. A húszas évek végén a Bajza utcában bérelt magának egy kis kuckót, ahonnan rendszeresen látogatott el a kávéházakba, titkos kokainbarlangokba és kéjtanyákra. Bár a mulatozások során a figyelem középpontjába került, Kövess nem volt az a hangos, harsány figura; inkább csendesen, visszavonultan élt a szenvedélyeinek. Munkahelyein senki sem sejtette titkos éjszakai életét, így valójában kettős életet élt, a nappali arisztokratikus világ mellett egy rejtett, izgalmakkal teli univerzumban.

1929. január 16-án éjszaka a házinéni talált rá a szobájában az akkor harminc körüli aranyifjúra, aki kifejezetten szörnyű, összevert és eszméletlen állapotban volt. Kórházba vitték, ám pár nap múlva elhunyt - tüdőgyulladásban. Az ügyet nagy horderejűvé tette, hogy a sajtóban is sokat foglalkoztak vele. A nyomozás - ami egy film keretéül is szolgálhatna - nemcsak báró Kövess kettős életét és a bűnbarlangok a hétköznapi polgárok előtt szinte ismeretlen világát derítette fel, de azt is, hogy mi történt pontosan a szerencsétlen férfival.

A báró egy baráti összejövetelen vett részt, ahonnan taxival a Zichy utca 31.-be vitette magát. Az egyszerű lakóháznak tűnő épületben bordélyház, hangszigetelt szadomazoklub és kokainbarlang működött. Báró Kövess az este folyamán mohónak bizonyult, túltolta a cuccot, majd önkívületi állapotba került, és törni-zúzni, verekedni kezdett, végül a kidobók állították le, akik véresre püfölték, majd az erősen hiányos öltözetű férfit kidobták a jéghideg lépcsőház kövezetére. Ki tudja, meddig feküdt ott, mire összeszedte magát, és valahogy hazament. Ám addigra nagyon megfázott, aminek a szövődményeibe pár nappal később a kórházban belehalt.

A maga korában népszerű színésznőt - akinek egykori villája a magyar színjátszás emlékezetének első számú helyszíne, a Színészmúzeum - 1928-ban választották meg a Nemzeti Színház örökös tagjává, és ekkor költözött be a XII. kerületi, 960 négyzetméteres, kertes villájába férjével, Germán Tibor fül-orr-gégésszel, az édesanyjával, valamint fiútestvérével, Rudolffal és annak családjával. A ház az akkori társasági élet egyik fontos helyszíne volt, neves közéleti személyek és művészek, fontos emberek adták egymásnak a ház kilincsét. Az itt tartott vacsorákról és koktélpartikról a színházi és kulturális hetilap, a Színházi Élet is rendszeresen beszámolt. Bajor Gizi nemcsak a két háború között volt népszerű színésznő, de utána, a kommunista érában is sikerült megőriznie vezető szerepét, pedig volt, aki szerette volna kikezdeni a pozícióját, kevés sikerrel.

Bár gyermeket sosem vállaltak, Bajor és orvos férje között már-már mítoszi szintre emelkedett a házasságuk. Dr. Germán mélyen beleszeretett feleségébe, akit szinte imádott, nap mint nap kényeztetve és védelmezve őt. De a színésznő sem maradt adós, hiszen a saját életét is kockára tette, hogy megóvja a szerelmét. A II. világháború alatt zsidó származású férjét a villájuk rejtekében bújtatta, együtt más zsidó barátokkal és katonaszökevényekkel, miközben Kun páter és nyilas segítői többször is házkutatást tartottak náluk, ám mindig üres kézzel távoztak. Az ő irigylésre méltó, mély kapcsolatuknak és életüknek egy tragikus, sőt bizarr fordulat vetett véget, ami örökre megváltoztatta a sorsukat.

Bajor Gizi egyre többet panaszkodott fülfájásra, az érte túlságosan is aggódó férjének pedig meggyőződésévé vált, hogy a színésznőnek kezdődő agydaganata van. A férfi rendszeresen B-vitamin-injekciókat adott be a feleségének, napjában akár többször is. Dr. Germánon egy idő után annyira eluralkodott az aggodalom, hogy már otthon is állandóan a keze ügyében volt az orvosi táskája, hogy a feleségét azonnal kezelni tudja, ha a szükség úgy hozza. 1951. február 12-én, amikor a szokásos B-vitamin-injekciót készült beadni Bajornak, rossz üveghez nyúlt, és morfiumot adott be a feleségének, akit ezzel túl is adagolt. A színésznő rosszul lett, és belehalt a kezelésbe. Germán Tibor olyan sokkos állapotba került, hogy öngyilkosságot követett el.

