Szomráky Béla: Milyen hatással lesz a következő pápa a világ alakulására?
Szomráky Béla, Olaszország-szakértő, az InfoRádió Aréna című műsorában osztotta meg személyes benyomásait Ferenc pápa temetéséről, amely nemcsak a katolikus világ, hanem a politikai és társadalmi élet szempontjából is jelentős esemény volt. Rámutatott, hogy az első latin-amerikai pápa és Európa közötti kapcsolat különleges dinamikát mutatott, mely számos kihívást és lehetőséget rejtett magában. Szóba került az utódlás kérdése is, hiszen Ferenc pápa távozása új fejezetet nyit a Vatikán történetében. A szakértő beszélt Olaszország és a Vatikán viszonyáról is, amely mindig is bonyolult és sokszínű volt, és most különösen érdekes, hogy milyen irányba fejlődhet a jövőben. Emellett Szomráky Béla megosztotta, hogy a Szentatya milyen üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktor felé, ami tükrözi a katolikus egyház politikai és társadalmi elkötelezettségét a világban. Az interjú során kiemelte, hogy Ferenc pápa szavai és tettei milyen mély hatással lehetnek a jövő politikai tájra.
Végső búcsút vett a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápától a világ április 26-án, szombaton. Milliók követték az élő közvetítést a római gyászszertartásról különböző platformokon, mintegy 200 ezren ott lehettek a helyszínen, a Szent Péter-bazilika előtti téren. Ön is ott volt a búcsúztatáson. Mi az, amit elraktároz egy ilyen eseményből?
Ez egy igazán felemelő élmény lehetett minden résztvevő számára. Számomra különösen különleges volt, hiszen a sors és a szerencse úgy alakította, hogy tolmácsolhattam számára, akárcsak korábban néhány másik pápa esetében. Gyakran volt alkalmam közvetíteni a szavait, ami mélyen megérintett.
Akkor többször is személyesen találkoztak?
Audienciák voltak, még Áder Jánossal, aztán másokkal is, Orbán Viktorral kétszer is találkozott Rómában Ferenc pápa. Sőt, volt még egy találkozó a magyar miniszterelnök és Ferenc pápa között. Az egyik a Szépművészeti Múzeumban volt. Erről szeretnék majd beszélni, mert az rendkívül érdekes fordulópont volt a vatikáni-magyar kapcsolatok történetében, pontosabban Ferenc pápa pápaságának történetében Magyarországgal kapcsolatban. Emiatt is voltak érzelmek részemről, de persze volt benne felemás érzés is, végignézve a tömegen, persze, ezzel az egyháznak élnie kell. A katolikus egyház a világ egyik legnagyobb influenszere. Én ezt mind megértem, de azért valamennyire ismerve Ferenc pápát, sokszor a szemébe nézve, én komolyabban vettem volna kicsit azt, hogy ő egy nagyon egyszerű, puritán dolgot szeretett volna, de az az igazság, hogy egy ilyen óriási szervezet kétezer éves rituáléját nem nagyon lehet felborítani.
Talán érdemes megemlíteni, hogy a végső nyughelye nem a Szent Péter-bazilikában található, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában. Míg a pápák többsége a híres Szent Péter-bazilikában pihen, a Santa Maria Maggiore is büszkélkedhet számos pápai sírhellyel. Ez a templom szintén lenyűgöző, de sokkal visszafogottabb és szerényebb hangulatot áraszt, mint a grandiózus Szent Péter-bazilika.
Valóban, Ferencnek sikerült valamilyen módon elérnie ezt a kívánságát, míg II. János Pál pápának nem volt ilyen szerencséje. Ő ugyanis szívből vágyott arra, hogy Lengyelország földjében nyugodjon, de végül a Szent Péter-bazilika kriptájában talált örök nyughelyet.
A Santa Maria Maggiore templom a Vatikán területén kívül helyezkedik el.
A Vatikán határain kívül, a római belváros peremén található egy élénk, lakott terület. Ha kis mértékben túlzok, azt mondhatnám, hogy olyan, mintha a Kálvin téren helyezkedne el Budapesten, nem pedig a Váci utcában. Azok, akik jártasak Budapest utcáiban, pontosan értik, miről van szó.
Az egyszerűség és közvetlenség fogalma mindig is központi szerepet játszott Ferenc pápa megítélésében. A külsőségek és a pompázás elkerülése nem csupán választás, hanem életfilozófia számára. Már a beiktatása során tett névválasztásával, Assisi Szent Ferencre utalva, világossá tette, hogy a puritán életvitel és a szegények iránti szolidaritás az ő vezetésének alapkövei. Az olasz társadalomban komoly visszhangot váltott ki, amikor a pápai lakosztály helyett az egyszerű Szent Márta-házat választotta otthonául. Az a tény, hogy a Vatikán falain belül a szeretett kis Fiat 500-asával közlekedik, sőt, néha kimerészkedik a városba, hogy lemezeket válogasson egy CD-boltban, csak tovább erősítette a róla kialakult képet. Ráadásul azzal, hogy nem vette fel a havi 32 ezer dolláros fizetését, és a bíborosok juttatásait is jelentősen csökkentette, példaértékű magatartást tanúsított. Ezzel nem csupán a szegénység iránti elkötelezettségét hangsúlyozta, hanem azt is, hogy a vezetőknek is felelősségteljesen kellene élniük, figyelembe véve a társadalmi igazságosságot.
