Erdély területén valósulhat meg Európa legnagyobb lőporgyárának építése.


A viktóriavárosi fegyvergyár már öt évtizede működik, azonban 2004 óta állagmegóvás alatt áll. Ennek ellenére a gyár még mindig körülbelül 70 munkavállalónak ad otthont, akik a létesítmény karbantartásával és gondozásával foglalkoznak.

Viktóriaváros (Győzelemváros vagy Újucsa) Fogarastól 34 kilométerre délnyugatra, a Fogarasi-havasok lábánál fekszik. Innen indul a turistaút a Moldoveanu-csúcsra, Románia legmagasabb hegycsúcsára (2544 m). Nevét 1954-ben kapta és a szocializmus győzelmére utal. 1936-ban a román hadügyminisztérium az esseni Ferrostahl céggel közösen lőporgyár építését határozta el Felsőucsa külterületén. Az erdők kivágása, a tereprendezési munkálatok és az infrastruktúra kiépítése 1939-ben kezdődtek. 1942-től 1944-ig hadifoglyok és munkaszolgálatos zsidók építették a gyárat, 1944-ben azonban a munka abbamaradt. A kommunista fordulat után szovjet ellenőrzés alatt fejezték be a gyárat, kezdték meg a termelést és a város fölépítését. Kezdetben kertvárosias házakat és palotaszerű középületeket, az 1960-as évektől lakótömböket emeltek. Az 1950-es években zárt város volt, őrzött védőfallal próbálták meg elszigetelni a környező falusiaktól és a környéken még aktív partizánoktól. Ateista városnak nyilvánították, és egészen az 1990-es évekig egyetlen templom sem működött benne. 2005-ben a körülötte fekvő falvak lakói visszaigényelték területét. (Forrás: Wikipédia)

Related posts