Bár az eset után azonnal elindultak a pletykák, miszerint az orvos férj a szerelmi szenvedély hatása alatt, valamint a felesége agydaganatának képtelensége miatt, szándékosan adott be morfiumot Bajornak, hogy végül saját magát is ezzel a módszerrel sújtsa, a boncolás végül tisztázta a helyzetet. A vizsgálatok során kiderült, hogy a színésznőnek csupán fülgyulladása volt, míg a férjének előrehaladott agykéregsorvadása állt fenn, amelynek következményeként súlyos kényszerképzetek alakultak ki benne. Ezek közé tartozott az a téveszme is, hogy felesége állapota életveszélyes, és agydaganattal küzd.

Az Újpesten született Halassy, aki katonai hagyományokkal rendelkező családból származik, gyermekként focista álmairól álmodozott. Azonban 8 éves korában tragikus baleset következtében amputálni kellett a bal lábfejét, miután egy mozgó villamosra próbált ugrani. A fiatal sportoló számára ez a nehézség mégsem jelentett véglegesen gátat: hamar rájött, hogy a víz világában nem korlátozza a lábfejének hiánya. Így a vízi sportok irányába fordult, és mivel akkoriban a parasportolás még gyerekcipőben járt, az egészséges sportolók között küzdött meg a sikerért. Tehetségének köszönhetően vízilabdázóként robbant be a köztudatba, és már 1928-ban beválogatták az olimpiai csapatba. Amszterdamban ezüstérmet szerzett, majd Los Angelesben és Berlinben aranyérmes lett, bizonyítva, hogy a kitartás és az eltökéltség mindig kifizetődő.

Halassy Miklós nem csupán egy kiemelkedő úszó volt, hanem egy olyan ember is, aki a fizikai és mentális terhelhetőséget a legmagasabb szinten képviselte. Pályafutásának csúcspontja 1931-re tehető, amikor a párizsi Európa-bajnokságon először a vízilabdázók között szerzett aranyérmet, majd mindössze két órával később az 1500 méteres férfi gyorsúszásban is diadalmaskodott. Ezzel a teljesítménnyel nemcsak a sportágában, hanem a történelem lapjain is maradandót alkotott, hiszen több mint 30 bajnoki címet zsebelt be karrierje során. De Halassy hősiessége nem csupán az uszodában mutatkozott meg. A II. világháború végén, amikor a nyilasok hatalomra kerültek, bátorságot tanúsítva zsidó barátait és sporttársait bújtatta a háza pincéjében. Orvosbarátját megmentve, a családi örökségként rábírt, vitézi rangot jelző gyűrűjét adta át neki, ezzel biztosítva számára a szabad elmenekülés lehetőségét. Halassy Miklós tehát a sportágakban elért sikerei mellett emberi bátorságával és önfeláldozásával is példát mutatott a világ számára.

Bár élete rövid volt, tele volt izgalmakkal és megpróbáltatásokkal. Halassy Tihamér, aki gyermekként egy súlyos baleseten esett át, nemcsak a halállal, hanem a sors kegyetlen játékával is bátran szembenézett. 1941-ben szinte az életébe került a vérmérgezés, amely még inkább próbára tette kitartását. A zsidók bújtatása, amiért a halál várta volna, szintén része volt a bátorságának. Végül azonban elkerülhetetlen sors várta: méltatlan körülmények között és idő előtt távozott el a világból. 1946. szeptember 10-én, amikor egy MTK-klubülésről tartott hazafelé, egy szovjet katonai járőr állította meg. Az autója átadását követelték tőle, de Halassy és sofőrje bátran ellenálltak. A katona válaszul, ott helyben, az újpesti Szent László úton agyonlőtte mindkettőjüket, a holttesteket pedig szívfacsaró módon az utca kövén hagyta. Az országot megrázta a hír, és Halassy több ezer fős temetésén Hajós Alfréd mondott búcsúbeszédet. 37 éves korában távozott, de emléke örökké élni fog.

A screwball comedy, az amerikai mozi egyik legjátékosabb műfaja, a 30-as évek virágkorában kezdte meg pályafutását. Az említett két magyar színész romantikus viszonya igazi alapanyagot szolgáltathatna egy fergeteges screwball komédiához, tele szenvedéllyel, botrányos fordulatokkal és harsány nevetéssel, természetesen egy boldog befejezéssel. Prielle, a tapasztalt színésznő, néhány évvel idősebb volt Szerdahelyinél, aki 1847-ben, amikor találkoztak, még csak a pályája elején állt. Ez azonban semmiképpen sem állhatott az útjukba, hiszen a két szív egymásra talált, és szinte rögtön el is kötötték magukat az esküvő igéretével, megkezdve ezzel egy szenvedélyes és szórakoztató közös életet.