Két fontos dolgot szeretnék hangsúlyozni az elején. Először is, az olasz nép, különösen a rómaiak, hiszen Olaszország, mint nemzet, csupán nem egészen két évszázada létezik, mindig is Itália szívének, vagyis a világ fővárosának tekintette magát. A modern olaszok általában nagy szeretettel viseltetnek a pápájuk iránt, és hatalmas örömmel fogadják, ha végre újra van egy pápájuk. Amikor II. János Pál pápát megválasztották, óriási örömujjongás tört ki a Szent Péter téren – ez 1978-ban történt. De ki is ő valójában? Milyen titokzatos figura! Talán egy butélia, egy palack? Igazán szórakoztató, éljen a Butélia!
Akkor nem számít, hogy mondjuk argentin illetőről van szó, vagy előtte német nemzetiségűről vagy lengyelről?
Az olasz származásúak iránti lelkesedésük nem véletlen. A nacionalizmus mélyen gyökerezik bennük, bár ezt a szenvedélyt csak ritkán mutatják meg. Legtöbbször a futballmeccsek hevében vagy a pápaválasztások forgatagában bukkan fel ez a szellem.
Viszonylag régen, egy olasz származású pápa vezette a katolikus egyházat.
Az olasz pápák dominanciája egészen 1978-ig tartott, amikor is II. János Pál megválasztásával egy új korszak vette kezdetét. Az ezt megelőző 500 évben sorra követték egymást az olasz pápák, akik fontos szerepet játszottak a katolikus egyház történetében. Ez az időszak nem éppen fél évszázad, de kétségtelenül jelentős hatással volt a vallásos élet alakulására.
Csak az elmúlt évtizedekben van ilyen nemzetközi nyitás?
Igen, VI. Pál pápa volt az utolsó olasz pápa, azonban előtte is számos olasz származású pápa töltötte be ezt a jelentős szerepet. Bár most nem részletezném őket, mindannyian figyelemre méltó, érdekes történeteket hoztak az egyház történetébe. Az olaszok mindig is nagy tisztelettel adóztak a pápáknak, különösen a származásuk miatt, de valójában minden pápa iránti szeretet és tisztelet megvolt a szívükben. XXIII. János pápa különösen emlékezetes pillanatokat élt át, amikor a kubai rakétaválság idején, Hruscsov és Kennedy között feszülő helyzetben, egy rádióüzenetben sürgette a világ vezetőit, hogy ne játsszanak az emberiség sorsával. Megkérdőjelezhetetlen hatással volt a két nagyhatalom közötti feszültség csillapítására, hiszen 24 órán belül megegyeztek a konfliktus rendezésében. A pápák szerepe és elfogadottságuk mindig is kiemelkedő volt a társadalomban, és az olaszok különösen boldogok, amikor a pápa látogatást tesz az ország különböző részein. Ferenc pápa népszerűsége is nagyrészt annak köszönhető, hogy közvetlen, barátságos stílusa és "kiszökései" révén közelebb hozta a hívekhez az egyházat.
A közvetlenség miatt, hogy kiment az emberek közé?
Igen, a Cinquecentó egy különleges darab volt, hiszen egy Fiatot vezetett, ami kicsit nagyobb, vagy éppen egy újjávarázsolt Cinquecentó. De ami igazán kiemelte ezt az autót, az az Edizione Sportiva, a sportkiadás, ami még inkább fokozta a vonzalmat.
Ez az egyszerűség és közvetlenség iránti elköteleződés valóban figyelemre méltó volt, még ha az ember elsőre azt is gondolná, hogy nehéz elvonatkoztatni a Vatikán és a pápák luxusától. Emlékszem, hogy II. János Pál egy Ferrarit kapott ajándékba, amely végül jótékonysági árverésre került. Az elődje, XVI. Benedek esetében pedig arról cikkeztek, hogy a milánói Prada tervezte és készítette el a pápa vörös bőrcipőjét, amelyet a Vatikán határozottan cáfolt. Ferenc pápa viszont még ezt a pápai vörös cipőt sem volt hajlandó felvenni. Azonban a pápai egyszerűség eszméje sikeresen megvalósult, ami láthatóan pozitív fogadtatásra talált az olaszok körében, és ezáltal sokak szívéhez közelebb került.
Minden szempontból kedvező fogadtatásra talált, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Jorge Bergoglio valójában Giorgio néven lett volna ismert, ha Olaszországban születik, ahol nagyszülei éltek. Ő azonban már igazi argentin identitással bírt, képviselve egy olyan kultúrát, amely eltér az európaitól. Az első évei a Vatikánban a beilleszkedés nehézségeivel teltek. Meg kellett értenie, hogy nem Latin-Amerikában van, és figyelembe kell vennie a világ kereszténységének sokszínűségét. Ezt a különbséget jól érzékelte, vagy informálták róla, hiszen Európában a vallás gyakorlóinak száma drámaian csökken, míg Latin-Amerikában épp ellenkezőleg, folyamatosan nő. Tisztában volt az afrikai változásokkal is, amelyek a vallásos közösségeket érintették. Ezzel a latinos dél-amerikai temperamentummal és nézőponttal érkezett, amit magával hozott a Vatikán falai közé.
Ez remekül harmonizál az olasz temperamentummal, ami szintén nem állt távol tőle.
Gondoljunk arra, hogy Argentína lakóinak 70-80 százaléka olasz származású, és a 30-40 százalékuk még ma is elég jól, mondhatni folyékonyan beszél olaszul, néha spanyol szavakat kever bele, de ez előfordult Őszentségével is. Magamnak is voltak ilyen tapasztalatai, főleg az első találkozáskor, amikor még nem volt olyan régen ott, 2013-ban választották meg, és annak az őszén volt szerencsém az államelnökünket, Áder János köztársasági elnök urat elkísérni hozzá. Akkor még időnként bele-belekevert nemcsak spanyol szavakat, hanem határozottan átváltott spanyolra. Szerencsére ez nem okozott semmilyen problémát.
