A kommunizmus időszakában Galgóczi Erzsébet merészen áttörte a társadalmi tabukat, mint leszbikus író, és ezzel új utakat nyitott a női identitás és a szexualitás kifejezésében.

Szabálytalan ember volt és elképesztően jó író, akit a totális diktatúra embertelenségében is mindennél jobban érdekelt az igazság. A legsúlyosabb Rákosi-érában is szembement a hatalommal, kegyetlenül meghurcolták érte, de a Kádár-rendszerben már parlamenti képviselőként kutathatott az elhallgatott ügyek után. Szabálytalanságához az is hozzátartozott, hogy leszbikus szerelemben élt Gobbi Hildával. Irodalmi művei bőven kiállták az idő próbáját, igazságkereső természetére pedig ma is nagy szükség volna. Both Gabi megemlékezése Galgóczi Erzsébetről az Újraolvasóban.

1930. augusztus 27-én látta meg a napvilágot Ménfőcsanakon, a Győr melletti kis településen. Élete útja 1989. május 29-én ért véget, itt, ahol született. A sors kegyetlen játékot űzött vele, hiszen nem élhette meg a rendszerváltás izgalmait, pedig igazán megérdemelte volna, hogy átélje a szabadság ízét, vagy legalább annak álomképét.

A tízgyerekes parasztcsalád hetedik gyerekeként egy rendkívül erős akaratú, ellentmondást nem tűrő édesanya mellett nőtt föl.

"Ötéves koromban, amikor még iskolába sem jártam, csak néha, hogy ne maradjak felügyelet nélkül, elvittek magukkal a testvéreim, elhatároztam, hogy tanító leszek. Tíz évvel később, a felszabadulás friss élményének hatására, már vonzóbbnak és megfelelőbbnek tartottam a magam számára a politikusi pályát. Végül megtaláltam azt az egész életre szóló hivatást, amelyen a bennem élő pedagógus éppúgy szóhoz juthat, mint a politikus - és még mi minden más! - és ez az irodalom" - írta életpályájáról Galgóczi.

Irodalmi szenvedélye korán kibontakozott, hiszen már kilencéves korában verseket kezdett alkotni, inspirálva a Petőfi-gyűjteményből. Tizenhárom évesen egyik költeményét a Tulipános Láda című leányújságban is megjelentették. Egy évvel később, egy zsidó munkaszolgálatos révén került a birtokába egy Ady-kötet, aki az élelmiszerért cserébe kapta azt a családjától. Az eltévedt lovas című Ady-vers különösen mély hatással volt rá, revelatív ereje új perspektívát nyújtott számára. 1973-ban írt életrajzi vallomásában ezt a tapasztalatot külön hangsúlyozta:

A kislány szavakba önteni nem tudta, mi zajlott le benne: mintha valaki egy varázsszót mondott volna, ami megváltoztatta az életét.

Mélyen megérintette, amikor 1945. július elsején, a ménfői csata évfordulója alkalmából rendezett falusi nagygyűlésen Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt akkori elnöke és népi író, a szegényparasztság védelmében emelte fel a szavát. Ez a pillanat indította el benne a népi irodalom iránti érdeklődést. 1945 és 1949 között a Győri Állami Leánylíceumban tanult, ahol a Diákszövetség városi titkárává választották, és végül kitűnő eredménnyel érettségizett.

"Tizennyolc éves koromban, amikor nagykorú lettem, tudod, mi jutott eszembe? Nem az, hogy mától kezdve szavazati jogom van; nem az, hogy szülői beleegyezés nélkül is férjhez mehetek; nem az, hogy az örökségemmel - ha volna ilyen! - magam rendelkezhetem; - hanem az, hogy mostantól kezdve fel is akaszthatnak azért, amiért tegnap még csak javítóintézetbe csuktak volna. Szóval a törvény jutott eszembe... Minden ember halhatatlan, mert ott él a gyerekeiben, az ismerőseiben, az ismeretlenekben, mindenkiben, akire bármilyen kis hatással volt - csak éppen az Emberiségnek nem mindenki éri meg. Szóval arra gondoltam, hogy ne tegyek olyat, amiért fölakaszthatnak, de ne mulasszak el semmit, amiért örökké érdemes élni..." - írta később.

