A kamionos elhatározta, hogy tovább indul, és a piros jelzés ellenére áthajtott, ezzel letörve a vasúti sorompót.


A piros jelzés szembetűnő volt, de ő mégis azt hitte, hogy simán át tud majd menni.

A mélykúti vasúti átjárón egy türelmetlen és felelőtlen kamionsofőr kelt át a napokban. A lámpa már piros volt, a sorompó épp csukódott lefele, de a sofőr úgy gondolta, hogy ez még simán belefér, lazán átsurranhat.

Végül a művelet nem sikerült résmentesen: a kamion elsodorta a sorompót, ami letört a helyéről. A sofőrnek szerencséje volt, vonat még nem jött, megúszta. A felelőtlen manőverből ezúttal nem lett komoly baleset.

Az eset kapcsán a MÁV egyik munkatársa tett feljelentést a rendőrségen. A román állampolgárságú, 39 éves sofőrt könnyen beazonosították a térfigyelő kamerák felvételei alapján. Az anyagi kár a becslések szerint nagyjából 300 ezer forint.

A sofőr elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt, azt is, hogy észlelte, hogy piros lámpa az átkelőben. Úgy gondolta, hogy mivel vonat még nem jött, ő még átfér. A rendőrség vádemelést javasol a külföldi sofőr ellen.

Related posts