Szakértők arra figyelmeztetik Simort, hogy a legnagyobb gazdasági fellendülések mind Orbán Viktor kormányzásához kapcsolódnak.

Simor András részletes elemzésében kritikát fogalmazott meg a 2010 utáni magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban. Megállapítása szerint a magyar gazdaság teljesítményét "érdemes hosszabb távú perspektívában vizsgálni". Ebből a nézőpontból azt a következtetést vonja le, hogy a "magyar gazdaság a második Orbán-kormány 2010-es megalakulása óta gyengébben teljesít, mint a hasonló sorsú és történelmi hagyományokkal bíró, azóta az Európai Unióhoz csatlakozott közép- és kelet-európai országok gazdaságai".

Simor állításának alátámasztására egy világbanki grafikont idéz, amely szerinte jól tükrözi, hogyan maradt le országunk a regionális versenytársakhoz képest. Mint fogalmaz, "2009 végén az összehasonlítható árakon számított egy főre jutó magyar GDP a közép- és kelet-európai országok hasonló mutatójának 100 százaléka környékén mozgott... míg 2023 végére ez az arány 95,7 százalékra csökkent".

Ezen az eszközön keresztül éppen ezért én nem kívánok élni. Vegyük alapul Simor András mutatóját, hogy megítélhessük a magyar gazdaság teljesítményének mértékét.

És használjuk az ő logikáját is. Amit érdekes módon ő pont nem igazán használ. Gondolok itt a hosszú távú elemzésre. Mert Simor ábrája valamilyen rejtélyes okból kifolyólag 2009-ben kezdődik. Ezen választás önmagában is furcsa, mert 2010-ben nyert választásokat a polgári kormány, és Simornak is a 2010 utáni teljesítménnyel van elvileg gondja. Ráadásul a világbank 1990 óta méri a magyar mutató alakulását.

Ha a grafikont hosszú távon vizsgáljuk, Simor megállapításai mintha kártyavárként omlanának össze. Valóban, a magyar gazdaság egy nehéz időszakon ment keresztül, és a régió többi országa valóban előnyre tett szert velünk szemben. Azonban ez a folyamat nem az utóbbi években zajlott, hanem már 2007 és 2013 között kezdődött. 2007-ben a magyar egy főre jutó GDP, összehasonlítva a közép- és kelet-európai országok hasonló mutatóival, 107 százalékot tett ki, míg 2013-ra ez az arány 97,5 százalékra esett vissza.

Simor mutatójának katasztrofális teljesítménye nehezen lenne egyetlen kormányra hárítható, hiszen 2007 és 2013 között három különböző kormány váltotta egymást Magyarországon: a második Gyurcsány-kormány, a Bajnai-kormány, valamint a második Orbán-kormány. Ezek a kormányok pedig markánsan eltérő gazdasági megközelítésekkel rendelkeztek. Így a fiskális politika nyilvánvalóan nem állhatott a magyar gazdaság drámai lemaradásának okaként.

Mi lehetett a háttérben? Ha Simor András logikai keretébe helyezzük a gazdaság irányítását, akkor a mutatók alakulásának felelőse egyértelműen a monetáris politika. Ráadásul ebben az időszakban mindez egyetlen kézben összpontosult, mivel 2007 és 2013 között ugyanaz a személy állt a Magyar Nemzeti Bank élén. Őt pedig nem másnak hívják, mint Simor Andrásnak. És hogy eloszlassuk a kételyeket, fontos megjegyezni, hogy ő nem csupán névrokona az említett cikk írójának, hanem valóban ugyanaz az egyén.

Természetesen Simor mutatója arra is alkalmas, hogy kormányzati ciklusokat vessünk össze. De ne tegyük ezt szelektíven. Mivel 1990-től vannak adataink, így minden rendszerváltás utáni kormányt értékelni tudunk.

Az ezüstérmet a negyedik Orbán kormány érdemelte ki - és ez már eleve erős kérdőjeleket támaszt Simor elemzésének alaptézise tekintetében. Bár 2018 és 2022 között is "lemaradtunk" a régió országaihoz képest, ekkor évente csupán 0,1 százalékpontot vertek ránk.

A negyedik és ötödik legjobban teljesítő kormányunk Simor mutatója alapján a "leszakadó" második és harmadik Orbán-kormány volt. Ezek alatt évente mindössze 0,4 százalékponttal maradtak el tőlünk a régiós országok, ami jelentősen kevesebb, mint amit Simor András jegybankelnöksége idején tapasztaltunk, hiszen akkor négyszer ekkora hátrányt kellett elkönyvelnünk.