Eredetileg a Színművészeti Főiskola volt az álma, de szülei ellenezték ezt az irányt, így kénytelen volt más utat választani. Végül a bölcsészkaron kezdett tanulni, ám ez a kaland csak 1949 novemberéig tartott. Miután hazatért, esztergályosként kezdett dolgozni a Győri Vagon- és Gépgyárban. A három műszakos munkarend mellett sem hanyagolta el a tanulást; részt vett gyors- és gépíró tanfolyamokon, és a munkaidőn kívüli szüneteket szívesen töltötte a könyvtár csendjében, ahol új ismereteket szerzett.

Életének egyik meghatározó alakja Csontos Magda volt, aki a NÉKOSZ tagjaként és diákszövetségi instruktorként támogatta őt írói pályafutása kezdetén. 1958-ig folyamatosan leveleztek, és ez a kapcsolat nemcsak a népi kollégisták szellemiségének és a mozgalmi aktivitásának erősödéséhez járult hozzá, hanem Galgóczi Erzsébet falukutatási szenvedélyének is alapot adott.

1950-ben a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (amely később DISZ néven vált ismertté) pályázatot hirdetett "Felszabadulás" címmel. Ezen a versenyen egy színművet írt, továbbá néhány novellát is csatolt. Az Életünk a legboldogabb nékünk című novelláját elismerték, és később több folyóirat is közölte, igaz, ekkor már Száz százalék címen. E kiemelkedő siker után a Szabad Ifjúság szerkesztőségében kapott lehetőséget, hogy belekóstoljon az újságírás világába.

Cikkeit sokan olvasták, ennek köszönhetően még édesanyja is megenyhült, és végre engedélyt adott lányának arra, hogy felvételizhessen a Színművészeti Főiskolára.

Az első év végén a filmes szak kettéágazott, és ő úgy döntött, hogy a dramaturgia világába merül el.

A főiskolás évei alatt a DISZ titkári posztját töltötte be, ezt követően 1951-ben aktív tagként csatlakozott a Magyar Írók Szövetségéhez. 1952-től pedig a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának munkájában is részt vett.

Miközben szívvel-lélekkel támogatta a marxizmus eszméjét (ahogy az a korabeli neves gondolkodók között szokás volt), egyre inkább ráébredt, hogy a körülötte zajló világ köszönőviszonyban sincs az elmélet által festett ideális képpel.

A korszak totális hazugságra épülő diktatúrájában a leszbikus késztetéseket is betegesnek titulálták, ő maga is "kóros elfajzásként" élte meg hajlamait, emiatt három öngyilkossági kísérlete is volt.

"Amikor 1959-ben semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem, és mégis életben maradtam, azt gondoltam: vagy író leszek, vagy a vonat kerekei alá fekszem. Ekkor elhatároztam, hogy vállalom a saját sorsomat." - fogalmazta meg később.

Simon Zsuzsa, a Színművészeti akkori főigazgatója, aki a párt által kinevezett káder volt, tanítványát nemi identitása miatt idegszanatóriumba küldte. Szinetár Ernő, szintén a párt által elismert pszichiáter, szinte megsemmisítő erejű ítélete sem tudta visszaadni az írónő életkedvét. 1953-ban így fogalmazott Csontos Magdának írt levelében:

"A Szinetár megvizsgált, s azt mondta: menjek férjhez, vagy legalábbis keressek szeretőt, különben két év múlva hisztériás idegroncs, vagy... vagy olyan leszek, amiről beszéltem neked. (Nem akarom kiírni, nem tudom, mi van veled, hátha mégis más kezébe kerül ez a levél - de érted, ugy-e?)."

Ugyanebben az évben csatlakozott a párthoz, és ekkor debütált első könyve is a Szépirodalmi Kiadónál, amelynek címe: Egy kosár hazai.

"Én nem akarok betegen élni! [...] A mi társadalmunknak nincs szüksége dekadens művészekre! De túl minden szűk irodalmi szemponton - én magam gyűlölöm ezt a betegséget, annyira, hogy ha egy testrészem volna ez a hajlam, vagy micsoda, kioperáltatnám magamból. És tele van az életem örvénnyel. Nők - undorító dolog, de így van - akik rajonganak értem. S ki áll jót értem? A szervezetemért? Legyek hisztériás idegroncs?" - írta naplójában.

Az Írószövetség bízta meg Galgóczit riportok készítésével az ötvenes évek első harmadában, és ő hosszú hónapokat szentelt egy falusi tanácselnök kiskirályságának leleplezésére. A riportsorozat, amely Gyomirtás címmel jelent meg az Irodalmi Újságban, az új kormányprogram rendelkezései révén láthatott napvilágot. Galgóczi annyira elkötelezett volt az igazság keresése iránt, hogy még Rákosi titkárságának is írt egy levelet az ügy részleteivel kapcsolatban. A Nagy Imre-kormány idején az ügyet alaposan kivizsgálták, de amint a politikai légkör visszatért a rákosista időszakhoz, őt is meghurcolták tettei miatt.

