Az Egyesült Államok politikai táját alapjaiban megrengette Donald Trump megjelenése, amely új irányokat és megközelítéseket hozott a közéletbe. Az ő elnöksége alatt sokan próbálták megtalálni a helyüket ebben az átalakuló világban, ahol a hagyományos poli
Néha az ultraliberális propaganda médiájának állapota számomra egyfajta indikátorként funkcionál. Amikor ezekben a sajtóorgánumokban a szomorúság vagy a félelem dominál a világpolitikai események kapcsán, az szinte biztos jele annak, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Jelenleg nagy a panasz és a hisztéria a progresszív tábor egyes képviselői között. Mark Zuckerberg úgy tűnik, hogy elhagyja a hajót és alkalmazkodik Donald Trump stratégiáihoz.
A Meta vezetője nemrégiben bejelentette, hogy a vállalat megszünteti a tényellenőrzési programját a kapcsolódó közösségi média platformjain, és enyhít a vélemények szabad kifejtését korlátozó intézkedéseken. Ez a lépés azt jelenti, hogy a jövőben nem fognak külső, úgynevezett tényellenőröket alkalmazni. E program keretében sok esetben politikai nyomás vagy ideológiai indíttatás alapján támadták a konzervatív nézőpontokat.
Zuckerberg korábban már kifejtette, hogy Joe Biden amerikai elnök csapata nyomást gyakorolt a Meta munkatársaira, különösen a Covid-válság idején, amikor a vakcinák mellékhatásairól szóló tartalmak eltávolítására kértek tőlük. A humor sem volt mentes a figyelemtől; például a Leonardo DiCaprio ábrázolásával készült vicces mémeket is le akarták venni a közösségi platformról. Zuckerberg kifejezte felháborodását is amiatt, hogy az Európai Unió az elmúlt két évtized alatt több mint harminc milliárd dollárra büntette a technológiai cégeket. Tavaly nyáron pedig sokkolta a világot azzal a vallomással, hogy a Facebook szándékosan hátrébb sorolta Joe Biden fiának egy botrányos ügyről szóló cikkeket a 2020-as amerikai elnökválasztás előtt.
Zuckerberg nem egy magányos farkas átállásban, igazodásban. James Quince, a Coca-Cola elnök-vezérigazgatója kedd este személyesen adta át Donald Trump megválasztott elnöknek a január 20-i elnöki beiktatást megörökítő emlékpalackos kólát. Az itóka természetesen diétás volt, s nem véletlenül. Trump leendő egészségügyi miniszterének elvárása a Coca-Colától, hogy a magas fruktóztartalmú szirup helyett nádcukrot használjon az üdítőital készítésére.
A McDonald's is ott sorakozik a hosszú vonalban. A vállalat bejelentette, hogy megszünteti a kötelező multikulturalizmusra vonatkozó törekvéseit. Már nem tekinti prioritásnak, hogy az idei év végére az amerikai éttermek harmincöt százalékát olyan személy irányítsa, aki "alulreprezentált csoporthoz" tartozik, vagyis szexuális vagy etnikai kisebbségek tagja.
Minden jel arra utal, hogy a világ Trump beiktatása után sokkal gyorsabban fog átalakulni, mint ahogyan azt előre láttuk. Úgy tűnik, hogy a kreténség határvonalait súroló, néha önfejűen átlépő progresszív és neomarxista eszmék korszaka a végéhez közeledik. Hogy kiket és milyen intézményeket sodor el ez a folyamat, azt egyelőre nem tudhatjuk. Remélhetjük azonban, hogy az alapítói által más céllal létrehozott Európai Unió, amely méltó a jobb sorsra, túléli ezt az időszakot, és Amerika megújulását felhasználva pozitív irányba tereli a változásokat.