2013 márciusának közepén Ferenc pápát választották meg, és ő 12 éven át vezette a Vatikánt és a katolikus egyházat. Ez az időszak nem számít kiemelkedően hosszúnak a pápai életrajzok között; például II. János Pál több mint 25 éven át töltötte be ezt a pozíciót. Az elmúlt 5-6 évben Ferenc pápa egészségügyi problémákkal küzdött, ami megnehezítette számára a hosszabb utazások vállalását. Mikor találkoztak utoljára személyesen?
Bő négy hónappal ezelőtt, 2024. december 4-én fogadta magánaudiencián a magyar miniszterelnököt, én is jelen voltam, mint az egyik tolmács. Egy érdekes történt, csak a személyes érintettség okán említem meg, úgy nézett ki, hogy elegendő egy tolmács, aztán a hivatalos fényképezkedés, üdvözletek után leültek és elkezdtek beszélni. Másfél perc múlva kirontott egy pápai trónálló, vagy valami hasonló, igen magas állású vatikáni személyiség, hogy hol van a miniszterelnök úr tolmácsa. Akkor berángattak, és én úgy, ahogy voltam, egy kabátban beültem, és úgy kezdtem el a tolmácsolást. Akkor valahogy sikerült helyre rakni valamit, nem lehet tudni pontosan, mi történt, nem is érdekes. Akkor találkoztam vele utoljára, és ez egy roppant érdekes beszélgetés volt. Tulajdonképpen egyfajta lezárókő volt ez a beszélgetés. Volt egy íve a pápa működésének, a pápaság alakulásának, ahogy az előbb említettem, a pápa nemigen érezte igazán, hogy hol van, hogy milyen az európai kultúra, hiszen egészen más. Véleményem szerint nagyon gyorsan beszorították őt egy buborékba a körülötte lévő személyiségek, akiknek a világnézete nyilván a kereszténység talaján áll, de azért erőteljesen a reformok irányába próbálták tolni. Szerintem egyes bíborosok vagy kisegítő személyek kicsi megváltóknak hitték magukat, úgy gondolták, hogy ők azért legalább úgy, vagy jobban értenek a dolgokhoz, mint a pápa, hiszen a pápa azért a magasságokban is lebeg, mindenféle emlékei vannak, de majd ők megmondják a tutit. És mondogatták is neki. A pápaságának az első része, majdnem hogy azt mondanám, hogy az első kétharmad része abból állt, hogy szabad utat engedtek neki, és táplálták is mindenféle információkkal, hogy egy újfajta világnézetnek a vállalásába beleszoruljon, és ez nemcsak a migrációval volt kapcsolatban. Könnyű feladatuk volt, hiszen a pápa emigráns nagyszülők unokája volt, tehát a migránsokra legalább olyan szeretettel tekintett, mint általában a világ szegényeire. Ő úgy gondolta, hogy a migránsok valójában kénytelenek felkerekedni és nagyon jól teszik, hogy ezt az utat választják. Aztán utólag jött arra rá, hogy ez nemcsak migráció, ez migráltatás is különféle olyan behatásokkal, mint az embercsempészeké, rengeteg a halál, elsősorban a Földközi-tengeren, de akár a Szaharán keresztüli áthaladás közben is. Szép lassan megértette azokat, akik ezt a fajta hozzáállást próbálták kicsit finomítani, hogy más szemmel is nézze, ne csak mint emigránsoknak az unokája, ezt a kérdést. Nemcsak a migránsokat támogatta ő, nemcsak a migránsok helyzetének a megértését követelte, s erre ösztönözte a politikusokat és a közvéleményt, mindent elkövetett ennek érdekében, elutazott Lampedusára, ahol a migránsok általában kikötnek.
Ez volt az egyik legelső felfedezőútja.
Nagyon odafigyelt arra is, hogy mi történik Latin-Amerikában, s általában a szegényekkel. Nagyon nem tetszett az imént említett belső influenszereknek, amikor nekiesett - szó szerint - nagyon határozott szavakkal a multinacionális, általában amerikai többségű vállalatoknak. Szó szerint azt mondta, ez egy őrület, egy disznóság, egy tarthatatlan dolog, hogy elzárják a szegények elől a vizet, és pénzt követelnek a víz használatáért. Latin-Amerikában ez nem egy helyen előfordult. Sokat küzdött, sokat tanult, alkalmazkodott, jól megértette a világot. Tulajdonképpen a veleszületett érzékenységgel, nyitottsággal, szolidaritással nagyon nagy utat járt be, és azt hiszem, hogy a végén valóban már mindenki a saját pápájának tarthatta. Nagyon sok olyan vélemény is elhangzott a Vatikánon belül, vagy éppen a püspökök, bíborosok részéről, hogy egy antipápa volt, borzasztó, amit művelt, szétszedte az egyházat. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy amit talált a Benedek-féle hagyatékban, az valóban valamifajta restaurálásra szorult. Különböző anyagi problémák vetődtek fel.
Gyakran hivatkoznak rá, mint a reformok élharcosára, a reformer pápára.
