Losonci szélhámosra bukkantak a pozsonyi utcákon.


Egy nyugdíjas nőt félrevezető losonci férfit fogtak el a rendőrök szerdán (12. 11.) Pozsonyban. Ladislav G-t (43) az áldozata által egy fa alá helyezett, 10 ezer euróval kibélelt borítékkal a kezében csípték nyakon a rendőrök.

A Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság Facebook-oldalán közzétett közlemény szerint egy ismeretlen személy azzal hívott fel telefonon Pozsonyban egy idős nőt (71), hogy annak fia közlekedési balesetet okozott, amelynek során súlyos sérülést szenvedett egy gyermek. A telefonba mondott történet szerint félő, hogy a fia börtönbe kerül, hacsak az édesanyja nem teszi le érte a 35 ezer eurós kauciót. Ezt követően a telefonáló elkérte a nő mobiltelefonjának a számát, majd azon felhívva utasította őt, hogy vegyen ki készpénzt a bankból. A nő szót fogadva kivett 10 ezer eurót és az utasításnak megfelelően egy borítékba tette, s lerakta egy fa alá egy megadott helyen. A fától történt távozásakor ráadásul - a szélhámos utasításának megfelelően - "semmilyen körülmények között sem nézett körül".

A rendőrség illetékes nyomozója bűnrészesség gyanújával indított nyomozást egy losonci férfi ellen, aki a vád szerint csalás bűntettében vett részt. Ezt követően, egy idén júniusban a fővárosban történt hasonló bűncselekmény ügyében is eljárás indult vele szemben.

Bűnözői Eldorádó - Ficoék szerint a Btk.: Elsinkófálják a lakásunkat, feltételes büntetés vár rájuk! 2024. január 31. Ha egy elkövető csalással megfoszt egy egyedülálló özvegyet a kétszobás, 325 ezer eurót érő lakásától Pozsony központjában, börtönbe kerül 10-15 évre. Ez azonban csak addig lesz így, amíg érvényessé nem válik...

Az utóbbi bűnügy áldozata szintén egy idős nő, akit egy ismeretlen nő a titkosszolgálat tagjaként azzal hívta fel a vezetékes telefonjára, hogy elfogtak egy bűnözőkből álló bandát, amely állítólag a nyugdíjas asszony kirablását tervezi. Emiatt - a nyugdíjas nő pénzének a megőrzése érdekében - belerakatták vele egy műanyag szatyorba a készpénzét és az ékszereit, s azt egy főrévi (Ružinov/Pozsony városrésze) étterem közelében lévő parkolóban kellett átadnia. Az áldozat az ismeretlen személy utasítása alapján a parkolóban hagyta az összesen 17.700 euró értékű ékszereket és készpénzt tartalmazó táskát.

Unokázós csaló fosztott ki egy idős hölgyet (83) Pozsonyban 2024. november 21. Csalás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a fővárosi rendőrség egy idős, főrévi (Ružinov/Pozsony városrésze) asszony (83) ügyében, akitől 20 ezer eurót csalt ki egy szélhámos.

"Bitcoinbánya-omlás" Pozsonyban… - Szélhámosok taroltak 2024. november 13-án. A pozsonyi rendőrség több csalás ügyében folytat nyomozást. Az egyik esetben egy idős sértettet több mint 400 ezer euróra rúgó összeget csaltak el - nyilatkozta Silvia Šimková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője a TASR hírügynökségnek.

Új csalási módszerre figyelmeztet a rendőrség - A posta sosem küld ilyen SMS-t! 2023. december 30. Több bejelentés érkezett a Szlovák Posta nevében küldött hamis üzenetekről, amelyeket a rendőrség kiemelten fontosnak tartott. Ez a csalási forma egy újabb variációja a már korábban ismert átveréseknek, bár a lényegük lényegében nem változott. A rendőrség a Facebookon is felhívta a figyelmet a jelenségre...

Rendőrség: Nyugdíjasok, figyelem - szélhámosok garázdálkodnak! 2024. augusztus 11. "Nyugdíjasok, figyelem!" (Seniori - zbystrite pozornosť) címmel közös bűnmegelőzési projektbe kezdett a rendőrség és a posta, hogy felhívják a figyelmet az idős emberek félrevezetésére szakosodott csalókra és szélhámosságaikra....

Related posts