Közeledő infarktus: 3 szokatlan jel, ami figyelmeztethet a szívrohamra A szívroham sok esetben váratlanul érkezik, de vannak olyan figyelmeztető jelek, amelyek segíthetnek időben észlelni a veszélyt. Az alábbiakban három nem hagyományos tünetet mutatunk

Fontos megjegyezni, hogy a klasszikus szívroham tünetein kívül léteznek olyan atipikus jelek is, amelyek figyelmeztethetnek a problémára.

A szívinfarktusos páciensek sorsa gyakran azon múlik, mennyire gyorsan jutnak el orvosi ellátáshoz és kórházi kezeléshez.

A heveny szívinfarktus jellemzően könnyen észlelhető, mivel a tünetek jól körülhatárolhatók. A roham hirtelen lép fel, és a legjellemzőbb panaszként egy igen intenzív, szorító mellkasi fájdalom jelentkezik.

A betegnek típusos mellkasi fajdalma (ún. angina pektorisz) az infarktust megelőzően rendszerint már volt, de tudni kell, hogy szívinfarktus előzetes mellkasi fájdalom nélkül is előfordulhat. Az infarktusos mellkasi fájdalom jellege az angina pektoriszhoz hasonló, de általában hosszabb ideig (20-30 percnél tovább) tart.

A mellkasi fájdalom egy szorító, markoló érzés, amely leginkább a szegycsont mögött érezhető a leghevesebben. Ez a fájdalom gyakran kisugározhat mindkét mellkasfélbe, de különösen a bal oldalra, sőt, akár a karokba és a nyakba is eljuthat. Ezt a kellemetlen érzést sokszor kíséri izzadás és halálfélelem, ami csak fokozza a szorongást és a distresszt.

A fájdalmat sokan szívtáji fájdalomként vagy nyomásként írják le, amely gyakran a mellkas közepén vagy bal oldalán érezhető, de kisugározhat a vállakba, a karokba (különösen a bal karba), a nyakba, az állkapocsba vagy a hátba. Ez a nyomás és fájdalom általában folyamatos, és nem enyhül pihenéssel vagy a testhelyzet megváltoztatásával.

A fájdalom esetenként más területekre is kisugározhat, például a gyomortájékra, ami miatt a beteg vagy a családtagok hajlamosak hasi problémákra gondolni, a szívbetegség helyett.

Ezek a figyelmeztető jelek gyakran már jóval a betegség megjelenése előtt, akár hetekkel korábban is észlelhetők. A páciensek sokszor alábecsülik ezeket a látszólag jelentéktelen tüneteket, és nem keresnek fel orvost. Még akkor is, ha végül orvosi segítséget kérnek, a különböző vizsgálatok gyakran nem képesek előre jelezni az elkövetkező 1-2 hétben várható eseményeket.

A beteg további sorsát legtöbbször az dönti el, hogy ő maga és környezete hogyan értékeli az első tüneteket és milyen gyorsan kerül kórházba. Amennyiben a betegnek már előzőleg ismert volt a koszorúér betegsége és volt angina pektorisza vagy esetleg szívizominfarktusa, akkor a tüneteket könnyebben meg tudja ítélni, és el tudja dönteni, hogy a roham különbözik az előző panaszaitól.

Az angina és a szívinfarktus által kiváltott mellkasi fájdalom közötti leglényegesebb eltérés abban rejlik, hogy míg az angina esetén a fájdalom általában átmeneti és reagál a nyelv alá helyezett nitroglicerin tablettára vagy spray-re, addig a szívinfarktus során jelentkező fájdalom tartósabb jellegű és ezen szerek alkalmazása nem hoz enyhülést.

Ha a szívroham otthon, egyedül éri a beteget, azonnal kérjen sürgősségi segítséget az Országos Mentőszolgálattól a 104-es telefonszámon. Ha telefonja nincs, ne habozzon, forduljon a szomszédaihoz, és kérje a támogatásukat. Az idő fontos, minden másodperc számít!

Ha a beteg a munkahelyén rosszullétet tapasztal, akkor az üzemorvos vagy a mentők gyorsan a segítségére siethetnek.

A beteg állapotának stabilizálása érdekében fontos, hogy a segítség megérkezéséig megnyugtassuk, biztosítsunk számára friss levegőt, és javasolt, hogy próbálja ki a nyelv alá helyezhető nitroglicerint.

A heveny szívroham gyakran látványos tünetekkel jár, amelyek sürgős figyelmet igényelnek. Ilyen helyzetben a környezet legfőbb feladata, hogy a lehető leghamarabb biztosítsa a beteg kórházba szállítását, hiszen ez életmentő lépés lehet.

