Vörös alma, csokoládé Mikulás, Orion űrhajó.

A Télapó már jóval december 6-a előtt megérkezett a kisvárosba, és igazi varázslatot hozott magával. Egy napon, mintha csak a mesékből lépett volna elő, ott állt a Páva Áruház kirakatában. Színes villanyvasút kanyarogott körülötte, és a csillogó ajándékok között felsejlettek Rodolfo varázslatos bűvészdobozai, elemes játék gépfegyverek és új társasjátékok, amik minden gyerek szívét megdobogtatták. A gyerekek annyira elmerültek a látványban, hogy végül elfeledkeztek az iskoláról, és késve érkeztek meg az órákra, tele izgalommal és vágyakozással a közelgő ünnep iránt.

Íme egy egyedi változat a szövegből: Egyszer volt, hol nem volt, egy hajdani másodikos olvasókönyv lapjain elevenedett meg a következő történet. A nap már a horizonton járt, amikor Lenke és Klári, két jóbarát, az iskolába tartottak. Hirtelen Lenke hangja töltötte be a reggelt: "Nézd csak, Klári! Milyen csodásan feldíszítették a játékbolt kirakatát!" "Bizony, valószínűleg újrarendezték!" - felelte Klári, elbűvölve a látványtól. Az idő múlását azonban a toronyóra nyolc ütése zökkentette ki őket a varázslatos pillanatból. A lányok azonnal megértették, hogy késésben vannak, és úgy döntöttek, hogy őszintén beszélnek a tanító néninek. Minden bűnüket bevallották, de a tanító néni hűvös válasza nem maradt el: "Örömmel hallom, hogy becsületesen elmondtátok a hibáitokat... de a késésetekkel megzavartátok a tanórát..."

A másodikosok közül sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az őszinteség felesleges, hiszen úgyis megkapják a magukét, akár igazat mondanak, akár nem. Ha pedig ügyesen kitalálnak egy-két mesét, még a büntetést is megúszhatják. A Mikulás is hoz ajándékot, még ha a csomagban egy aranyszínű virgács is lapul, amiért nem éppen a legjobban viselkedtek. Talán nem jön a nagy meglepetés, de mindenki biztosan kap egy színes, piros celofánba csomagolt télapócsomagot, ami tele van finomságokkal: Sport szelet, Kismackó, egy Zizi és egy behorpadt miku is helyet kap benne. Persze, hogy a bónusz se maradjon el, almát és mogyorót is csempésznek a tömeg növelése érdekében...

A Mikulás minden évben csalódást okozott, hiszen a várva várt ajándékok helyett csupán egy piros celofáncsomaggal érkezett, benne néhány édességgel és gyümölccsel. A gyerekek izgatottan bámulták a kirakatban csillogó társasjátékokat és ezüstszínű rakétákat, de tudták, hogy a valóság más. Amikor az iskolába megérkezett a Télapó, az még inkább meglepte őket. A piros kabátos, áramvonalas Mikulás helyett egy koszos, fehér subába burkolózott figura állt előttük, akinek szőrszálai szinte minden irányba álltak. Gyerekhangon kérte őket, hogy énekeljék el a "Hull a pelyhes"-t, de előtte a krampuszai már fűzfavirágos virgáccsal végigszaladtak az osztálytermeken, így minden padot megvertek, szórakoztatva a kicsiket. Az ünnepi hangulatot azonban nem tudta elvenni a furcsa látvány, hiszen a gyerekek tudták, hogy a varázslat nem mindig a megszokott formában érkezik.

Ha valaki röhögött, annak a fekete csuklyás ördögfiókák lelökték a padról az írásfüzetét, csak a miheztartás végett. A Mikulás-csapat nem viccelt. A krampuszok behoztak az olajszagú osztályterembe egy nagy fonott szennyeskosarat is, ami tele volt piros kis csomagokkal. Mindenki kapott egyet. Volt benne szaloncukor, Sport szelet, egy kis méretű csokimikulás, Vadász, Melba. Egész jó, gondoltuk, lesz mit nassolni a Tévébörzéhez, a Jogi esetekhez és az Ablakhoz. Persze, ahogy jött a nagyszünet, elkezdődött a cserebere, és a kukába kerültek az aranyszínű alufóliába csomagolt diók. A lányok ezeket kiszedték, hogy majd kis szalagot tekerjenek rájuk, és felrakják őket a karácsonyfára.