A rossznyelvek szerint a házasságot a színésznő erőltette, hogy bosszút álljon Petőfi Sándoron, aki elhagyta őt Szendrey Júlia miatt, pedig már a kezét is megkérte, és akibe még mindig szerelmes volt. Ezek a rossznyelvek azt is hangoztatták, hogy Szerdahelyi egy csodás orgánumú, atlétatermetű, gyönyörű férfi volt, akiért döglöttek a nők, ezért nem is volt igazán kedve a házassághoz. Ezt már sosem tudjuk meg, de az biztos, hogy a férfi elég sűrűn félrelépett. Féltékenységi rohamok, ajtócsapkodások, hangos veszekedések kísérték a kapcsolatukat, ami elég hamar véget is ért, a forradalom kitörésekor. Szerdahelyi beállt a honvédek közé, és erre hivatkozva elvált Prielle-től is.

Ugrás az időben, az 1850-es évek közepére. Szerdahelyi Kálmán ekkor szerződött a Nemzeti Színházba, majd nem sokkal később jött a váratlan fordulat: Prielle Kornéliát is leszerződtette az ország első számú színháza. Talán nem véletlenül, ugyanis akkor jöttek divatba a frivol francia vígjátékok és színművek, melyekből nem egyet tűzött műsorára a színház- minden esetben a női főszerepben Prielle Kornéliával, a férfi főszerepben pedig Szerdahelyi Kálmánnal. A színház vezetése talán emlékezett még kettejük korábbi, hangos veszekedéseire és szócsatáira, és innen jött az ötlet, mindenesetre bejött a húzás, a darabok nagy sikerrel mentek. Ez pedig arra késztette a két színészt, hogy leüljön egymással és tisztázza a múltat. 1864-ben újra összejöttek, 1870-ben pedig másodszor is összeházasodtak. A kapcsolat és a frigy ezúttal tartósnak és veszekedésmentesnek bizonyult, bár ezúttal sem tartott sokáig: a szívbeteg Szerdahelyi 1872 novemberében elhunyt.

Magyarország mindig is a borok földje volt, és az itt készült italok közül kiemelkedik a fröccs, amely közel 180 éve van velünk, és már több mint 50 változata ismert. 2013 óta pedig hungarikumként is büszkélkedhetünk vele. Habár egy kis magyar bortörténet izgalmasan megjelenhetne a vásznon, mi egy különleges esemény köré szőnénk a szálakat egy kultúrtörténeti vígjátékban, amely olyan könnyedén ragad el, mint egy frissítő fröccs. Ez az esemény nem más, mint Fáy András, az író és politikus 1842. október 5-én rendezett szüreti mulatsága a fóti birtokán, ahol neves barátai is tiszteletüket tették.

A hírességek között ott volt két neves költő, Vörösmarty Mihály és Czuczor Gergely. Czuczor, aki talán megérezte, hogy a fóti birtokon fontos események készülnek, magával hívta unokatestvérét, a bencés szerzetes, fizikus és feltaláló Jedlik Ányost. Jedlik már az 1820-as években kísérletezett a szén-dioxiddal dúsított víz, vagyis a szódavíz előállításával, és 1830-ban szabadalmaztatta szikvízkészítő gépét. Már akkor felvetette, hogy az ízélmény fokozása érdekében érdemes lehet egy kis bort is keverni a szódával, hiszen így talán még ízletesebb ital születhet.

A szikvizet előállító berendezését Jedlik 10 éven át tökéletesítette, és amikor meghívták Fáy fóti szüretére, oda is elvitte magával. És ha már elvitte, akkor be is vetette, méghozzá akkor, amikor azt látta, hogy Vörösmarty kezd egyre részegebb lenni, túlságosan a fejébe szállt a tisztán elfogyasztott bor. A szerzetes-feltaláló arra gondolt, kicsit feldúsítja neki az alkoholt, hogy ne történjen vele nagyobb baj. A költőnek pedig nagyon ízlett a keverék, amit Jedlik spriccernek nevezett, ám Vörösmarty egy magyarosabb elnevezést ajánlott: a fröccsöt. Minderről az egyik költeményében, a Fóti dalban is megemlékezett pár sor erejéig, bár a fröccs szó születését kihagyta belőle.