Benedek pápát sokan emlegetik, de az utóbbi ötven évben szinte mindenki más reformer pápaként vonult be a köztudatba. Még XXIII. János idején is, aki valóban elindított néhány reformot, ám ezek nem bizonyultak igazán áttörőnek, bár azért sikerült némi előrelépést elérnie. Roncalli, akit 77 évesen választottak meg, alapvetően azért került a pápai székbe, mert a bíborosok úgy gondolták, hogy hamarosan távozik az élők sorából, és addigra eldönthetik, hogy francia vagy olasz bíboros következzen. Ám ő meglepetésükre nem halt meg, és két héttel a megválasztása után összehívta a második vatikáni zsinatot, ahol valóban elkezdődtek a változások. Talán a legszembetűnőbb reform az volt, hogy a szentmisét nemcsak latinul, hanem a nemzeti nyelveken is lehetett, sőt, szinte kötelezővé vált. Egy érdekes anekdota is eszembe jutott, amit a tévében láttam. Ferenc pápának feltették a kérdést, hogy a reformszemlélete része volt-e az is, hogy eltörölte a hordszéket, a sedia gestatoriát? A felvételen látható volt, ahogy beviszik a Szent Péter-bazilikába, majd egyszer csak egy kéz integetett, hogy álljanak meg. Kiszállt, és gyalog folytatta útját. Amikor megkérdezték, hogy ez is a reform része volt-e, viccesen válaszolt: „Egy frászt! Attól féltem, hogy elejtenek.” Szóval, Ferenc pápával kapcsolatban a reformokkal óvatosan kell bánni. Az általa végrehajtott változások nem tűnnek olyan drámainak, de a béke és a párbeszéd lehetőségeinek keresésében valóban kiemelkedően aktív.
Ez a nézőpont a Vatikán hivatalos állásfoglalása volt, vagy inkább Ferenc pápa személyes véleménye tükröződik benne, amelyet különösen hangsúlyosan és határozottan képviselt?
Úgy érzem, hogy Ferenc pápa személyesen képviselte a béke ügyét. A Vatikán, mint a katolikus egyház legfőbb intézménye, nem teheti meg, hogy a békével szemben lépjen fel – ez nyilvánvaló. Mindig szükséges, hogy utaljon a béke fontosságára, hogy folyamatosan beszéljen róla. De Ferenc pápa nem csupán szavakat használ; könyvet is írt a témában. Amikor az amerikai-orosz proxyháború Ukrajna területén kitört, azonnal módosította az általa 2020-2021-ben írt könyvének bevezetését. A könyv címe „A béke építéséhez bátorság kell”, amely a háborúk ellen emel szót, „Contro la guerra”. Ezt a művet 2022 márciusában és áprilisában mutatták be Parolin, a szentszéki államtitkár, valamint Prodi, a korábbi Európai Bizottság elnöke társaságában, aki egyébként többszörös olasz miniszterelnök is. A könyvben Ferenc pápa sürgeti az azonnali tűzszünetet és békét, hangsúlyozva, hogy be kell fejezni az ellenségeskedést. Figyelmeztet arra is, hogy a fegyverszállítások és a szankciók csak tovább fokozzák a konfliktust, nemcsak a céltáblákat, hanem a szankcionálókat is sújtják. Ezek a lépések nemcsak a háború eszkalációját eredményezhetik, hanem újabb és újabb fejezeteket nyithatnak a konfliktus történetében, ahelyett hogy lezárnák azt. Ezen a téren Ferenc pápa folyamatosan aktív szerepet vállalt, minden lehetséges fórumon felszólalt, követeket küldött. Az egyik ilyen küldöttje Zuppi bíboros, aki a pápai béke megbízottjaként tevékenykedik, és ő is a pápai trón egyik komoly esélyese. Természetesen, hogy ki számít esélyesnek, az mindig is egy fura és szubjektív kategória.
Május 7-én, szerdán kezdődik meg a konklávé, markáns szembenállások és véleménykülönbségek, irányzatok lehetnek, amelyek ilyenkor megküzdenek egymással?
A katolikus közösség szerves része a világunknak. Nem élnek elzártan, egy hatalmas szigeten vagy zárt kontinensen, hanem aktívan részt vesznek a társadalom életében. Az őket vezető bíborosok különböző nézőpontokat képviselnek, amit a neveltetésük, a szüleik példája, valamint a közeg, amelyben felnőttek, formál. Emellett nem hagyhatók figyelmen kívül azok a különféle ideológiai hatások sem, amelyek gyakran jelen vannak a térségben. Úgy érzem, hogy jelentős kihívások elé nézünk. Vannak olyan személyek, akik jelenleg kedvező helyzetben vannak, mint például Parolin bíboros, a szentszéki államtitkár, de a háttérben úgy tűnik, hogy nem állnak rendelkezésre erős tartalékok, hiszen már most 40 szavazatra számíthat a 135-ből. Emellett ott van Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka is, aki tavaly januárban nálunk járt, és komoly tárgyalásokon vett részt, amelyeknek szemtanúja voltam. Parolin is ellátogatott hozzánk a múlt évben, ahol a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélés mellett Esztergomban is misét celebrált.
Fontos szempont lehet, hogy hol találhatóak különösen aktív vagy éppen növekvő katolikus közösségek. Például Dél-Amerika és Afrika bizonyos régiói kiemelkednek, ahol a katolikus hit jelentős támogatásra és terjedésre talál. Ezen területeken a vallás nemcsak spirituális, hanem kulturális és társadalmi szempontból is fontos szerepet játszik az emberek életében.
Természetesen! Az utóbbi évtizedekben jelentős erősödési tendenciák figyelhetők meg a keresztény közösségek körében. Például Latin-Amerikában a múlt 10-20-30 évben figyelemre méltó növekedés volt tapasztalható, míg az utolsó évtizedben Afrikában vált a keresztény egyház egyre meghatározóbb szereplővé, ahol folyamatosan bővül a hívek száma és a közösségek befolyása.