Simor mutatója alapján megállapítható, hogy az Orbán-kormányok teljesítménye nem éppen gyenge. Valójában a négy, már lezárt ciklussal rendelkező polgári kabinet mindegyike a legjobbak között található, ráadásul a két legkiemelkedőbb eredményt is Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt értük el. De vajon mikor is történt a lemaradásunk valójában?

A második legrosszabb teljesítmény címét a Horn kormány szerezte meg, 1994 és 1998 között évente 1,6 százalékpontot szakadtunk le. A harmadik legkudarcosabb négy évet pedig a 2002 és 2006 közötti Medgyessy és első Gyurcsány kormányok hozták össze, amikor évente 1,2 százalékpontot vertek ránk a régiós államok.

Összességében megállapítható, hogy Simor mutatói szerint a legjelentősebb gazdasági visszaesések kizárólag baloldali kormányok idején következtek be. Ezzel szemben az előrelépés, valamint a relatív pozíció stabilizálása mind Orbán kormányainak időszakához köthető.

Természetesen, íme egy egyedibb átfogalmazás: Az, hogy már a második legjobbnak számító kormány időszakában is "leszakadtunk", jól tükrözi, hogy valószínűleg a mutatók értelmezése sem volt teljesen pontos a cikkben. Ezen felül...

Ha felfelé nézünk, és célunk a felzárkózás az Európai Unióhoz, akkor érdemes lenne a leszakadástani útmutatót az 1990-1998-as, valamint a 2006-2010-es időszak tapasztalataira alapozni. Ezen évek alatt összesen 12,2 százalékponttal maradtunk le az EU átlagától. Ezzel szemben 2010 óta már 13,1 százalékponttal túlszárnyaltuk őket. Ez azt jelenti, hogy e periódusra nem is Magyarország, hanem az Európai Unió közgazdászai írhatnának egy leszakadástani útmutatót.

A helyzet hasonló Finnország esetében, amelyet gyakran emlegetnek mintául hazánkban. Az 1990 és 1998, valamint 2006 és 2010 közötti időszakban hátrányba kerültünk, mivel nyelvrokonaink 8,3 százalékponttal előrébb jártak. Ezt követően, 2010 után, minden kormányzati ciklusban a magyar gazdasági teljesítmény felülmúlta a finnét. Az adatok tükrében, a 13 éves időtartam alatt a magyar gazdasági dinamika összesen 19,4 százalékponttal bizonyult erősebbnek, mint a finn.

Kontrasztként érdemes megjegyezni, hogy a cikkben is megemlített Matolcsy György első ciklusa idején (a másodikra még nincsenek meg végig a számok) a magyar gazdaság picivel jobban fejlődött, mint a régiós országok, azaz akkor pont nem történt leszakadás.

Úgy vélem, hogy Simor András kulcsmutatója, amelyet az elemzéséhez választott, részben szerencsés, részben pedig szerencsétlen döntés volt. A vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső GDP valóban kiemelkedő mérőszám az országok gazdasági teljesítményének értékelésében, azonban a viszonyítási alap megválasztása nem volt kellően alapos.

Nem volt körültekintően kiválasztott azért sem, mert pont a szerző jegybankelnökségére vet nagyon rossz fényt - melyet egyébként én személy szerint nem tartok annyira rossznak, mint ahogyan ez Simor András mutatójából és elemzési módszeréből következne.

Elviccelhetném a dolgot azzal, hogy a "leszakadástani útmutatót" csak olyanoktól érdemes olvasni, akik már megélték, hogyan lehet igazán drámai leszakadást produkálni. De inkább nem megyek el ezen az úton. Azt javaslom, hogy ne Albániához mérjük magunkat, hanem inkább az Európai Unió szintjéhez. Ha ezt a perspektívát választjuk, Simor András jegybankelnöki munkássága is kedvezőbb megvilágításba kerül. Ráadásul így sokkal reálisabb képet kapunk a magyar gazdaság teljesítményéről is.

De viszonyítsuk a magyar teljesítményt Albániához vagy Finnországhoz, Simor mutatója ugyanazt a képet adja.

A legjelentősebb gazdasági visszaesések jellemzően baloldali kormányok idején következtek be. Ez az egyetlen tényező önmagában is hatékonyabb érvet képvisel, mint Simor András híres 12+1 pontja.