A 78. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában bővelkedik a hírességekben, és a felhozatal is rendkívül sokszínű!

A 78. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramja már az első napon bemutatta a Két ügyész című alkotást, amely Szergej Loznyica ukrán rendező keze alatt készült. A film különösen figyelemfelkeltő, hiszen a sztálinista terror világába, 1937-be kalauzol minket. A történet középpontjában Alexander Kuznyecov áll, aki félig orosz, félig ukrán származású, és a putyini hatalom elől menekült el Európába. A főszereplőként elvállalt szerepe a fiatal ügyész, Kornyev, akit nemrégiben neveztek ki Brjanszk városában – és akinek kezei közé egy politikai fogoly véres kérvénye kerül, ami eleve megkérdőjelezi a rendszer működését. A film szívébe nézve észlelhetjük, hogy a börtön falai között Kornyev naiv bolsevikként, az ideológia iránti elkötelezettséggel próbálja megérteni a valóságot. Ám a valóság éppen az, hogy a rabok kínzása és a hamis vallomások aláírása mindennapos gyakorlat, amit az NKVD emberei szigorúan felügyelnek. A fiatal ügyész elhatározza, hogy Moszkvába utazik, hogy felhívja a legfelsőbb ügyész figyelmét a korrupcióra – döntése drámai következményekkel jár. Loznyica, a film rendezője, egyértelműen azt a kérdést feszegeti, hogy mi történik azzal, aki vakon hisz egy ideológiában, ami végül elpusztítja őt. Szavai szerint a filmje nemcsak a múlt emlékét idézi fel, hanem figyelmeztetés is arra, hogy a sztálinista rendszer szelleme ma is jelen van, és a jelenlegi hatalom ezt a gyakorlatban alkalmazza. A Két ügyész így nem csupán történelmi dráma, hanem aktuális politikai reflexió is, amely a nézőkben mély nyomot hagy.

- Ukrajna képes lesz megállni az orosz nyomás ellen, de őszintén szólva, az európai vezetők és az Európai Unió hozzáállása meglehetősen zavaró számomra. Már unjuk azt a monoton üzenetet, hogy "egyszer majd csatlakoztok, és segítünk nektek". Ugyanazt a refrént halljuk ismételten, és egyre inkább elhalványul a jelentősége. Megdöbbentő, hogy nincs egyetlen politikus sem, aki valóban hajlandó lenne felelősséget vállalni, és a szavak helyett konkrét lépésekre szánná el magát - nyilatkozta Szergej Loznyica a Népszavának. Amikor arról faggattuk, hogy mit gondol Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének határozott ellenállásáról az ukrán csatlakozással szemben, azonnal reagált:

Mit is mondhatnánk erről? Mr. Orbán egyfajta mini sztálinista berendezkedést alakított ki. A magyar társadalom tükörképe, hiszen azt tükrözi, amit a nép valójában érez és gondol. Nem így van? Ha ez nem állja meg a helyét, akkor kérem, világosítson fel, hogyan lehetséges, hogy kétharmaddal bír a hatalom?

A főszereplő bátorsága messze felülmúlja a film kereteit.

Mindenesetre a politikai témájú alkotások között számos érdekesség található a versenyben – végül is a művészet gyakran a társadalmi valóság tükröződése. A fél világ izgatottan várta Ari Aster legújabb filmjét, az Eddingtont, amely egy Új-Mexikóban található kisvárosban játszódik a COVID-19 világjárvány idején. A történet középpontjában Joe (Joaquin Phoenix), a fehér bőrű seriff áll, aki úgy dönt, hogy politikai pályafutásba kezd, és leváltja a kormányzó poszton lévő „latino”, azaz idegen Ted Garciát (Pedro Pascal). Joe indítékai azonban nem csupán politikai természetűek; a gyűlölete személyes, hiszen úgy véli, hogy Ted korábban megerőszakolta a feleségét (Emma Stone). Az Eddington emellett a közösségi média kritikájára is törekszik, és az első bő órában a néző joggal érezheti, hogy egy rendkívül okos műalkotás kerekedik ki a történetből. Ám hamarosan feltűnik, hogy noha Ari Aster egy konkrét helyszínre és időszakra helyezte a cselekményt, sem Donald Trump, sem Joe Biden neve nem kerül említésre. Ezzel párhuzamosan egyre inkább érthetetlen fordulatok zavarják meg a narratívát, és a nézők érzik, hogy a film intellektuális mélységei hirtelen eltűnnek, helyét pedig egy meglehetősen buta mese veszi át. Ráadásul a filmben olyan tehetséges színésznőt, mint Emma Stone, kárpótolhatatlanul pocsékolják el a semmire.