Hogyan befolyásolhatja a pápaválasztás során a súlyozott tényezők szerepe?
Természetesen a súlyoknak van jelentőségük, de számomra nem csupán az számít, hogy ezek a súlyok milyen értéket képviselnek a régi mérlegen – legyen az 20 deka vagy 30 deka – hanem az, hogy ki végzi a mérést. Ki az, aki meghatározza, hova kerülnek ezek a súlyok? Ezek a folyamatok irányíthatók, különböző ideológiák és influenszerek formálják őket, és nem elhanyagolható, hogy kik és hogyan vezetik a konklávé kezdetén a bevezető beszédeket, hova helyezik a hangsúlyt. Ott van például egy Benedek-rendi pap és egy másik, aki éppen Jeruzsálemből érkezett, Pizzabella. Ők a konzervatív irányzathoz tartoznak, bár Pizzabella esetében nem vagyok teljesen biztos ebben. Magyarország számára, ha értékeljük Ferenc pápa örökségét, szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a pápa mindig is elkötelezett volt a béke mellett, és támogatta a magyar kormányfő erőfeszítéseit, mintegy megáldva azokat. Jelen voltam, láttam és hallottam, az én tapasztalataimon keresztül éltük meg mindezt. Ha például Gallagher, a vatikáni külügyminiszter és csapata erősebb lehetőségekhez jut, akkor az ukrajnai háború lezárására vonatkozóan nem mernék túlzottan optimistán fogadni, hiszen ő brit ember, angolszász. Volt alkalmam hallani őt, és megítélésem szerint az álláspontjaink nagyon eltérőek lehetnek.
Maradjunk egy kicsit a pápánál és a Vatikánnál. A vatikáni politikának mennyire van globális hatása és következménye?
A Vatikán hatása szinte felmérhetetlen, hiszen a statisztikák szerint körülbelül 1,35 milliárd hívő követi a pápa szavait. E szervezet nem csupán vallási vezetőkből áll, hanem influenszerekből is, sőt, megkockáztatom, hogy katonai jellegű struktúrával is bír. A Vatikán működése ugyanis megköveteli a katonás rendet és fegyelmet, amelyben szükség van egy olyan vezetőre, akinek a szava döntő jelentőségű. A pápát követik a hívek, de természetesen mindig akadnak, akik megkérdőjelezik a döntéseket és irányvonalakat. Fontos megjegyezni, hogy a katolikus egyház nem létezik a világon kívül; folyamatosan hatások érik, és viszont, a Vatikán is kihat a külvilágra. Hogy mi a domináló tényező – a belső vagy a külső hatások –, azt a politikai döntéshozók határozzák meg, míg a Vatikánon belül a vezető tisztségviselők, élükön az Őszentséggel, formálják a politikát. Emellett a Vatikán különböző frakciók jelenlétével is bír, amelyet jól illusztrál, hogy II. János Pál pápa, a lengyel származású Wojtyla, már két hónappal a megválasztása után megjegyezte személyi titkárának, Dziwisznek, hogy a közvetlen környezetében feltűnt arcokat talán nem ismerik, s ez a kérdés érdekes betekintést nyújt a Vatikán belső dinamikájába. A lengyelországi Miklós Imrék...
A magyar Állam- és Egyházügyi Hivatal egykori vezetője.
Természetesen, íme a szöveg egyedi átfogalmazása: Valóban, civil életében ő egy ÁVO-s ezredes volt, ami mondhatni, hogy megpecsételte a sorsát. A bébi papokat a Vatikánba küldték, de lássuk be, ez nem teljesen önkéntes döntés volt a lengyel egyház részéről, inkább kényszerhelyzet eredménye. Ma is hasonló jelenségekkel találkozunk; a Miklós Imrék helyett most más ideológiai irányzatok követői bukkannak fel a Vatikánban, és próbálják irányítani a fontos eseményeket. Micsoda lehetőség lenne, ha az egyház segítségével tudnánk toborozni híveket a saját világnézetünk számára, papjaink és főpapjaink révén! Úgy vélem, hogy Ferenc pápa Magyarországra érkezésekor, a zárómise előtti félórában kapta meg az első valódi és objektív információkat a Szépművészeti Múzeumban.
Ez volt az a pillanat, amire a beszélgetés kezdetén utaltál?
