Száz ember gyűlt össze, hogy Gábort megtalálja: ebben bízni mer a férfi hozzátartozói - Ripost.
Példátlan összefogás - A sződligeti 47 éves Uram Gábornak még 2024. november 18-án veszett nyoma. Az eltűnt férfi munkába indult, de oda sosem érkezett meg. Bejelentették az eltűnését, majd a családja, barátai és a rendőrség is nagy erőkkel elkezdte keresni. Most a helyi polgárőrség nagyszabású akcióra készül, ugyanis száz emberrel indítanak hétvégén keresést, hátha előkerül legalább a férfi holtteste...
Sződliget festői környezetében egy helyi étterem önként vállalkozott, hogy otthont adjon mindazoknak, akik a nyomozásban részt vesznek az eltűnt férfi ügyében. Ez a helyszín nemcsak egy bázisként funkcionál, hanem a közösség összefogásának szimbólumává is válik.
A találkozó reggel 7:30-kor kezdődik, majd 8:00-kor Kovács István, a polgárőrök vezetője, eligazítást tart a résztvevők számára. A kutatásban négy 50-60 év közötti sződligeti férfi is részt vesz, hiszen ők ismerik legjobban a helyszínt, és ők fogják irányítani a csoportokat. A keresés során drónokat, quaddal és kutyákat is bevetnek az eltűnt férfi felkutatására. A kutyák védelme érdekében állatorvos is érkezik a helyszínre, hogy bármilyen sérülés esetén azonnali segítséget nyújthasson. Emellett korlátlan élelmiszer-felajánlást is kaptunk, így pogácsák és kávé is rendelkezésre áll a résztvevők számára.
Gabriella szavai szerint a keresőkben kamerák fognak működni, ami lehetővé teszi, hogy minden eseményt rögzítsenek. Emellett az útvonalakat is nyomon követik, így a vezető mindig tisztában lesz azzal, hogy melyik területeket már felderítették.