Régi, vidám szilveszterek emlékére: így köszöntötték a Magyar Televízióban az óévet.

Régebben - és ezt nehezen tudom ma már elképzelni - nem a manapság divatos, felejthető valóságshow-k hősies alakjai, kétes tehetségű médiaszemélyiségek szórakoztatták a közönséget furcsa kihívásokkal, mint például zsákban futás, lepényevés vagy iszapbirkózás, nem is beszélve más, kétséges intellektusú produkciókról. Ehelyett valóságos színészek és művészek léptek a színpadra, akik általában mesterien megírt műsorszámokkal kápráztatták el a nézőket. Persze, ahogy az lenni szokott, a tavalyi mindig jobbnak tűnik.

Kellér Dezső, a szilveszteri tévékabaré megkerülhetetlen alakja, éveken át bűvölte el a nézőket. Karakteres testtartása, ahogy a brokátfüggönybe kapaszkodva mesélte el poénjait, már önmagában is védjegyévé vált. Igazi stand-up komikus volt, bár akkoriban ezt a kifejezést még nem használták. Kellér már fiatalon felfedezte, hogy a műfajban három dolog igazán nehéz: először is belevágni a színpadra lépés izgalmába, másodszor, a színpadról való távozás bátorságába, és harmadszor, ami a kettő között zajlik – a közönséget megnyerni és nevettetni.

1962. december 31-én, a szilveszteri élő műsor keretein belül, két népszerű műsorvezető, Kellér Dezső és Rátonyi Róbert, váratlanul elkövették azt a hibát, hogy nyolc perccel éjfél előtt köszöntötték a nézőket az új év alkalmából. Ez a baklövés hatalmas felháborodást váltott ki az ország minden szegletében. Az emberek hónapokig beszéltek erről az esetről; ha két járókelő találkozott az utcán, a januári hidegben megálltak, hogy megvitassák a műsorvezetők tévedését. Kellér később úgy vélte, hogy talán nem is annyira tévedés történt, hanem inkább egyfajta diadal, hiszen nyolc perccel korábban lépték át a határt a kapitalista világ előrehaladásához képest. Az eset a szilveszteri ünneplés emlékezetes részévé vált, és a közbeszéd folyamatosan tálalta az eseményt, amelyből mindannyian tanulhattak.

A konferansziénál csupán akkor tört fel benne a feszültség, amikor a házukban lakó maszek, akinek a szót Kellér 1951-ben kovácsolta a magánszektor kifejezésből, másnap dühösen rátalált a lépcsőházban. Szinte magán kívül volt, ahogy méltatlankodott:

- Uram, hát mit látok itt! Nyolc perccel korábban ünnepelni az újévet? Ez abszolút botrány! Ennél még a legrosszabb álmaim is jobbak! Szerintem ezt nem lehet szó nélkül hagyni!

- Nézze, uram - mondtam neki -, emiatt mindenkinek joga van lamentálni, csak éppen magának nem. A múltkor, amikor leüzentünk, hogy folyik a csap, azt mondta, mindjárt feljön, és mikor jött fel? Három hét múlva.

"Tehát tényleg csak a nyolc perc miatt van így oda?" - tette fel a kérdést a humorista, miközben egy szórakoztató mosollyal az arcán nézett körbe.

Tíz évvel később egy olasz világsztár, Gina Lollobrigida jelentette a szilveszteri tévéműsor fő attrakcióját. A színésznő az ötvenes és hatvanas évek egyik legnagyobb filmcsillagja volt, olyan nagysikerű filmekben szerepelt, mint a Királylány a feleségem, A világ legszebb asszonya, a Trapéz vagy A párizsi Notre-Dame. Nyilvánvaló volt, ha egyenesen felkérik, hogy szerepeljen a Magyar Televízió szilveszteri műsorában, akkor a díva megfizethetetlen lett volna. Egy ravasz ötletnek hála mégis ingyen lépett fel a show-ban. Lollobrigidáról ugyanis köztudott volt, hogy szabadidejében imád fotózni, elmondása szerint gyakran álruhában járta Itáliát, és készített felvételeket. Ezért a műsor szervezőinek kapóra jött, hogy akkoriban jelent meg hazájában a színésznő Az én Olaszországom című fotóalbuma. Megkeresték a kétszáz képből álló kötet kiadóját, és megállapodtak, hogy megjelentetik idehaza, ha cserébe a színésznő személyesen jön el Magyarországra promotálni a könyvet.

