Bitcoin? Hát ne viccelj! Volt valami, amivel ötvenszer nagyobb nyereményt lehetett zsebre tenni a héten!


Kép: Economx - A címlapunkon található illusztráció mesterséges intelligencia által készült.

Az amerikai választások utáni kriptopiaci láz hevesen megemelte a bitcoin árfolyamát, amely átlépte a 100 ezer dolláros határt. Noha a piac azóta - a megszokott ciklusnak megfelelően - kissé visszaesett, a kriptovaluták uralkodója így is a nemrégiben még elképzelhetetlen szinteken mozog.

Jelenleg körülbelül 98 ezer dolláros árfolyamon mozog, ami átszámítva 38 millió 500 ezer forintot jelent.

A Glassnode kriptoelemző platform alapítói viszont már csütörtökön kiadták a figyelmeztetést, hogy a bitcoin komoly korrekció felé haladhat történelmi, 100 ezer dolláros áttörése után. A Bitcoin Fundamental Index (BFI) mérőszáma ugyanis a piac gyengülését jelzi.

A BFI alaposan szemügyre veszi a Bitcoin piac különböző aspektusait, többek között a pénztárcák aktivitását és a tranzakciók volumenét. Amennyiben ezek a mutatók csökkenni kezdenek, úgy a piaci korrekció valószínűsége jelentősen megnőhet.

"Egyelőre továbbra is figyelemmel kísérjük az eseményeket, de a bikafutásban még mindig van némi üzemanyag" - fűzik hozzá.

A nem teljesen bíztató előjelek ellenére úgy tűnik, folyamatosan áramlik a tőke a bitcoinba, ráadásul egyes elemzők szerint

A kereskedők még mindig óvatosak a profit realizálásával ebben a zónában. A magasabb árfolyamok iránti vágyuk hajtja őket, és úgy vélik, hogy ennél is jelentősebb nyereségekre számíthatnak.

Ez a csúcsérték - más néven a plafon - az utolsó hónap során 129 ezer dollárról 146 ezer dollárra nőtt. Így a 102 ezer dolláros árfolyam még mindig jelentős távolságra helyezkedik el ettől a szinttől.

A legutóbbi korrekció hátterében egy meglehetősen egyszerű ok húzódik meg: a felfokozott eufória közepette újra elérkezett a péntek, ami egyben a hónap első bitcoin opciós lejáratának időpontját is jelenti.

A 10 százalékos hirtelen összeomlás körülbelül 10 ezer dollárt törölt le a BTC árából, ami persze a ezúttal is sokat szidott tőkeáttétes ügyleteknek volt köszönhető. Nagyjából 23 400 bitcoinnyi opciós szerződést számoltak fel - ami értelemszerűen hatással volt a kriptovaluta érfolyamára.

A Coinglass adatai alapján az elmúlt 24 órában 163 587 kereskedőt érintett a likvidáció, a veszteségek összesen pedig meghaladják a 900 millió dollárt. Érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a likvidált pozícióknak körülbelül 80%-a long pozíció volt.

"A hét végéhez közeledve egy éles lefelé irányuló lövés megtisztította a tőkeáttétel hullámát, más érmék nem követték a példát, és a teljes kriptopiac nagyon erős" - kommentálta a helyzetet a Greeks Live.

A második legnagyobb kriptovaluta, az Ethereum, szinte észrevétlenül vészelte át a piaci korrekciót, annak ellenére, hogy rengeteg opciós szerződés járt le a közelmúltban. Ennek ellenére az Ether az utolsó hónapban lenyűgöző, 60%-os hozamot ért el, és a kereskedési árfolyama továbbra is a 3900 dolláros szint körül mozog.

Kissé furcsának tűnik, hogy a bitcoin fényűzése – amely mindössze háromszázalékos növekedést jelent egy hét leforgása alatt – háttérbe szorítja az altcoin-piac többi résztvevőjét.

amelyek viszont tízes nagyságrendű növekedést mutattak.

A kriptovaluták világában a legfigyelemreméltóbb teljesítményt az XRP és a TRON produkálta, hiszen előbbi 50, míg utóbbi 55 százalékos növekedést mutatott mindössze egy hét leforgása alatt. A piacon elérhető ismertebb valuták közül az Avalanche, a Cardano és a Shiba Inu szintén figyelemre méltó, kétszámjegyű emelkedést könyvelhetett el. Ráadásul a korábban népszerű Solana, valamint Elon Musk által favorizált Dogecoin kivételével szinte minden kriptovaluta profitot termelt a héten, sokan kétszámjegyű nyereséget realizáltak. És ha már itt tartunk, a Curve például...

a héten "csupán" 100, az elmúlt hónapban viszont 400 százalékos szédítő emelkedéssel örvendeztette meg a birtoklóit.

Valóban, a piaci kapitalizációja messze elmarad a bitcoinétól, ezért akár egyetlen nagyobb befektető, vagyis bálna is képes lehet jelentős hatást gyakorolni az árfolyamára.

Ezek a már-már túlzónak tűnő nyereségek a kriptovaluták teljes piaci értékét 3,7 billió dollárra emelték, és sima úton halad már 4 billió felé. Történik mindez úgy, hogy a kriptoszabályozás enyhítését beígérő, az iparág hangos támogatójaként ismert Donald Trump még el sem foglalta a Fehér Ház ovális irodáját.

Trump győzelme mellett a piac kitörő örömmel fogadta, hogy a leendő elnök Paul Atkinst, a kriptográfia elkötelezett támogatóját jelölte az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet élére. Ez komoly kontraszt lesz: Gary Gensler, a SEC jelenlegi vezetője hivatali ideje alatt nemcsak hogy a kriptó ellensége volt volt, de végeláthatatlan pereket is indított a piac legnagyobb szereplői ellen.

Friss hírként érkezett, hogy David O. Sacks, a PayPal egykori vezérigazgatója csatlakozik Donald Trump csapatához, hogy koordinálja az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és digitális eszközökkel kapcsolatos politikai irányvonalát. Trump technológiai tanácsadói már eddig is a minimális kormányzati beavatkozás mellett álltak ki a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták, például a bitcoin világában, és Sacks nem más, mint ennek a filozófiának az elkötelezett támogatója.

Related posts