A kiállításon a fények és pixelek varázslatos kaleidoszkópja bontakozik ki előttünk, felfedezve agyunk mélyebb rétegeit.
Október 3-án nyitott és a hónap végéig várja az érdeklődőket a Báthory utcai Neumann János Számítógéptudományi Társaság kiállító tere, ahol komoly érzékcsalódásokat és sokkoló géplátványokat tapasztalhatunk meg. Akinek az illúziók nem kedvesek, ne jöjjön ide, de aki szereti, ha megtréfálják szemét és agyát, mindenképp látogasson el az ingyenes tárlatra.
A Pixel-fény Architektúrák című különleges kiállítás a főváros V. kerületében, a Báthory utcában várja az érdeklődőket, mindössze egy karnyújtásnyira a Parlamenttől. Az NJSZT Számítógépes Művészeti Szakosztály október 3-án nyitotta meg ezt a kompakt, ám annál izgalmasabb tárlatot a Neumann János Számítógéptudományi Társaság pincéjében. A kiállítás célja, hogy felfedezze és bemutassa, miként befolyásolják valóságérzékelésünket a pixelekből összeálló képek, a mesterségesen megalkotott fények, valamint a számítógépes algoritmusok által teremtett új vizuális nyelvek. E különleges művészeti élmény során a látogatók betekintést nyerhetnek abba, hogyan formálódik a digitális világ a mindennapi életünkben.
A tárlat leírása szerint a pixel építőkő és határ, a digitális kép legkisebb egysége, ami komplex univerzumokat, új architektúrákat építhet, fényobjekteket, számítógépes grafikákat, mozgóképeket és digitális alkotásokat. Ha mindez elvontnak tűnne most, megfogalmazom egyszerűbben: a tárlat az Illúziók Múzeumának tudományosabb variációja. Vagyis gyerekek és felnőttek intenzív érdeklődésére is számot tarthat, mert korosztálytól függetlenül bárki szájtátva elálldogálhat 10 percig is a végtelen, föld alá vezető, kék Hexagon-alagutak előtt, vagy bámulhatja kisebb sokkban a csipketerítős tévéből lazán kisétáló robotokat. Mi folyik itt?
Talán ez a művészet és a tudomány különleges összefonódása, ahogy Bálint Bertalan, az egyik kiállító művész kifejtette: az alkotók folyamatosan keresik a tudomány és a művészet egyesített eszmerendszerét, de ez még nem öltött formát doktrínaként. A két világ találkozása azonban Bálint alkotásán lenyűgözően megjelenik, hiszen Michelangelo híres Dávidja egy plexi-, LED- és PC-alaplapokból készült műben elevenedik meg. Spitzer Fruzsina robotjai is figyelemfelkeltőek, hiszen elhasználódott számítógép alkatrészekből formálta meg őket. Az ő nevéhez fűződik a csipkés-nippes robottévé is, amely szintén izgalmas példája a kreatív újrahasznosításnak.
Csizy László plexi lemezeket varázsol életre gravírozással és LED fényekkel, melyek segítségével a látványos, térbeli vonalak szinte megelevenednek a szemünk előtt – mindez a szemünk és agyunk együttműködésének köszönhetően. Amíg a kisebb alkotásokat csodáljuk, a háttérben Bordos László Zsolt lenyűgöző épületbomlasztásai is felsejlenek, amikről a művész korábban így nyilatkozott:
A néző számára ismeretlen és szokatlan élményekkel találkozik, amelyekkel nem tudja a megszokott eszközeivel bánni; érzékei mintha cserbenhagynák, és a valóság újabb dimenziói tárulnak fel előtte.
A vetítés kizökkenti a nézőt a megszokott érzékelésből és új értelmezési folyamatra készteti. Bordos szerint a tárgy- és épületvetítés túlmutat a technikai kuriózum kategóriáján. Egy olyan új vizuális nyelvről van szó, ami megszólítja az embert.
És még mindig nem éreztük a szédülést? Akkor Ruzsa Dénes Kvantumkrónikáira van szükségünk, vagy HAász Ágnes Dalísan Elfolyó időjére, amely mélyen bevésődik a lelkünk mélyébe. Hasonlóan lenyűgözőek Gábor Éva Mária, Gyenes Zsolt, Kelle Antal Artformer, ifj. Koffán Károly, Kömlődi Ferenc, Láng Eszter, Lévay Jenő, Lieber Erzsébet, Paczona Márta és Péter Ágnes különleges alkotásai is, amelyeket október 31-ig díjmentesen megcsodálhatunk a Neumann Számítógéptudományi Társaság kiállítótermében.
