Sándorházi Vivien, a magyar tollaslabda sportágának koronázott királynője, végre megszólalt.
Káosz az iskolai folyosón: egy tanár rögzítette a telefonjával, ahogy az igazgatónő és a könyvtáros heves vitába keverednek, ami végül verekedésbe torkollik.
- Egy tollaslabda siker össze sem vethető más itthon népszerű sportágéval, persze, ha olimpiai bajnok lettem volna, azért más lenne a helyzet - magyarázta lapunknak Sándorházi Vivien, a Dunakeszi versenyzője.
Szerencsésnek érzem magam, hogy a tollaslabda világába léphettem, ami egy váratlan fordulatnak, valamint egy iskolai sportnapnak köszönhető, amelyre a szüleim elvittek. Eleinte az úszás világában mozogtam, de a labdás sportágak mindig is különösen vonzottak. Egy napsütéses napon, amikor láttam, ahogy mások örömmel tollasoznak, tudtam, hogy ez az én utam. Tóth Henrik lett a mentorként mellettem álló edzőm, és hamarosan világossá vált, hogy van tehetségem a játékhoz, így egyre többet gyakoroltam. Az eredmények is szépen sorban érkeztek, és bár kezdetben talán túlzó álmokat dédelgettem, ma már magabiztosan állok a valóság talaján.
Vivien megosztotta, hogy bár fiatal korában nem volt tipikus "vadóc", a különböző színű hajfestések révén mégis kifejezte egyediségét. Talán ez volt a módja, hogy elijessze a leendő konkurenciáit. A családja, beleértve unokatesóit és keresztanyját, folyamatosan támogatta őt a karrierje során. Sőt, egy időben még várost is váltottak, hogy közelebb kerülhessenek az álmaihoz.
- 13 éves koromban Budapestről Szegedre költöztünk. Ez egy közös elhatározás volt a család részéről, bár sokan azt mondták, hogy a szüleim túlságosan is rám koncentráltak, hiszen egyke vagyok. De soha nem éltem ezzel vissza! Na jó, talán néha egy kicsit - nevetett Vivien, miközben a múlt emlékein merengett.
Szegeden indítottam a gimnáziumi éveimet, ahol olyan barátságokat kötöttem, amelyekre mindig büszke leszek. A lányokkal rendszeresen szervezünk közös estéket, és gyakran találkozunk egy jó kávéra, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat. Bár az időbeosztásom elég sűrű, mindig próbálok időt szánni rájuk. Sokak számára talán irigylésre méltó az élsportolóként való sok utazásom, ami valóban igaz. Számos országban jártam már, de érdekes módon nem a helyszínek maradnak meg bennem, hanem azok az élmények és emlékek, amelyeket ezekkel a különleges pillanatokkal teremtettem.
Vietnám mindig is a szívem csücske volt, lenyűgözött a táj varázsa és sokszínűsége. Texasban is jártam, ahol élőben tapasztalhattam meg a rodeóversenyek izgalmát, ami felejthetetlen élmény volt. A mexikói Guadalajarában pedig egy tequilamúzeumot látogattam meg, ahol a helyi kultúra és ital különlegességei lenyűgöztek. Mindezek az utazások mesés élményekkel gazdagítottak, de Los Angeles felfedezését is nagyon várom, szeretném alaposabban megismerni ezt a vibráló várost!
A 24 éves sportoló bevallotta, mostani érme hatalmas lendületet adott neki és jó eséllyel pályázik arra, hogy ott legyen a 2028-as olimpián. És hogy a rengeteg felkészülés, és alapos tervezés mellett még mi segít neki?
- 14 évesen az egyik versenyem előtt édesanyámtól kaptam egy Mihály arkangyal-pecsétet, ami egy féltenyérnyi kavicson látható. Azóta rendre elviszem a versenyeimre - mondta a kereskedelmi és marketing szak mesterképzésére készülő tollaslabdázó, akit nemcsak titokzatos talizmánja segíti pályafutásában, hanem lebilincselő természete is.