A kisvárosban, ahol a téeszek, vállalatok és üzemek sorakoztak, minden évben egy igazi Mikulás-parádé zajlott. Minden cég saját Télapóját küldte a gyerekekhez, és a piros ruhás Mikulások között az volt a legmenőbb, aki a legjobban kiemelkedett a tömegből. A hetvenes és nyolcvanas években a Révész Kölyök már-már olyan vonzó volt, mint Robert Plant, míg az iskolában a legtrendibb tanárnőn a Roy Rogers farmer úgy feszült, hogy minden fiúban felmerült a gondolat: egyszer még a Füles címlapján fognak tündökölni, hacsak addig el nem költözik Rod Stewart mellett.

A Mikulás piros ruhája nem volt kötelező dressz, igaz, az Elsőáldozók hittankönyvében Szent Miklós püspök sem hasonlított a kifestőfüzetek eszményi Mikulására. Ha csakugyan úgy nézett ki a Télapó, mint egy juhász a Varjúdombi mesékből, akkor a Vadász csoki sem esett olyan jól. Igazi a Mikulás, vagy sem? 1980 körül az volt a legfontosabb kérdés, hogy igazi-e a farmered. Igazi farmer-e a Trapper? Igazi-e a Jugóból behozott Adidas Samba sportcipő? Igazi-e a Szabadegyházán palackozott Club 99 whisky? Igazi csöves-e a Lipcsei, Debera vagy Totis? Igazi-e egyáltalán a szocializmus? Na jó, ezt így nem tették fel a tízéves gyerekek 1980-ban, de az igaziság kérdése tényleg a legfontosabb volt minden kérdés közül. A Pirx kalandjai igazi sci-fi-e, úgy, ahogy az Alfa holdbázis? Vagy legalább megközelíti az Orion űrhajó NSZK-ban készült kalandjait? Legalább a Mikulás legyen igazi, a ruhája legyen piros, és hófehér a szegélye! Hogy ő maga a Coca-Cola Mikulása lenne? A rendszerváltás előtt nem tudta senki, talán még azok sem, akik 1968-ban együtt ünnepelték az Elnöki Tanács elnökével, hogy a Magyar Likőripari Vállalat kőbányai gyárának gépsoráról legördült az első palack Coca-Cola.

A Mikulás-nap ünneplése nem éppen a legkönnyebben értelmezhető események közé tartozik. Nem része az adventi időszak izgalmainak, és nem is szerepel a piros betűs ünnepek listáján. De akkor miért készült el a tévés Esti mese főcímének télapós verziója, amelyben nem csupán kis piros csizmák tűnnek fel, hanem az ablakon keresztül magát a nagyszakállút is megcsodálhatjuk? December 6-án a tanítás sem maradt el. Amikor a krampuszok végigjártak az osztályokon, a Mikulás azzal a kérdéssel fordult a gyerekekhez, hogy vajon rosszak voltak-e az év során – mintha csak egy jókedvű nagybácsi faggatná őket a disznótoron.

A Mikulás vizitje egyik tanteremben sem volt hosszabb tíz percnél, még a dolgozatot is folytatni kellett, legfeljebb a szünetben is írhatták azok, akiket pont akkor zavartak meg, amikor témazárót írtak. Otthon december 5-én mindenki az ablakba tette a Csillag cipőpasztával kibokszolt csizmáját. Majdnem olyan fényes lett, amilyenre csak apu tudja kifényesíteni, ha atlétában komótosan nekiül. A gyerekek is megpróbálták olyan csillogóra suvickolni, hogy úgy kápráztassák el Rudolf rénszarvas szemét, mintha egy Barkas belereflektorozott volna.

Persze az 1990 előtti Magyarországon Rudolf nem volt a mitológia része, nem is ismerte senki a róla szó dalt. Voltak rénszarvasok, de nem volt nevük, senki sem tudott Üstökösről, Íjasról, Csillagról, Táncosról, Pompásról, Villámról, Táltosról, sem Ágasról. A szarvasnak inkább a kávéfőzőhöz volt köze, a szarvasihoz, és a csempekályha vasajtajához, mert azon is látható volt a semmibe ugró állat sziluettje. De nekik nem volt piros az orruk, sőt a Télapónak sem.

Aki arra vágyott, hogy december 6-ának varázslatos ragyogása legyen, az ügyesen egy darabot vágott le a piros celofánzacskóból, és a lámpa üveglapjára simította. Amikor aztán felkapcsolta a lámpát, a fény szinte életre kelt, mintha az űr mélyéből érkező diszkófények táncoltak volna a szobában. Így a Mikulás, szánja helyett az Orion űrhajón érkezve, egy intergalaktikus ünnepség középpontjába került, ahol a csillagok között forgó ritmusok és színek varázsoltak ünnepi hangulatot.