"Talán nem szükséges hangsúlyoznom, mennyire frusztráló volt számomra ez a hónapokig elhúzódó vizsgálati folyamat, amely inkább nekem szólt, mintsem a valódi hibákat elkövető tanácselnöknek" - fogalmazott később Galgóczi.

1955-ben szerezte meg kitűnő diplomáját dramaturgként, és a Művelt Népnél helyezkedett el Darvas József segítségével, de alig-alig közölték az írásait. Az '56-os forradalom idején épp Romániában járt kiküldetésen, és csak '57 elejére tért haza, gyalog kellett jönnie.

Ez a naplóbejegyzés is tükrözi akkori nehéz lelkiállapotát:

"27 és fél éves vagyok, s eljutottam odáig, hogy tudomással vegyem önmagamat. Nem vagyok egészséges ember. Nemcsak azért, mert homoszexuális vagyok - bár ez önmagában is determinálja az embert, magányos jelenét és perspektívátlan jövőjét - hanem mert tényleg skizofréniás vagyok."

Nagyon nehéz egzisztenciális helyzetbe került ebben az időszakban. Végül ismét Darvas József segített neki, így a Budapest Filmstúdióba került dramaturgként. Anyagot gyűjtött a Dunántúlon a téeszek felbomlásáról egy leendő dokumentumfilmhez, ami persze soha nem készülhetett el. A paraszti létből származó első generációs értelmiségi az erőszakos téeszesítés korszakában parasztokkal készített szociografikus riportokat:

azokkal beszélgetett, akiket megfosztott a rendszer attól, hogy gyakorolhassák évszázados hagyományaikat, mert a kollektivizálás ellehetetlenítette őket.

Fábri Zoltán számára egy különös kihívást jelentett a „Fogódzók” című novella forgatókönyvének megírása, ám sajnos a projekt végül nem valósult meg. A történet befejezését cenzúrázni kívánták, Fábri pedig nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, így inkább visszalépett a munkától. Ezt követően, 1959 és 1961 között, alkalmi megbízásokból próbálta megélhetését biztosítani, de sajnos nem sok sikerrel. Szenvedélyesen hitt abban, hogy riportjaival jelentős változást hozhat a paraszti közösségek életébe. Egy másik érdekes figura, Erdei Ferenc, aki eredetileg szociológus volt, szoros kapcsolatban állt Fábrival. Később politikai pályafutása során azonban ellentmondásos döntéseket hozott, hiszen részt vett a padlássöprésekben, majd földművelésügyi miniszterként a mezőgazdaság átfogó átalakításán dolgozott. Ironikus módon, miközben épp a hagyományos paraszti életformát igyekezett felszámolni, a tradíciók megőrzésének fontosságáról beszélt.

Gobbi Hildával való szerelméről Kurucz Adrienn ÍRT korábban nálunk, ezért nem térek ki rá külön, inkább olvassátok el ezt a nagyszerű cikket!

A „Félúton” című regénye folytatásokban látott napvilágot a Szabad Föld című lap hasábjain 1961-ben, később pedig filmadaptáció is készült belőle, ám a mozgóképes feldolgozás sajnos csak szerény visszhangot kapott. (Micsoda cinizmus, hogy egy újságot Szabad Földnek neveznek, miközben ez a korszak arról szólt, hogy az emberek földjeit, amelyeket szabadon művelhettek, elvették tőlük...)

Az "Ott is csak hó van" című elbeszéléskötete ebben az évben végre megkapta a megérdemelt figyelmet, a kritikusok pedig lelkesen dicsérték. Ráadásul 1962-ben a József Attila-díjjal is elismerték munkásságát. Íródelegációk tagjaként számos országot bejárt, így Kubába, Kazahsztánba, sőt, még Nyugat-Németországba is ellátogatott. Riportjai egyre szélesebb közönséget vonzottak, hiszen sosem hajlandózott elferdíteni az igazságot, ami különösen megragadta az olvasók figyelmét.

1965-ben még egy lakást is kiutaltak neki a Kacsóh Pongrác úti lakótelepen, így végre nem kellett újabb és újabb albérleteket keresnie. Aknamező című novellájából tévéjátékot készítettek, amit a nézők is nagyon szerettek, neve pedig ezzel bekerült a széles közönség körébe, és a második József Attila-díját is megkapta.

