Egy szabadkai férfi súlyos sérüléseket szenvedett.


Október 6. és 12. között a szabadkai közlekedési rendőrség illetékességi területén (Szabadka, környező települések, Topolya és Kishegyes) 12 közlekedési baleset történt. Három balesetben történt személyi sérülés, egy személy súlyosan, négy pedig könnyebben sérült, míg kilenc esetben csak anyagi kár keletkezett.

Az adott időszakban a közlekedési rendőrök összesen 59 szabálysértési eljárást kezdeményeztek, míg 1365 vezetőt azonnal megbírságoltak a helyszínen.

A forgalomból összesen 46 járművezetőt állítottak meg, ebből 10-et az őrszobára szállítottak, mivel súlyos vagy teljes alkoholos befolyásoltság alatt vezettek.

A tűzoltók összesen 16 beavatkozást hajtottak végre - a műszaki segélynyújtástól a tűzoltásig.

A hatóságok arra kérik a közlekedésben részt vevőket, hogy fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok betartására. Különösen fontos, hogy senki ne üljön volán mögé alkoholfogyasztás után, valamint hogy a vezetési stílusukat a meglévő útviszonyokhoz igazítsák. Ezzel a balesetek és sérülések számának csökkentését célozzák meg, hogy mindenki biztonságosabb környezetben közlekedhessen.

Fedezd fel az év legjobb ajánlatát: te pihenj, mi pedig még sikeresebbek leszünk!

A visszajelzések tükrében három fő tényező váltotta ki a honlapunkkal kapcsolatos frusztrációkat:

A felugró hirdetések, amelyek váratlanul tűnnek fel a képernyőn, gyakran megzavarják a felhasználói élményt.

Az, hogy nem tudod teljes egészében átfutni az előfizetőknek szánt cikket,

A mellégépelések.

A mi helyzetünk sajnos az, hogy nem vagyunk képesek további saját tartalmak előállítására, hiszen körülbelül húsz önkormányzat egyáltalán nem hagyott jóvá semmiféle támogatást a beadványainkra. Ráadásul a Magyar Nemzeti Tanács is, a pártházból érkező, nem megalapozott indokokra hivatkozva, már évek óta nem ajánlja a pályázataink finanszírozását.

Támogassuk közösen egymást! Mindössze napi húsz dinárért (0,17 euró) válhatsz a Szabad Magyar Szó előfizetőjévé. Ezzel nemcsak megszabadulsz a zavaró felugró hirdetésektől, hanem hozzáférhetsz a Plusz rovatban megjelenő exkluzív cikkekhez is. Ezen felül hozzájárulsz ahhoz, hogy a Szabad Magyar Szó továbbra is a legnépszerűbb vajdasági magyar portál maradhasson, és hogy még több helyi érdekességről tudósíthassunk!

U.i. Ha túllépjük a kétszázas határt az előfizetőink számában, esküszöm, még egy olvasószerkesztő app bevezetését is komolyan mérlegeljük!

Related posts