Minél sürgősebben jut el a beteg a kórházi ellátáshoz, annál kedvezőbbek az esélyei arra, hogy az infarktust kiváltó elzáródott ér részben vagy teljesen helyreálljon a kezelés következtében. Ennek eredményeként kisebb mértékű szívizomelhalás valószínű, és a gyógyulás folyamata is teljesebb lehet.

A szívroham olyan súlyos lehet, hogy hirtelen keringés és légzésmegálláshoz vezethet, és a beteg a klinikai halál állapotába kerül. Ilyenkor a beteg eszméletét veszti, a szívműködése leáll (nem hallható szívhang a szív felett, nem tapintható pulzus sem a csukló felett, sem a nyakon), a légzése leáll, a pupillái (szembogár) kitágulnak és fényre nem szűkülnek. Ha ezeket a tüneteket észleljük, a beteget azonnal meg kell próbálni újraéleszteni.

Az újraélesztés hatékonysága nagymértékben függ az alapbetegség állapotától és a szívinfarktus mértékétől. Ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy a klinikai halál bekövetkezésekor legyen a közelben olyan személy, aki képes biztosítani a beteg keringésének fenntartását mindaddig, amíg a szakszerű orvosi segítség megérkezik.

Újraélesztés csak a klinikai halál beállta utáni 3-4 percen belül lehetséges, ennél hosszabb keringésleállás már visszafordíthatatlan agyi károsodást okoz!

Mesterséges keringés- és légzésfenntartással ugyanakkor a beteget akár egy óráig vagy tovább is életben lehet tartani, amíg a végleges segítség megérkezik. Az újraélesztés módszerét minden laikusnak meg kellene tanulnia, hogy a környezetében előforduló klinikai halál esetén az orvosi segítség megérkezéséig életben tudja tartani a beteget (erre irányuló törekvések már hazánkban is vannak számos külföldi példához hasonlóan).

A sikeres újraélesztés egyik fontos jele, ha a pupillák fényre reagálva ismét összeszűkülnek, a légzés helyreáll, és a beteg bőrszíne, amely korábban sápadt volt, kezd élénkülni.

A szívinfarktus gyanújával kórházba érkező pácienseket optimális körülmények között, egy úgynevezett koszorúér-őrző intenzív osztályra helyezik. Ebben a speciális környezetben a betegek számára elsődleges cél a nyugalom megteremtése, ahol az oxigénellátás biztosítása érdekében orrszondán keresztül juttatják el a szükséges oxigént. A gyógyszerek hatékonyabb adagolása érdekében a vénájukba egy speciális eszközt, például branült vagy centrális kanült helyeznek, amely lehetővé teszi a folyamatos infúziós kezelést és a gyakori injekciók egyszerűbb beadását.

A feltételezett diagnózis megerősítése vagy kizárása a koszorúér őrzőben elvégzett alapos vizsgálatok révén (például EKG és laboratóriumi tesztek) nagy fokú megbízhatósággal történik. Az intenzív osztályon a pácienst folyamatos megfigyelés alatt tartják, ahol egy központi riasztási rendszerrel ellátott monitor segítségével figyelik a szívműködését. Amennyiben riasztás történik, a szükséges orvosi beavatkozásokat azonnal és hatékonyan végrehajtják.

A kórházi ellátás legfontosabb célja, hogy helyreállítsuk az infarktust okozó elzáródott koszorúér funkcióját, ezzel megóvva a szívizmot az elhalástól. A koszorúér megnyitása és a keringés visszaállítása (revaszkularizáció) szempontjából elengedhetetlen, hogy a beteg időben eljusson a megfelelő kezelést nyújtó egészségügyi intézménybe. Ezek a beavatkozások csak a kezdeti tünetek megjelenését követő rövid időn belül (általában az első 4-6 órában) lehetnek hatékonyak. A koszorúér megnyitásának késlekedése esetén a siker esélyei drámaian csökkennek.

Szövődménymentes heveny szívinfarktus után a beteg a koszorúér-őrzőből általában egy-két nap elteltével átkerül egy hagyományos osztályra. Itt megkezdődik a hosszú távú rehabilitációra való felkészülés időszaka, amely kulcsfontosságú a gyógyulás szempontjából. Elengedhetetlen, hogy a szívinfarktus heveny stádiumát követően minél előbb elkezdődjön az irányított fizikai tréning. A kórházból való távozás előtt a beteg szív- és érrendszeri kockázatát különböző vizsgálatokkal, például terheléses EKG-val és szívultrahanggal értékelik, hogy a lehető legjobb alapot biztosítsák a további kezelésekhez.

Ezen vizsgálatok alapján dönthetünk a szívinfarktust szenvedett beteg további sorsáról. Amennyiben a vizsgálatok eredménye jó, a beteget többnyire otthonába engedik, és a kórházban megkezdett rehabilitációs programot ambuláns módon folytatjuk. Ha erre a beteg lakóhelyén a feltételek nem adottak, akkor a kórházi kezelést követő rehabilitáció az erre a célra specializált szanatóriumban folytatható.

