Az AI-patkány, akinek hatalmas méretű pénisze van, egyre inkább megjelenik a tudományos diskurzusban, miközben a publikációk színvonala folyamatosan csökken.

Az utóbbi években a tudományos publikációk száma soha nem látott magasságokba emelkedett. A túltermelés következményeként a mennyiség a minőség rovására ment, és ez a jelenség nem a kutatók hiányosságainak tudható be, hanem az akadémiai rendszer működésének, amely a mennyiségi mutatókat helyezi a középpontba a minőséggel szemben. Továbbá, a kutatóknak csak jelentős anyagi áldozatok árán van lehetőségük cikkeik publikálására, ami azt eredményezi, hogy világszerte hatalmas közpénzmilliók vándorolnak a nagy tudományos folyóiratokhoz, anélkül hogy a legtöbbször valódi tudományos áttörés születne.

Tavaly körbejárta a bulvárt és a közösségi médiát egy mesterséges intelligencia alkotta rágcsáló, óriási pénisszel. A képpel csak az volt a probléma, hogy a szóban forgó négylábú eredetileg egy tudományos szakcikkben szerepelt illusztrációként, és nem egy vicces Instagram-oldal, hanem a Frontiers in Cell and Developmental Biology - egy patinás sejtbiológia-szaklap közölte először.

A természetfeletti méretű családi ékszerekkel bíró AI-patkány állítólag - a tudományos publikációk normáinak megfelelően - átesett a szerző, a szakmai lektorok és a folyóirat szerkesztőinek alapos ellenőrzésén. Mindez egészen három napig rejtve maradt, mígnem valaki véletlenül felfedezte a problémát, és megosztotta azt a közösségi médiában. Ezt követően a folyóirat a köznevetség céltáblájává vált.

Ez a történet talán sokak számára ismerős, mégis érdemes megállni egy pillanatra, hogy mélyebben átgondoljuk a cikk elején felvetett problémát: a tudományos túltermelés jelenségét és az ebből fakadó minőségromlást. A tudomány nem csupán elméletek játéka; sokszor élet és halál kérdéséről van szó. Az orvosok és a döntéshozók sorsa attól függ, hogy a kutatók milyen megbízható és pontos információkkal látják el őket.

a tudósok gyakran a mennyiségre összpontosítanak, nem pedig a minőségre. A kutatók kénytelenek olyan cikkeket publikálni, amelyek gyakran felületesek vagy nem eléggé alátámasztottak, csak hogy megfeleljenek az intézmények elvárásainak. Ennek következtében a tudományos közéletben a valódi innováció és mélyreható kutatások háttérbe szorulnak, mivel a kutatók időt és energiát pazarolnak a folyamatos publikálásra. Az intézményeknek érdemes lenne újragondolniuk a teljesítményértékelési rendszereiket, és inkább a kutatási eredmények hatását és jelentőségét kellene előtérbe helyezniük a mennyiség helyett. A tudományos világ számára elengedhetetlen, hogy a kutatók valódi értéket teremtsenek, ami csak akkor lehetséges, ha a kényszerű publikációs nyomás csökken.

A brit tudományos akadémia, a Royal Society, a nyár végén egy részletes jelentéssel áll elő, amely a tudományos publikációk aktuális problémáit vizsgálja. E tanulmány célja, hogy a brit tudományos szféra átszervezésével a "kevesebb néha több" elv érvényesüljön, lehetővé téve ezzel az ígéretes kutatások kibontakozását a nagyszabású, ám sokszor érdektelen tudományos termelés helyett.

Sir Mark Walport, a korábban Stephen Hawking és Gábor Dénes fizikusokat is tagjai között tudó társulat elnöke szerint a tudományos publikálás szinte minden aspektusát átalakítja a technológia, és ez kihatással van arra, hogy a kutatók és a kiadók inkább a mennyiséget helyezik előtérbe.

