Szenteste az Arad-ségai római katolikus templomban varázslatos hangulat uralkodik. A gyönyörűen feldíszített oltár mellett a gyertyák fénye melegséget áraszt, miközben az emberek csendesen érkeznek, hogy együtt ünnepeljék a szeretet és a béke szent pillan
Nagy boldogság és mély hála tölt el, amikor az arad-ségai római katolikus közösség gyermekei, fiataljai és felnőtt tagjai igent mondtak a felkérésre, hogy közösen varázsoljuk szebbé a szentestét énekünkkel és pásztorjátékunkkal. Csodálatos volt látni, ahogy lelkesen félreteszik a mindennapi teendőket, és sietve érkeznek a parókiára, hogy együtt ünnepeljük Jézus születését. Szenteste 22 órakor, a ragyogó csillag fényét követve, énekelve vonultunk be a templomba. Király Árpád főesperes-plébános szívhez szóló köszöntője és ráhangoló szavai után indult el az előadás. A történet középpontjában egy háromgyermekes család szentestéje állt, ahol a kérdés, hogy melyik tévécsatornát válasszák, veszekedéshez vezetett. A feszültséget azonban hirtelen megszakította egy áramszünet. A váratlan esemény nyomán a családapa mesélni kezdett arról, hogyan éltek az emberek kétezer évvel ezelőtt, amikor még nem ismerték a villanyáramot, és várták a megígért Messiást. Ekkor életre kelt a múlt, és megjelent előttünk József és Mária, amint hírt kapnak a katonáktól a népszámlálásról, majd az első karácsony csodája bontakozott ki. A történet végén az egyik gyermek bátorságot gyűjtött, hogy odalépjen a jászolhoz, hiszen a legkedvesebb játékait szeretné ajándékozni a Jézuskának. Meglepetten tapasztalta, amikor Jézus a nevén szólította, és nem a játékokat kérte tőle, hanem olyan dolgokat, amiket elrontott vagy eltört. Jézus ígérte, hogy segít ezeket helyrehozni, és eltünteti a rosszat. A gyermek végül boldogan ajándékozta oda mindazt, amit Jézus kért, és mindenkit arra bátorított, hogy a nehézségeinket vigyük el a jászolhoz, készítve szívünket, hogy befogadjuk Őt. A záróénekben hallhattuk, ahogy Jézus kopogtat a szívünk ajtaján, és arra kér, engedjük be Őt életünkbe és mindennapjainkba. Ez a különleges este nemcsak a karácsony csodáját, hanem a közösség erejét és a szeretet fontosságát is megmutatta számunkra.