Felfedezték, hogy miként idézhetők fel a gyermekkori emlékek! | 24.hu


Egy friss kutatás szerint a felnőttek rég elfeledett gyermekkori emlékeket hívhatnak elő pusztán azáltal, hogy digitálisan megfiatalított arcképükkel néznek farkasszemet - írja az Independent.

A cambridge-i Anglia Ruskin Egyetem idegtudósai által vezetett kutatásban 50 résztvevő vett részt, melynek részeként arra kérték őket, hogy nézzenek meg egy élő felvételt a saját arcukról, amelyre egy gyerekfiltert raktak. Mivel mozgásukat a képernyőn megjelenő arc tökéletesen lekövette, vélhetően az agyba is az az információ juthatott el, hogy az arc, amit látnak, a fiatal énjüket hivatott megidézni. A kontrollcsoport tagjainak ezzel párhuzamosan a felnőttkori tükörképüket kellett nézni.

Ezután minden résztvevőt arra invitáltak, hogy osszák meg velünk a gyermekkorukkal kapcsolatos emlékeiket, valamint az elmúlt néhány év élményeit.

A lap szerint az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy azok a résztvevők, akik gyermeki énjükkel néztek farkasszemet, több gyermekkori epizodikus emléket tudtak előhívni, mint azok, akiknek felnőtt arcuk köszönt vissza a képernyőn. A kísérlet résztvevői arra nem tértek ki, hogy mennyire hasonlított a megfiatalított énjük a tényleges, gyermekkori kinézetükre.

A Scientific Reports folyóiratban publikált tanulmány szerzői úgy vélik, hogy felfedezéseik új perspektívákat nyújtanak a testi önészlelés és az emlékezet kapcsolatának megértésében. Jane Aspell professzor, a kutatás vezetője hangsúlyozza, hogy kifinomultabb testillúziók alkalmazásával felfedezhetők olyan emlékek is, amelyeket az agyunk tudatosan elrejtett. Említésre méltó példaként említhetjük a hároméves korunk előtti emlékeket, amelyek gyakran a gyermekkor amnéziájának jelenségeként kerülnek szóba.

Related posts