A túltermelés valódi fellendülése az online tudományos folyóiratok megjelenésével vette kezdetét, amikor a tudósok teljesítménye végérvényesen mérhetővé vált az olvasottság és a publikációk számának tükrében. Ezzel párhuzamosan a mennyiség lehetőséget teremtett arra, hogy a kutatók ismertséget és anyagi támogatást nyerjenek el a jelentősebb projektekhez. A brit The Guardian című lap elemzése szerint 2015 és 2024 között a tudományos publikációk összlétszáma közel megduplázódott, 2015-ben 1,71 millió, míg 2024-re 3,26 millió cikket jegyeztek fel. Ebből a folyóiratok olyan bevételre tettek szert, amely más iparágakban alig található, legfeljebb a pénznyomtatás világával állítható párhuzamba.

A nagy folyóiratok kiadói részben piócaként élősködnek ezen a hibás rendszeren, másrészt viszont egy ideig ezek a cégek is kényszerpályán mozogtak. Az internet megjelenésével a nyomtatott tudományos folyóiratok addig jól működő előfizetéses üzleti modellje gyakorlatilag becsődölt a világhálón ingyenesen elérhető publikációk miatt.

Az ingyenesen hozzáférhető tudományos tartalmak megjelenése arra ösztönözte a kiadókat, hogy az üzemeltetési költségeket - mint a szerverhasználat és a szakmai lektorok díjazása - ne az olvasóktól, hanem a kutatóktól kérjék el. Azóta, hogy a kutatók képesek és kénytelenek is fizetni a tudományos cikkek publikálásáért, a folyóiratok szinte kenőpénzként árusítják a nyilvánosságot olyan, gyakran abszurd tartalmú kutatásokért, amelyek tele vannak kétes értékű információkkal - mint például az AI által generált "patkányokkal". Ez a helyzet nem véletlen, hiszen a kutatók folyamatos nyomás alatt állnak, hogy termeljenek, ami miatt sok esetben a kutatások készítése felületesebbé válik, mind az intézményi, mind a szakmai elvárások miatt.

Vannak esetek, hogy a tudományos kutatásra meghatározott keretösszeg nagy részben, vagy egészben a kutatásról szóló iromány közzétételére megy el. És milyen összegekről beszélünk? Cikkenként akár milliós összegeket is elérhetnek a patinás lapok közzétételi díjai, és ha ezt összeadjuk a túltermeléssel, és a rengeteg publikáció jelenségével, akkor egyszerű látni, hogy a tudósok horrorisztikus összegeket költenek a tanulmányaik megjelentetésére.

A monopolhelyzetben lévő folyóiratok egyre inkább etikátlan gyakorlatokat folytatnak. Bár üzleti modelljük lényegében a pénznyomdák működésére épül, a szakmai lektorok munkáját csupán minimálisan honorálják. Ráadásul egyes folyóiratok előfizetéses rendszerre váltottak, miközben a kutatóktól továbbra is beszedik a publikációs díjat. Ez a kettős díjazás és kettős haszonszerzés jelensége, amelyet számos nagy kiadó alkalmaz, és amely súlyosan érinti a tudományos közlések méltányosságát és hozzáférhetőségét.

Napjainkban rendkívül komoly problémát jelent a tudománnyal szembeni bizalmatlanság. A társadalom olyan nagy része kételkedik a szakemberekben, hogy olyan döntéshozók is pozícióba kerülnek, akik osztják ezeket a nézeteket - gondoljunk csak Robert F. Kennedy-re, aki az Egyesült Államok egészségügyi minisztere, annak ellenére, hogy korábban oltásszkeptikus dolgokat mondott.

A tudományos publikációk mennyiségének túlsúlya tovább súlyosbítja a tudományos közvélemény megítélését, és sokakat arra ösztönözhet, hogy bizalmatlanok legyenek a tudományos konszenzusokkal szemben, mint például a klímaváltozás vagy az oltások kérdésében. Ha a tudományos hitelesség megkérdőjeleződik, és a szkeptikus hangok dominálni kezdenek, az hosszú távon beláthatatlan következményekkel járhat az egész emberiség számára.