Utolsó szociográfiai munkája, amely a "Nádtetős szocializmus" címet viseli, új irányt szabott életművének. Ezt követően kizárólag szépirodalommal foglalkozott, ám a korábbi tapasztalatainak gazdag kincsét mesterien beépítette a fikció világába.

"A riportoknak célja, a szépirodalomnak oka van"

- Így válaszolt Galgóczi, amikor a műfajváltásról érdeklődtek tőle.

A hetvenes években egyre több könyve jelent meg, és 1976-ban harmadszor is megjutalmazták József Attila-díjjal, két évvel később pedig Kossuth-díjat kapott. Ekkor már saját lakásában lakott a XII. kerületben, és Washingtonba is eljutott, ahol előadást tartott a szociográfia és az irodalom kapcsolatáról.

Hosszú évek fáradhatatlan kutatómunkájának eredményeként sikerült feltárni a Standard Oil magyarországi leányvállalatának a negyvenes évek végén kibontakozó botrányait. A MAORT-per néven elhíresült ügylet mögött álló Papp Simon, aki az ügy alapítója volt, egy koncepciós eljárás következtében börtönbe került. Itt aztán arra kényszerítették, hogy tovább folytassa az olajmezők felderítését, hiszen az ő szakértelme nélkül a kutatások nem haladhattak előre.

Állítólag ennek köszönhetően vállalta el, hogy Győr megye képviselőjeként helyet foglaljon a parlamentben. Ezzel a lépéssel jelentősen megkönnyítette a lehetőséget, hogy Fock Jenő egykori miniszterelnök közbenjárásával hozzáférjen azokhoz a dokumentumokhoz, amelyekhez egyébként szigorúan korlátozott volt a hozzáférés. Ezeket a titkos iratokat csak olvasás céljából tehette magáévá, másolásuk azonban tilos volt.

Ezért úgy írta meg a szocioregényt, hogy csak rövid szakaszokat olvasott egyszerre, mindent megjegyzett, majd taxiba ült, és azonmód lediktálta a gépírónőnek az adatokat és a tényeket.

1980-ban jelent meg a Törvényen kívül és belül című kötete. Az önéletrajzi ihletésű regény pontos lenyomata az elnyomó korszaknak és az első generációs értelmiségiek nehézségeinek, de a szocialista közegben megbélyegzett leszbikus szerelem is hangsúlyosan szerepelt benne.

Makk Károly nemcsak a forgatókönyv megalkotásában játszott kulcsszerepet, hanem ő irányította az Egymásra nézve című filmet is, amely mára már a klasszikusok sorába emelkedett. A film főszereplője, Jadwiga Jankowska-Cieślak, az 1982-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakításért járó elismerést hozta el, ezzel is megerősítve a film művészi értékét és jelentőségét.

A "Vidravas" című regény megjelenése 1984-re tehető, miután hosszú évek vitái után végre sikerült rendezni a kiadóval a műben szereplő '56-os jelenetek eltávolítását.

"Rengeteg húzási javaslatot kaptam, oldalszám szerint rendezve, és úgy tűnt, mintha a könyv megjelenése azon múlna, hogy ezeket végrehajtom-e vagy sem. A javaslatok között minden benne volt, ami Nagy Testvérünkre vonatkozott, és minden, ami antiszemita gyanút keltett. (Igen, még az '53-as párthatározat is szerepelt.) Emellett minden erősebb megfogalmazás, ami az ÁVH-ra utalt... Valójában minden "martalék" – ahogy a '60-as évek elején a riportjaim kapcsán neveztem ezeket a kifejezéseket, az ún. breviárium anyagot... Végül hazatértem, és mindent kihúztam." - írta később Galgóczi.

1989. március 9-én a Nemzeti Színház bemutatta a Vidravas alapján írt drámáját. Az életműsorozat második köteteként megjelent Kettősünnep című könyvét még dedikálta, de ekkor már ki-be járt különböző kórházakból.

Folyton füstölgött, az italokat sem hagyta figyelmen kívül, és a szenvedélyes munkavégzés is súlyosan megviselte az egészségét.

Május 18-án vitte el a család Ménfőcsanakra, valószínűleg tudták, hogy ez lesz az utolsó útja. Két nappal később megállt a szíve. Ott halt meg, ahol született. Közben pedig óriási utat járt be. Ma is fontos mérföldkőnek számít irodalmi munkássága, temetésén többek között Nádas Péter búcsúztatta.

Itt pedig felfedezhetitek a digitalizált alkotásait is!