Amennyiben a kockázatfelmérő vizsgálatok súlyos kockázatra utalnak, például a terhelés során jelentkező szívizom oxigénhiányra vagy a kamra működésének jelentős zavarára ultrahangos vizsgálat alapján, akkor a beteg számára elengedhetetlenné válhat egy invazív beavatkozás. Ekkor szívkatéterezés segítségével alaposan felmérik a koszorúerek állapotát, és megpróbálnak hatékony kezelési lehetőségeket biztosítani a további szívproblémák megelőzése érdekében.

A legsúlyosabb kezdeti szövődmény az azonnali hirtelen halál. A további életveszélyes szövődmények legnagyobb része is a tünetek jelentkezése utáni első órákra esik.

A szívritmuszavarok a leggyakrabban előforduló szövődmények közé tartoznak, amelyek a szív ingerképző- és vezetőrendszerét befolyásolják. Különösen aggasztó a kamraremegés, amely rendkívül kritikus állapotot idézhet elő, hiszen ha nem történik azonnali beavatkozás, a keringés leállásához, sőt, akár halálhoz is vezethet. Emellett a szívműködés túl gyors (tahikardia) vagy éppen ellenkezőleg, túl lassú (bradikardia) formái is komoly kockázatot rejtenek magukban.

Súlyos szövődmény az ún. szív eredetű keringés összeomlás, a kardiogén sokk. Ilyenkor a vérnyomás jelentősen csökken, a szív nem tudja fenntartani a keringést, és az egyes szervek vérellátása elégtelen. A sokk súlyos szövődményt jelent, amely a mai korszerű kezelés mellett is nem ritkán halálos kimenetelű.

Súlyos, nagy kiterjedésű infarktus életveszélyes szövődménye lehet a szívizom falának megrepedése. Ez szintén azonnali halált okoz, s a roham után néhány nappal következhet be.

A korai szövődmények között szerepelhet a keringési elégtelenség, az agyembólia és a végtagembólia, azonban ezek később is megjelenhetnek. Jó hír, hogy a szívizominfarktus esetében a legtöbb páciens szövődmények nélkül gyógyul. Miután a kezdeti, erős fájdalom alábbhagy, a betegek többsége a kórházi tartózkodásuk alatt panaszmentesen élheti meg a gyógyulási folyamatot.

A heveny szívinfarktus életveszélyes állapot, melynek túlélését követően rendszerint a beteg addigi életmódjának gyökeres megváltoztatására van szükség. A szívrohamot követően a legfőbb cél, hogy a beteg ismét alkalmassá váljon a lehető legjobb fizikai aktivitásra, és a képzettségének megfelelő munka folytatására. Ezen cél elérésére csak orvosilag irányított komplex rehabilitációs program keretében van lehetőség.

A szívinfarktust túlélt páciensek rehabilitációja már a kórházi környezetben, az intenzív osztályon megkezdődik. A korábbi gyakorlattal szemben, amikor a betegeket hosszú heteken át ágynyugalomban tartották, ma már korán elkezdik a mozgásukat. Ennek köszönhetően jelentősen csökkenthető a kórházi halálozás mértéke, valamint a tartós ágynyugalommal összefüggő szövődmények, mint például a tüdőembólia előfordulása is.

A rehabilitáció kórházi szakasza, azaz az első fázis, során a betegek mozgáskezelése szakszerű orvosi és gyógytornászi irányítás alatt zajlik. Ez a folyamat a kórház elhagyása után sem ér véget; folytatódik a második fázisban, amely lehet egy speciális szanatóriumban vagy ambuláns keretek között. Az első két szakasz során szerzett tudás és tapasztalatok birtokában a rehabilitáció harmadik fázisában a betegek már önállóan végzik el azokat a tréningprogramokat, amelyeket korábban elsajátítottak. Ez a fokozatos átmenet lehetővé teszi számukra, hogy magabiztosan és önállóan fejlődjenek a gyógyulás útján.

A fizikai edzés mellett elengedhetetlen a komplex rehabilitációs program keretein belül a pszichés rehabilitáció hangsúlyozása is. Ez a folyamat gyakran szakember közreműködésével valósul meg, aki segít a betegséghez kapcsolódó szorongás csökkentésében és a lelki egyensúly helyreállításában.

A rehabilitáció során kiemelt szerepet kap a betegek oktatása és egészségnevelése. E folyamat keretében a páciensek mélyebb betekintést nyernek saját betegségük legfontosabb aspektusaiba, és elsajátítják az egészséges életmód alapelveit. Emellett megtanulják, hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a különböző kockázati tényezőket, mint például a magas vérnyomást, elhízást vagy a dohányzást. E tudás birtokában képesek lesznek aktívan részt venni saját gyógyulásukban és életminőségük javításában.

