Igazi táncos ünneplés zajlott Nyárádszeredában!


Az idei esemény különlegessé vált, hiszen színpadi előadással is bővült, ahol a néptáncosok mellett a helyi moderntáncosok is megmutatták tehetségüket.

Múlt kedden Nyárádszeredában harmadszor került megrendezésre a tánc világnapja, amely ezúttal még színesebb és gazdagabb programkínálattal várta az érdeklődőket, mint az előző években.

Kedden délután 5 órától ismét villámcsődületet tartottak Nyárádszereda főterén, ahol a több irányból érkező másfél száz gyermek és fiatal tíz percen át ropta a néptáncot, amit idén is nagy érdeklődéssel követett a tudatosan érkező vagy csak éppen odacsöppent nézők tömege.

Az emlékfénykép elkészítése és a Király presszó által felkínált frissítő limonádé után a táncosok és a közönség a varázslatos inkubátorház udvarára vonultak, ahol egy fergeteges színpadi előadás-sorozat vette kezdetét. A Tokos zenekar zenéje szolgáltatta a talpalávalót, miközben a Bekecs Táncszínház utánpótlás-néptánccsoportjai váltották egymást a színpadon. Részt vettek a "morzsák" nyárádmenti koreográfiával, az "aprók" dunántúli táncokkal, a Kalangya néptáncegyüttes pedig széki hagyományokat hozott el, míg a Kis-Bekecs a szatmári táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Idén különleges újdonság volt, hogy a szervezők a modern táncosoknak is teret adtak, így a színpadon Györfi Alíz által vezetett moderntánc-csoportok - a kis, közepes és nagy gyerekcsoportok - is bemutatkoztak. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a világ minden táncformájára, hiszen véleményük szerint ezáltal válik tánckincsünk színesebbé, gazdagabbá és változatosabbá.

A nap eseménysorozata ezen a ponton sem zárult le, hiszen az inkubátorházban Kádár Elemér, a marosvásárhelyi táncpedagógus izgalmas előadást tartott. Beszélgetése középpontjában a marosmenti táncok álltak, és az, hogy ezek a mozdulatok hogyan illeszkednek a barlangrajzoló ősember táncától egészen a lambadáig terjedő, hosszú tánctörténeti ívbe. Elemér kiemelte, hogy a mi táncaink kezdetei és fejlődése nem csupán egyedülállóak, hanem a népi kultúra sokszínűsége miatt történelmi rétegeket is magukban hordoznak. „A népi kultúráknak nincs nemzetisége, de gazdag történelmük van" – osztotta meg velünk a gondolatait az előadó.

A Bekecs Táncszínház igazgatója a Népújságnak elmesélte, hogy a tánc világnapjának ünneplése Nyárádszeredában a Király presszó kezdeményezésével indult el, és már harmadik éve valósul meg villámcsődület formájában. Idén a presszó előtti téren a Bekecs Táncszínház utánpótlás-csoportjai – a morzsa, apró, kis és ifjúsági táncosok – mellett felléptek a Bekecs által képzett sóváradi Sóvirágok, a backamadarasi Kincses, valamint a lukafalvi (Dózsa György) Kalangya néptáncegyüttesek is, akik szívvel-lélekkel táncoltak a zeneszóra.

Az idei esemény különlegessége, hogy a Nyárádmente LEADER Egyesület az inkubátorház udvarán felállította az új színpadot, amelyet egy sikeres pályázat révén vásároltak meg. A rendezvény keretében, ahol annyi tehetséges táncos gyűlt össze, meg is történt az új eszköz ünnepélyes avatása. Ezen kívül a városháza előtti téren terveztek egy szabadtéri előadást, így tökéletes alkalom adódott az új színpad kihasználására – árulta el Benő Barna Zsolt. Hozzátette, hogy a tánc világnapja nem csupán a néptánc ünnepe, hanem egy összművészeti esemény is, amely lehetőséget biztosított a modern táncok bemutatkozására is.

Az igazgató a tánc világnapja alkalmából megosztotta gondolatait: Marosvásárhelyen ilyenkor mindig grandiózus rendezvény zajlik sok fellépővel, ezért úgy döntöttek, hogy Nyárádszeredában is érdemes lenne egy hasonló eseményt létrehozni, ahol a táncosok és a közönség együtt ünnepelhetnek. Kádár Elemér előadásáról szólva, az igazgató kiemelte, hogy a tánc mélyebb tartalmakat rejt magában, és a közönség csupán egy apró szeletét láthatja ennek. A meghívott előadó célja az, hogy szélesítse a nézők látókörét, és a nyárádmentiek számára is izgalmas lehet, ha tudományos megközelítésből ismerhetik meg, hogy táncuk miként illeszkedik a Kárpát-medencei kulturális örökségbe.

Related posts