A film sajtótájékoztatóján nem meglepő módon felmerültek kényes témák, amelyek középpontjában a latin-amerikai bevándorlók helyzete állt. Egy spanyol újságíró különösen érdeklődött Pedro Pascal véleménye iránt, arra kérdezve rá, hogy szerinte indokolt-e félni az Egyesült Államokban élő latin-amerikai közösségtől. Pascal válasza árnyalt volt: - Nyilvánvalóan ijesztő egy színész számára, aki egy ilyen filmben szerepel, hogy ilyen komoly kérdéseket kell megvitatnia - kezdte. - Ez a téma túlzottan megfélemlítő ahhoz, hogy egyértelműen válaszoljak rá, hiszen nem rendelkezem elég háttérinformációval. Ennek ellenére hozzátette: - A legfontosabb számomra, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat és védelmet kapjanak.

- Igazán vágyom arra, hogy a történelem fényes oldalán találjam magam.

Továbbá hangsúlyozta, hogy Chilei szülők gyermekeként, akik Salvador Allende katonai diktatúrája elől menekültek, mindig is elkötelezett lesz a menekültjogok védelme mellett. Ugyanakkor aggódik amiatt, hogy a jelenlegi amerikai kormány kritizálása túl kockázatos lehet, hiszen ez a téma különösen kényes mostanság. Érdemes megjegyezni, hogy Pascal bátorsága messze felülmúlja azt, amit a filmjeiben látni lehet.

A boldogság ragyogó fénye és az elmebaj sötét mélységei között ingadozva.

Bár a hírességek sem tudták megakadályozni Ari Aster bukását (a Screen International nemzetközi kritikusokból álló zsűri rangsorában a legutolsó helyen végzett), nem érdemes aggódni, hiszen a fesztivál első felében más sztárok is bemutatták kiemelkedő munkáikat. Lynne Ramsay skót rendező legújabb alkotása, a Die, My Love (Halj meg, szerelmem), két népszerű színész, Jennifer Lawrence és Robert Pattinson főszereplésével készült.

A fiatal házaspár Amerika legmélyebb vidékére költözik a férj halott apjának házába, hogy a frissen született közös gyermekükkel idilli családi életet éljenek. Ami a kezdetekben sikerül is, miközben a feleségen lassan kitör a mentális betegség. Eleinte azt hihetjük, hogy szülés utáni depresszió a film témája, de Ramsey sokkal mélyebbre ás az elmebaj bugyraiban. Hátborzongató látni és átélni azt, amikor a boldog napokból stresszes depresszió lesz, a szex eltűnik, mert már inkább ijesztő, mint vonzó. A mentális betegséggel való együttélés borzasztó nehéz, mind annak, aki szenved emiatt, és annak is, akinek el kell viselnie a szeretett féltől. Ramsey meg van annyira genyó és tehetséges, hogy ha megteheti, akkor elemeli ezt az egészet a realizmustól, hogy a frász törjön ki az emberen. Mit lehet erről még elmondani? Hogy Robert Pattinson és Jennifer Lawrence (senkit sem láttam még fürdőszobát ennyire egyéni módon szétkapni) zseniálisak a vásznon. Igen - de ez kérdéses volt bármikor is?

A Közel-Kelet izgalmas küzdelmei: egy különleges harc színtere.

Wes Anderson is sztárok csapatát hozta el a Croisette-re, az amerikai alkotó Benicio Del Torót (aki egy Korda Zsa-zsa nevű üzletembert alakít), Michael Cerát és Mia Threapletont (nem mellékesen Kate Winslet lánya) vetette be - utóbbi ezzel az alakításával elképesztő nagy karrier előtt áll. Anderson újabb elegáns, excentrikus, egyenes vonalú vígjátékot alkotott A főníciai séma címmel: mint mindig, most is könnyen vádolható azzal, hogy filmjei stílusukban hasonlítanak egymáshoz, de ez biztosan nem több, mint azoknak a rendezőknek az alkotásai, akik hagyományos filmeket készítenek, amelyek hasonlítanak az összes többi hagyományos filmhez a világon - szóval én biztosan nem fogok ebbe belekötni.

A világ legnagyobb filmfesztiválján minden lehetséges

A főnicíai séma igazi szórakoztató remekmű, amely Anderson jellegzetes lendületével és részletgazdagságával készült, tele inspiráló ötletekkel. A három főszereplő karakterei abszolút abszurd és szellemes módon ragadják meg a nézőt. Anderson mesteri érzékkel válogatta össze a szereplőgárdát, hiszen olyan nagy neveket, mint Tom Hanks, Willem Dafoe, Benedict Cumberbatch és Scarlett Johansson is megjelenít, még ha csak pár percre is. A cselekmény bonyolultságát nehéz lenne összefoglalni, és egy egész cikk sem lenne elegendő ahhoz, hogy minden részletet bemutasson. A lényeg, hogy a történet Korda egy fiktív közel-keleti ország gazdasági világát boncolgatja, ahol a bányászat, közlekedés és halászat összefonódik, miközben kizsákmányoló rabszolgamunkát alkalmaz. Ráadásul a mezőgazdasági piac manipulálásával éhínség is fenyeget. Bár a végkimenetel nem feltétlenül tragikus, ahogy Truffaut is megjegyezte Lubitsch filmjeiről, itt is meg kell küzdeni a boldog végkifejletért. De ez a harc végső soron örömteli és kifizetődő.