Igen, ott kapta meg, amikor Áder János, Semjén Zsolt és Orbán Viktor tájékoztatta őt arról, hogy milyen a magyar egyházpolitika, milyen a magyar születés- és családpolitika, hogy Magyarország nem a halál kultúrájának, nem az eltévelyedésnek a kultúráját képviseli. Erről aztán a pápa a második látogatása alkalmával úgy emlékezett meg - itt a woke-ideológiáról beszélt, a genderideológiáról -, hogy ez az ideológiai gyarmatosításnak a terepe, ezt vissza kell utasítani. Szóval elmondták neki, hogy mi a helyzet Magyarországon. Nagyon érdekes volt azt látni, hogy egy-két órával később, miután elindult Szlovákiába, már a repülőn nagyon nagy lelkesedéssel beszélt a magyarországi viszonyokról, és megígérte, hogy visszajön. Senki nem gondolta komolyan. Nemcsak én nem gondoltam, hanem a felelős személyek sem gondolták, hogy ilyen rövid időn belül, másfél éven belül visszajön. És amikor bejelentette 2023 januárjában talán, hogy áprilisban visszajönne, azt nem mondom, hogy kétségbeesés vett volna erőt bárkin is, de nagyon meg volt mindenki illetődve, hogy ilyen rövid idő alatt meg kell szervezni a fogadását. Az nem egy könnyű feladat. Mindenesetre amikor idejött, olyan beszédet tartott már Budapesten, a Karmelitában, amelyben nagyon határozottan foglalt állást egyrészt Magyarország mellett, a tevékenysége mellett, a béke mellett, idézve például Robert Schumannak, az Európai Unió egyik alapító atyjának 1950-es beszédét. A háború után öt évvel azt mondta, hogy a béke megteremtéséhez a békét fenyegető veszélyekkel egyenes arányban nagyobb kreatív erőfeszítésekre van szükség. De hol vannak most a kreatív erőfeszítések? És elhalkult a békét éneklők kórusa, és erősödik a háborúpárti emberek kórusa. Még azt is hozzátette, hogy egészen elkeserítő azt látni, hogy Európában a politikusok ahelyett, hogy mérsékeltebb hangnemet használnának, visszatértek, és mondom, két évvel ezelőtt mondta, pont két évvel ezelőtt, hogy az európai politika visszaesett egyfajta háborús infantilizmusba. Ha a 72 órás túlélőkészletre gondolok, Hadja Lahbib asszonynak a nagyszerű performanszára, azt kell, hogy mondjam, hogy hátborzongató ez a jóslat. Ennek kvázi befejezése, lezáróköve volt a találkozás 2024 decemberében Orbán Viktorral. A megbeszélés végén átjött az asztal túloldalára, megölelte a magyar miniszterelnököt, megfogta mind a két kezét, és azt mondta neki, hogy magának van tekintélye, autoritása ahhoz, hogy feltárja a béke lehetséges útjait, mindent tegyen meg, ne mondjon le erről a misszióról - mondta ezt akkor, amikor a magyar miniszterelnököt az Európai Unió vezetői részéről folyamatos vádak értek, hogy nincs erre felhatalmazva. A pápa mondjuk úgy, hogy felhatalmazta, amikor azt mondta neki, hogy ez mindenféleképpen egy imperatívusz, ezt mindenképpen meg kell tenni, haladjon így tovább.
A vatikáni diplomácia különlegessége abban rejlik, hogy a Vatikán nem csupán egy ország, hanem a katolikus egyház központja is. Ez a kettős identitás a diplomáciai tevékenységeit is meghatározza, hiszen nemcsak politikai, hanem vallási szempontokat is figyelembe kell venni. Míg a hagyományos államok közötti diplomácia elsősorban politikai és gazdasági érdekek mentén zajlik, addig a vatikáni diplomácia gyakran a morális és etikai kérdésekre helyezi a hangsúlyt. A Vatikán célja, hogy előmozdítsa a békét, az emberi méltóság tiszteletben tartását és a társadalmi igazságosságot, ami különösen fontos a globális kihívások, mint a szegénység, háborúk és környezeti válságok esetében. Ezen kívül a Vatikán diplomáciai kapcsolatokat ápol számos nem állami szereplővel is, például nemzetközi szervezetekkel és civil társadalmi csoportokkal, aminek köszönhetően szélesebb spektrumú hatást gyakorolhat a világra. A vatikáni diplomácia tehát nem csupán a politikai hatalmak közötti kapcsolatokra fókuszál, hanem a globális közjó előmozdítására is, ami egyedivé teszi a nemzetközi diplomácia színterén.
Talán a legfőbb jellemzője az, hogy sokkal árnyaltabb megközelítést képvisel. Nem hajlandó egyértelműen igazat adni egyik vagy másik félnek egy konfliktus során. Az ukrajnai helyzet kapcsán sem ítéli el sem az ukránokat, sem az oroszokat, és az amerikaiakat sem, akik szintén jelentős szereplők a konfliktusban. Szavaiban mindig nagy óvatossággal fogalmaz, és a közös érdekek szem előtt tartására törekszik, így a diplomáciája nem pártos, hanem inkább figyelemfelkeltő. Finoman, de határozottan hangsúlyozza, hogy a keresztény közösség érdekei az elsődlegesek. Ez a megfontolt hozzáállás magyarázza azt is, hogy a magyar-román vitákban nem foglaltak egyértelmű állást, hanem mindkét fél elismerésére törekedtek. Annak ellenére, hogy a román katolikusok száma, noha Románia lakossága több mint kétszer akkora, mint Magyarországé, talán csak a tizedét teszi ki az erdélyi és nem erdélyi magyarok számának, ők éppúgy fontosnak tartják a román közösséget is. Ezzel biztosítják az egyházi kapcsolatok fenntartását és a román egyházakkal, valamint a román kormánnyal való együttműködést, amely elengedhetetlen a közös célok eléréséhez.
A Vatikán egyedülálló jogi státusszal rendelkező terület, amely nemcsak a katolikus egyház központja, hanem egy különálló állam is, amely azonban nem képvisel nemzetet. A Vatikán és Olaszország kapcsolata rendkívül összetett, hiszen a Vatikán teljesen körül van véve Róma városával, amely Olaszország fővárosa. A Vatikán és az olasz állam viszonya történelmileg is gazdag, hiszen a két fél között számos egyezmény és megállapodás jött létre az évek során. A legfontosabb ezek közül a Lateráni Egyezmény, amelyet 1929-ben írtak alá, és amely elismerte a Vatikán függetlenségét Olaszországgal szemben. E megállapodás keretein belül a Vatikán önálló politikai entitásként működhet, miközben Olaszország biztosítja a terület biztonságát. A két állam közötti kapcsolatot a kölcsönös tisztelet és a vallási, politikai, valamint kulturális párbeszéd jellemzi. A Vatikán aktívan részt vesz nemzetközi ügyekben, és diplomáciai kapcsolatokat ápol számos országgal, míg Olaszország számára a katolikus egyház jelentős társadalmi és kulturális tényező. A Vatikán tehát nemcsak politikai, hanem vallási szempontból is fontos szereplője Olaszország életének, miközben megőrzi függetlenségét.
