Drónnal végeztek felmérést, majd azt követően kifosztották az ingatlant Zalában! Közel 70 millió forint értékű kárt okoztak.


A nagykanizsai járásbíróságon folytatódik az elsőfokú tárgyalás, amelynek keretében egy hétfős csoport áll a vádlottak padján. Az ügy gyökerei egészen 2019-ig nyúlnak vissza, amikor az I. és II. rendű vádlott egy drón segítségével feltérképezett ingatlant kifosztott. A tanúmeghallgatások során újabb részletek derülhetnek ki az események hátteréről és a vádlottak szerepéről.

Az esetről a zalaegerszegi törvényszék tájékoztatta hírportálunkat. Összefoglalójuk szerint az I. rendű vádlott 2019. december 9-én egy drónnal feltérképezte a sértett ingatlanát. Másnap - miután a férfi a barátnőjével távozott a házból - a II. rendű társával a kerítésen átmászott, elfordította a biztonsági kamerát, és így az ingatlan hátsó ablakát betörve a nappaliba jutott. Itt felfeszítettek egy rejtett fiókot és onnét 55 ezer eurót (aminek értéke az akkori árfolyamon átszámítva 18 millió 244 ezer 600 forint), 58 millió 200 ezer forint készpénzt, valamint 15 bélyegzőpárnát elloptak. Ezután magukhoz vették a nappaliban lévő kamera és TV beltéri egységeket, majd elhagyták a drón segítségével feltérképezett ingatlant. A vádlottak a sértettnek 56 millió 499 ezer 600 forint, míg testvérének - aki megőrzésre a sértettre bízta a pénzét - 20 millió forint kárt okoztak. A két férfi a készpénzt egymás között megfelezte, míg az eltulajdonított tárgyaktól megszabadultak.

A drón segítségével feltérképezett ingatlanból származó tőkét sikeresen befektették.

A betörés után az I. rendű vádlott a megszerzett pénz egy részét megtartotta, míg a fennmaradó összeget a III. és V. rendű vádlottak között osztotta szét. Ők ezt követően a pénz egy részét a saját magyar és brit Revolut számláikra, valamint egy hazai bankszámlára helyezték el. Ezen kívül az I. rendű vádlott is nyitott egy Revolut számlát, ahová társai visszautalták a korábban átvett összeget. A megszerzett pénzből a férfi különféle természetes és kriptovalutákat vásárolt.

Elfogatóparancsot adtak ki ellene

Az I. rendű vádlottat 2019-ben a kőszegi járásbíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, de a büntetés letöltését nem kezdte meg, így elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi a letartóztatásáig ismerősei otthonában rejtőzött, majd miután elfogták, mintegy 14 millió forintot bízott meg társaira, akik az összeget gépjárművek, erdőterületek és euró vásárlására fordították. Miközben a férfi börtönben volt, valutáival a III. és V. rendű vádlottak további kereskedésbe kezdtek, így megduplázták az eredeti összeget. 2020 decemberében a Revolut a férfitól kérte a számláján lévő összeg eredetének bizonyítását, amelyre ő fiktív kölcsönszerződéssel próbálta bizonyítani a dolgot, de végül a vagyonkimentés mellett döntött. Ebben tettestársai segítették, akiknek kölcsön-visszafizetés címén átutalásokat teljesített. A hatóság a pénzt 2021. május 25-én lefoglalta.

Related posts