Így zajlott le az esemény. A Marton Frigyes által életre hívott esztrádműsor keretein belül – nem meglepő módon az album premierje mellett – az akkor 45 esztendős sztár három különleges dalt adott elő, ráadásul még...

Vitray emlékezete szerint ez a tánc nem volt betervezve, meglepetésként érte őket, amikor a felvételnél Lollobrigida váratlanul kinyújtotta feléjük a karját, hogy kísérjék a porondra. Antal húsz évvel a történtek után elárulta, hogy az isteni Lollo a felvétel alatt kedvesen, közvetlenül, rém barátságosan viselkedett, egyébként viszont egy rideg, kőkemény, afféle jutasi őrmester stílusú nő volt.

Ha Lollo valóban olyan durva modorú asszonyság volt, akkor hogyan lehetett, hogy a férfiak mégis elbűvölve rajongtak érte? – tehetnénk fel a kérdést naiv ártatlansággal.

A hetvenes évek végén nem kevés protekcióval sikerült belépőt szereznem a Magyar Televízió szilveszteri műsorának nyilvános felvételére, amelyet a Szabadság téri székház legnagyobb és legmagasabban fekvő stúdiójában vettek fel. A meghívó szerint a közönségnek már fél órával kezdés előtt el kellett foglalnia a helyét, ami sérülésmentesen nem is volt annyira egyszerű mutatvány a rengeteg kábel, függöny és díszletelem között. Jómagam a legfelső, hátsó sorban ültem le.

A felvétel varázslatos módon, különösebb előkészületek nélkül indult el. Az első rész igazi zenei kaleidoszkópként bontakozott ki, ahol a zenés és kabarészámok színes kavalkádja folyamatosan váltogatta egymást, néha felemelő, néha pedig humorral teli pillanatokkal gazdagítva az estét. A második felvonásban pedig Hofi Géza lépett színpadra, hogy a közönséget szórakoztassa, miközben az újév küszöbén álltunk. Az ő egyedi stílusa és kifinomult humora garantálta, hogy mindenki mosollyal az arcán lépjen át az új évbe.

Úgy tíz perce mehetett a műsor, a közönség udvariasan kuncogott egy-két jobb poénon, amikor váratlanul Komlós János perdült a manézs közepére. A népszerű konferanszié, a Mikroszkóp Színpad akkori igazgatója szemmel láthatóan már nem volt szomjas, fellépés előtt tudniillik rendszeresen kiürített egy üveg Lánchíd konyakot. Döbbenetes volt közelről Komlós vörös feje, hát még a mondanivalója!

Kedves közönség! Ma este nem csupán a legjobb poénok hallgatói vannak itt, hanem aktív részesei ennek az élménynek! Ne üljenek csendben a fotelükben, hanem engedjék szabadjára a reakcióikat! Ha valami megnevettet, ne tartsák vissza a nevetést, és tapsoljanak bátran! Az este a közös szórakozásról szól, ezért kérem, adják át magukat az élménynek!

- emelte fel úgy komlósosan a jobb mutatóujját, és amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is tűnt a színfalak mögött.

És lássanak csodát, az engedelmes, megzabolázott közönség ezt követően dőlni kezdett, sőt a hasát fogta a röhögéstől, és még bónuszként vörösre is tapsolta mindkét kezét.

Ha valaki esetleg nem érti, hogy egy viccesnek szánt előadás közben miért nevet a közönség a helyszínen, gondoljon csak Komlós Jánosra!