A konkordátum, amelyet a Vatikán és az akkori Olasz Királyság az 1930-as évek során kötött, olyan alapokat teremtett, amelyek lehetővé tették a két entitás független működését. Érdemes megjegyezni, hogy a Vatikán földrajzilag Olaszország területén helyezkedik el, méghozzá Róma szívében, mindössze egy négyzetkilométernyi területen. A két fél közötti kapcsolat kifejezetten harmonikusnak tekinthető.
Vannak rendszeres találkozók? Ferenc pápa találkozott Giorgia Melonival, a jelenlegi miniszterelnökkel, valamint elődeivel, Mario Draghival és Giuseppe Contéval is?
A rendszeresség fogalmát nem érdemes úgy felfogni, mintha minden szombat délután egy teáscsészével a kezükben ült volna a pápa és az olasz kormányfő. Sokkal inkább arról van szó, hogy évente, a jelentősebb egyházi és olasz ünnepek környékén, vagy különleges események esetén, Ferenc pápa audiencián fogadta az aktuális olasz politikai vezetőt, legyen az miniszterelnök vagy államelnök. A találkozók száma viszonylag gyakori volt, de a pápa mindig ügyelt arra, hogy másokkal is kapcsolatot építsen. Például emlékezetes pillanat volt, amikor ellátogatott a magyar származású, ortodox zsidó írónőhöz, Bruck Edithez, aki a Ki téged így szeret című könyvével vált ismertté az európai irodalomban, és aki Auschwitz túlélőjeként 93 évesen is aktívan jelen van a kultúrában. Pár évvel ezelőtt Ferenc pápa otthonában kereste fel őt, és azóta is rendszeresen beszéltek telefonon, egészen a pápa haláláig. A pápa igyekezett fenntartani a kapcsolatot az olasz törvényhozás és a végrehajtó hatalom tagjaival, valamint az olasz államelnökkel is, sosem sajnálva az időt és energiát a felkészülésre és a párbeszédre.
Érdemes alaposabban megvizsgálni az olasz diplomácia aktuális helyzetét, különösen Giorgia Meloni, az ország jelenlegi kormányfőjének szerepét. Meloni, aki már két és fél éve irányítja Olaszországot, egyre inkább fontos szereplője a transzatlanti kapcsolatoknak. Sokan közvetítőként tekintenek rá az Egyesült Államok és az Európai Unió között, ami különösen érdekes, figyelembe véve a közelmúltban zajlott találkozót Washingtonban Donald Trump és Meloni között. Az elemzők között egyre inkább népszerű az a nézet, hogy Meloni lehet az EU előretolt bástyája, akinek feladata lenne, hogy finomabb, diplomatikusabb megközelítést alkalmazzon Trump vámpolitikájával kapcsolatban. Felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet sikeres ez a közvetítői szerepvállalás. Milyen hatással lesz a Meloni és Trump közötti találkozó a két fél viszonyára? Ha Meloni közvetítőként lép fel, nem könnyű helyzetben van, hiszen egyaránt meg kell nyernie Washington bizalmát, mint megbízható partner, miközben az Európai Unió érdekeit is hatékonyan képviselnie kell. Az egyensúlyozás kihívása a diplomáciában nem új keletű, de Meloni esetében különösen izgalmas lehetőség, hiszen a két világpolitikai hatalom közötti feszültségek és együttműködések dinamikája folyamatosan változik.
Ezt a megosztó feladatot Washingtonban mesterien teljesítette. Az a benyomásom alakult ki, hogy a közönség elégedetten távozott, mindannyian elnyerték, amit vártak – egyesek kisebb, mások nagyobb mértékben. Azonban érdemes óvatosnak lenni ezzel a közvetítői szereppel. Az Európai Unió vezetői nem is olyan régen még sárgahajú bohócnak nevezték Trumpot, és a megválasztása után sem igazán reagáltak a helyzetre. Amikor végre észbe kaptak, Giorgia Melonit emelték ki Európa és Trump közvetítőjeként, hiszen addig Orbán Viktor tűnt a legfőbb kapcsolódási pontnak, legalábbis a 27 minusz kettő körében, ahol a magyar miniszterelnök igencsak szálkának számított. Orbán sosem akarta ezt a szerepet vállalni; mindig is hangsúlyozta, hogy ő csak elindít dolgokat, de a nagyfiúk játéka nem az övé, és nem is a miénk. Így tehát Giorgia Meloniról, akit a megválasztása előtt fasisztának, vagy éppen Európa legveszélyesebb nőjének tituláltak, most úgy vélik, hogy inkább ő legyen a közvetítő, mint Orbán Viktor. Trump pedig nyilvánvalóan nem igényel közvetítőt, ezt világosan megmutatta.
A sajtóforrásokból egyértelműen kiderül, hogy Donald Trump különös szimpátiával viseltetik az olasz miniszterelnök iránt. Tavaly novemberben történt újraválasztása óta többször is kifejezte elismerését Meloni iránt, akit kiváló politikai vezetőnek tart. Érdekesség, hogy ha jól emlékszem, ő volt az egyetlen uniós vezető, akit Trump személyesen meghívott a januári beiktatási ceremóniájára.
