Egy magyar nagymester volt az, aki tanította az első női sakkvilágbajnokot, akinek élete sajnos tragikus fordulatot vett.
Nehéz érvényesülni egy olyan sportban, amelyben főként férfiaké a terep, neki mégis sikerült. Bár életében rengeteg kihívással nézett szembe a sakkbajnokságokon kívül is, ez nem tántorította el céljától Vera Menchiket.
Olyan országban lett a játék virtuóza, ahol a nyelvet nem ismerte, mégis a legjobbak közé emelkedett. Küzdelmes útja során számos bajnokságban találkozott a férfiak gyanakvó pillantásaival és megvetésével, de mindezek ellenére eltökélten bizonyította tehetségét és elhivatottságát.
Vera Menchik Moszkvában látta meg a napvilágot, ahol cseh apja és angol anyja már a születése előtt letelepedtek, biztosítva számára egy polgári, jómódú életet. A hat emeletes épületben, ahol felnőtt, kényelmes otthon várta, míg a magániskolában kiemelkedő oktatásban részesült. Édesapja már kilencéves korában bevezette őt a sakk rejtelmeibe, és Vera azonnal beleszeretett a játék varázsába.
A fordulatot az 1917-es orosz forradalom kitörése hozta számára, amikor bezárták az iskoláját, és a családot arra kényszerítették, hogy megosszák másokkal az otthonukat. Ekkor, tizenegy évesen csatlakozott új iskolája sakk-klubjához, és három évvel később már részt is vett az első versenyén, ahol ő volt az egyetlen lány. Ugyan a játékot nem fejezték be, a források szerint Vera a második vagy harmadik helyen végzett volna. Visszaemlékezéseiben így ír a bajnokságról: "Bár a tudásomhoz nem sokkal járult hozzá, a versenyszellemet felébresztette bennem."
Vera szülei elváltak, és a család női tagjai, Menchik húga, az édesanyja és ő egy angol kisvárosba, Hastingsbe költözött az anyai nagymamához. Két évvel az országválás után, csatlakozott a helyi sakk-klubhoz, ahol többek között Maróczy Géza sakknagymester tréningezte.
A szegedi származású Maróczy számos versenyen indult Hastingsben, ahol találkozott Menchikkel. A férfi azonnal észrevette a fiatal nőben rejlő tehetséget, és a magánórák során nem csupán a sakk technikai fortélyaira tanította meg, hanem bátorította és inspirálta őt arra is, hogy részt vegyen a hastingsi sakk-klub bajnokságán 1923 decemberében.
Maróczy buzdítására Menchik részt vett a téli bajnokságon, ahol lenyűgöző teljesítményt nyújtott: döntetlent játszott az akkori brit női sakkbajnoknővel, Edit Price-szal. Ahogy egyre több partit játszott, úgy nőtt a hírneve is, és gyakran faggatták arról, mi indította el a sakk világában. Egy későbbi újságcikkben így fejtette ki gondolatait:
"Talán a néma csendet és a sűrű dohányfüstös környezetet sokan nem tartják megfelelőnek egy fiatal hölgy számára. Elképzelhető, hogy más körülmények között én is más életről álmodnék, de a sakk csendes játék, és tökéletes időtöltés olyan valaki számára, aki nem beszéli jól az adott nyelvet."
1927-ben, csupán 21 évesen, Menchik örökre beírta nevét a sakktörténet lapjaira. A kéthetes londoni női sakkvilágbajnokság során tíz győzelmet aratott, és végig veretlen maradt, ami páratlan teljesítménynek számít. A bajnoki cím elnyerésével húsz fontot nyert, ami a mai pénz értékén körülbelül 1000 dollárnak, vagyis 400 ezer forintnak felel meg.
A londoni diadalmenet után Menchik karrierje továbbra is felfelé ívelt, de nem csupán a sakk világában találta meg a szenvedélyét. Szívesen foglalkozott a bridzs izgalmaival és a tenisz kihívásaival is, emellett a pszichológia rejtelmei is lebilincseltek. Egy közeli barátja megjegyezte, hogy "főként az foglalkoztatta, hogyan reagálnak az emberek a stresszes helyzetekre, és mit tesznek ilyenkor".
A világbajnokot számos nemzetközi bajnokságra invitálták, de 1929-ben Ramsgate városában rendezett verseny különösen emlékezetes maradt. Ezen a megmérettetésen a tizennégy induló között ő volt az egyetlen női versenyző, ami már önmagában is figyelemre méltó. A verseny különlegességét tovább növelte, hogy itt találkozott korábbi mentorával, Maróczyval, akit sikerült is fél ponttal megelőznie az összesített eredményben. Ugyanakkor az akkori férfi világbajnok, José Raúl Capablanca is ott volt, akitől szintén csak fél ponttal maradt el. Ez a verseny tehát nem csupán a részvétel, hanem a teljesítmény szempontjából is jelentős mérföldkő volt a pályafutásában.
Menchik mesteri szintet ért el, ez volt a legmagasabb, amit akkoriban, és az ő életében nő valaha elért. A játék mellett különböző sakkal kapcsolatos pozíciókat is elvállalt, cikkeket írt. Szerkesztette a Social Chess című folyóiratot, és a brit Chess Magazine publicistája lett, majd 1939-től haláláig a brit Nemzeti Sakk-Központ igazgatója volt.
Korai halála szívszorító tragédia, hiszen úgy tűnik, elkerülhető lett volna. 1944. június 26-án a brit fővárost német bombázás sújtotta, és ebben a veszélyes időszakban Menchik a húgával és édesanyjával együtt a házukban tartózkodott. Bár a pincébe húzódtak a támadás elől, valószínűleg sokkal biztonságosabb helyen lettek volna, ha a közeli metróállomás óvóhelyére mennek, ám valamilyen okból ezt nem tették meg. A bombatámadás nemcsak a három nő életét követelte, hanem elpusztította Menchik számos feljegyzését és díját is, amelyeket pályafutása során gyűjtött össze.
Vera Menchik tiszteletére a női sakkolimpia győztese a Vera Menchik kupát kapja. Életét talán az általa írt mondat foglalja össze a legjobban: "A játék lelke az ellentámadás. Amikor úgy látjuk, vesztésre állunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy okozunk némi bonyodalmat."