A rehabilitáció nem csupán orvosi szempontból, hanem társadalmi aspektusból is kiemelkedően hatékony és gazdaságos megoldás a koszorúér-betegségben szenvedő páciensek számára. Az érintettek fizikai teljesítőképessége jelentősen javul, ami mellett életminőségük is kedvezően alakul, így a túlélési esélyeik is megnőnek. Sokan közülük visszatérhetnek eredeti munkahelyükre, ami a rehabilitáció valódi sikerének számít. Ez a folyamat nemcsak egyéni szinten hoz változást, hanem hozzájárul a közösség egészségéhez és gazdasági stabilitásához is.

Bár az utóbbi évtizedben a heveny szívroham kezelése terén óriási előrelépések történtek, és a halálozási arány drámaian csökkent, a kórházból távozó betegek számára a második szívinfarktus kockázata továbbra is jelentősen magasabb, mint a lakosság átlagáé.

A szívroham utáni időszakban különösen aggasztó a helyzet, ha a szívrohamot előidéző kockázati tényezők továbbra is jelen vannak, vagy ha a beteg nem kap megfelelő gyógyszeres kezelést, amely segíthetne csökkenteni a további szívproblémák kialakulásának esélyét.

Ezért ma már elengedhetetlen, hogy minden szívinfarktust átélt beteg számára hozzáférhetővé tegyük azt a hatékony másodlagos megelőző (szekunder prevenciós) kezelést, amely tudományosan igazoltan javítja az életminőséget és növeli a túlélési esélyeket. E stratégiának a fő pillérei a következők:

A kockázat csökkentésére irányuló életmódbeli változtatások (dohányzás elhagyása, testmozgás, stb.) fenntartása hosszútávon, gyakorlatilag élethosszig szükséges. Ugyanez igaz a gyógyszeres kezelésre is.

Az aszpirin fő feladata a vér alvadékonyságának csökkentése, amely segít megelőzni a trombózisok, vagyis a vérrögképződés kialakulását a koszorúerekben. A beta-blokkolók és az ACE gátlók védelmet nyújtanak a nem kívánt ritmuszavarok és a szívelégtelenség megjelenése vagy súlyosbodása ellen. A vérzsír csökkentésére irányuló kezelések legfőbb célja a koleszterinszint mérséklése. A koleszterin, mint zsíralapú vegyület, természetes módon megtalálható a szervezet sejtjeiben, azonban problémák merülhetnek fel, ha a vérben felhalmozódik, ezzel érelmeszesedést okozva, például koszorúér-betegség formájában. Az érelmeszesedés során a koszorúerekben zsíros plakkok képződnek, amelyek akadályozhatják a normális vérkeringést, és ha ezek megrepednek, súlyos szívrohamhoz vezethetnek.

A vérzsír (koleszterin) csökkentéshez zsírszegény diétát célszerű tartani és gyógyszeres kezeléssel (statinok) gátolni kell a koleszterin májban történő képződését. Lehetséges a koleszterin szint csökkentése a belekből történő koleszterin felszívódásának gátlásával is.

Az infarktust követően az esetek többségében nagy mértékű (kb. 50 %-os) koleszterin csökkentésre van szükség, aminek az eléréséhez a diéta és a kombinált gyógyszeres kezelés (a koleszterin képződés és a koleszterin belekből történő felszívódásának a gátlása) az egyik legbiztonságosabb módszer.

Koszorúér-betegség esetén elengedhetetlen, hogy a betegek rendszeresen részt vegyenek orvosi ellenőrzéseken. Ezek az ellenőrzések az állapotuk súlyosságától függően változó időközönként, általában egy-két hónaptól akár fél-egy évig terjedően szükségesek. Különösen fontos, hogy a betegek saját maguk is figyelemmel kísérjék panaszainak jellegét és intenzitását, és amennyiben bármilyen változást tapasztalnak, azonnal forduljanak kezelőorvosukhoz.

Fontos, hogy a beteg a gyógyszereit pontosan, az orvos utasításai szerint szedje, és megkérdezése nélkül ne változtasson az adagolásukon, és ne hagyja abba szedésüket. A koszorúér betegség gyógyításának hosszú távú sikere, sokszor maga a beteg élete is a jó orvos-beteg együttműködésen múlik.

Bár az érelmeszesedés, mint a betegség alapja, teljes mértékben nem gyógyítható, a gyógyszeres terápia, katéteres beavatkozások vagy műtétek révén a szív anginás rohamainak gyakorisága és intenzitása jelentősen csökkenthető. Rendszeres orvosi ellenőrzés és a kockázati tényezők minimalizálása mellett, valamint a korszerű kezelési módszerek alkalmazásával a legtöbb koszorúérbetegségben szenvedő páciens ma már teljes életet élhet.