Ez egy kitűnő kapcsolat, mint ahogy kitűnő a kapcsolat egyébként a mi miniszterelnökünkkel is, de nem a miniszterelnökünk szerepét akarom hangsúlyozni, hanem Giorgia Meloni lehetséges szerepéről beszélni. Ő nem közvetítő, de az biztos, hogy a temetési szertartás legfontosabb eseménye az volt, hogy Giorgia Meloni a béke érdekében egy kis közvetítésre vállalkozott. Arra, hogy a vámügyekben eljárjon az Európai Unió nevében, nem volt lehetősége, ráadásul a "kitűnő" európai uniós vezetők még az elutazása előtti napon is azt hangoztatták, amit Orbán Viktornak is mondogattak, hogy nincs felhatalmazása. Tehát küldtek is valami üzenetet, meg nem is. Nem akarták vállalni, ha Giorgia Meloni szereplése kínos vagy negatív, halált megvető gyávasággal utasították el ennek a veszélyét. A béke érdekében Giorgia Meloni megtette azt, hogy szépen bevitetett három széket a Vatikánban a főhajóban, és megkérte a Trumpot is, meg Zelenszkijt is, hogy fáradjanak be, de számított arra is, hátha valaki az Európai Unió részéről is odaülhet. Ez egy finom próbálkozás volt a részéről, Macront viszont Trump úgy hajtotta el, mint valami botladozó pincért.
A Szent Péter-bazilikában zajló 15 perces konzultációt, amely Donald Trump és Zelenszkij között zajlott, valójában Giorgia Meloni kezdeményezte.
Ő volt az, aki megalkotta ezt a különleges eseményt. Hogy valóban történelmi jelentőségű találkozónak számít-e, azt majd a következő hónapokban fogjuk megtudni.
Mindenképpen mindkét fél sikeresnek minősítette az eseményt.
Valóban, mind Zelenszkij, mind Trump egyedi helyzetben van. Trumpnak kétségtelenül van egy erőteljes eszköze, amivel Zelenszkijt kordában tarthatja, ha úgy tetszik, erősebb kifejezéssel élve. Úgy vélem, hogy a maga sajátos stílusában világosan kifejezte, hogy a jövőben nem szándékozunk támogatni egy olyan háborús erőfeszítést, amelynek nincs reális esélye a győzelemre. Vannak, akik úgy vélik, hogy ezt a háborút már rég elvesztették.
Csak az az érdekes, hogy utána Putyinnak is üzent elég markánsan.
Ennek a kérdésnek a jelentősége gyakorlatilag elenyésző. Szerintem ez csupán Putyin és Trump közös játéka. A két vezető valószínűleg arra törekszik, hogy megegyezzenek olyan kulcsfontosságú stratégiai ügyekben, amelyek mindkét kisebb birodalmat, valamint egy sokkal nagyobb birodalmat is érintenek, ahol Ukrajna szerepe csupán a nyolcadik vagy kilencedik helyen áll. Ez egy olyan helyzet, amelyben Putyin jól tudja, hogy nem az a célja, hogy megsértődjön, hanem inkább mosollyal reagáljon, amikor Trump egy ilyen kijelentést tesz, hiszen mindkét fél számára fontos, hogy jó viszonyt ápoljanak. A két politikai figura biztosan el fogja érni a megállapodást. Éppen ezért célszerű lenne, ha az Európai Unió, a 27 tagállam minusz kettő, észrevenné ezt a dinamikát, és végre levetkőzné a régi, elavult nézőpontjait, mert a megállapodás elkerülhetetlen. Valószínű, hogy viszonylag rövid időn belül, minden nehézség ellenére, hiszen a birodalmi érdekek mindig is fontosabbak voltak, mindkét fél számára.
Giorgia Meloni kormánya már két és fél éve tölti be hivatalát, ezzel a 2022 őszén megalakult kabinet Olaszország történetének ötödik leghosszabb ideig működő kormányává vált a második világháború óta. Ez a hárompárti koalíció, amely az Olasz Testvérek, a Liga és a Forza Italia szövetségéből áll, stabilitást mutat, és még mindig jelentős támogatottsággal rendelkezik.
Az olasz politikai táj évtizedek óta változatlan alapokra épül, a jobboldali szavazók csoportja 70-80 éve szinte ugyanaz. Giorgia Meloni karaktere azonban kulcsszerepet játszik abban, hogy ez a tábor összetartó maradjon. Annak ellenére, hogy a hazai értelmiség, a művészvilág és számos gondolkodó elutasítja Mussolini örökségét, a helyzet bonyolultabb. Azt tapasztalhatjuk, hogy az olasz elit jelentős része még mindig posztkommunista nézeteket vall, és szinte kötelezővé vált, hogy mindenki baloldalinak és antifasisztának nyilvánítsa magát. Például, ha valaki bolt nyitására készül, akkor szinte elvárás, hogy nyilvánosan vállalja antifasiszta nézeteit. Egy érdekes jelenség Salis kisasszony, akit az Európai Parlamentbe választottak, és akit úgy tűnik, azért emeltek be, hogy megakadályozzák a kritikákat, míg más politikai szereplőket, mint a francia elnökaspiráns asszonyt, éppen az elítélés miatt zártak ki a politikai versenyből. Az olasz politikai rendszer tehát nemcsak stabil, hanem sokszor a színfalak mögötti játszmákra is épít. Meloni népszerűsége folyamatosan 28-30 százalék között mozog, a három párt együtt pedig eléri a 45 százalékot, míg az ellenoldalon gyakorlatilag nincs egység, csupán veszekedések zajlanak.
