Teljes káosz, vagy rejlik benne egyfajta értelem? Milyen perspektívából közelíti meg a játékelmélet Trump váratlan lépéseit?
Egyik reggel az amerikai elnök vámokkal riogat, másnap viszont már a béke hírnökeként lép fel, majd ismét visszatér a fenyegetések világába. Eközben a globális politikai színtér többi szereplője feszülten figyeli az eseményeket, próbálva dekódolni a helyzet alakulását. A játékelmélet szakértői pedig felkaphatják a fejüket: ilyen intenzív és kiszámíthatatlan taktikát már régóta nem tapasztaltak.
A világ gazdaságpolitikájában a kiszámíthatatlanság uralkodik, különösen mióta Donald Trump visszatért a Fehér Házba – sokan így érzik. Ennél azonban létezik egy még aggasztóbb forgatókönyv: mi van, ha nem csupán a káosz elemei szabadultak el, hanem az új amerikai elnök tudatosan tervez? Ha ő tudja, hogy országa gazdasági és katonai erejével senki sem mer komoly ellenállást tanúsítani, akkor mindez szándékos lépéseinek következménye lehet.
A helyzet, amit Trump vámpolitikája teremtett, valóban a zűrzavar kategóriájába tartozik. Először vad vámok bevezetésével fenyegetett Kanadával és Mexikóval szemben (Kína esetében pedig viszonylag mérsékeltebb intézkedéseket helyezett kilátásba). A kezdeti sokk után azonban mindkét esetben felfüggesztette ezeket a terveket, hivatkozva olyan ígéretekre, amelyek éppen olyan komolytalanok voltak, mint a felhozott problémák. (Komolyan, a fentanil ügyére hivatkozva bevezetett vámok, amelyeket könnyedén lehet felfüggeszteni egy kis szigorúbb határellenőrzés után?) Majd nem sokkal később bejelentette, hogy az Egyesült Államok az összes vámra azonnal reagálni fog, ugyanakkora mértékben. Jelenleg itt tartunk – de az újságírók és politikai elemzők helyzete nehéz, hiszen bármilyen vámpolitikával kapcsolatos cikk megjelenése után néhány órával máris teljesen új amerikai álláspont ütheti fel a fejét.
A játékelmélet kutatói viszont, amikor épp politikai híreket olvasnak, dörzsölhetik a tenyerüket. Az Egyesült Államok olyan szinten kapcsolt át konfrontatívba nem csak a szomszédaival és Kínával, hanem az Európai Unióval szemben is - vagy ahogy a játékelmélet nevezi, együttműködő helyett versengő típusú lett -, amilyet évtizedek óta nem láthattunk, úgyhogy itt az idő élesben is tesztelni a rég meglévő elméleteket.
A legismertebb játékok között említést nyer a gyáva nyúl, angol nyelven chicken game néven ismert. A történet szerint az 1950-es és 1960-as évek amerikai fiataljai, köztük Donald Trump is, kedvelték ezt a veszélyes szórakozást – bár utólag talán mondhatjuk, hogy a legbátortalanabbak közé tartoztak. A játék lényege, hogy két résztvevő autóba ül, egymással szemben, majd gyorsulni kezdenek egymás felé. Az a játékos, aki elsőként húzza el a kormányt, a „gyáva nyúl” címét kapja. Ha viszont mindketten annyira elszántak, hogy nem hajlandók megijedni, a végkimenetel tragikus lehet.
Aki itt a játék résztvevőinek józan eszét megkérdőjelezi, az azonnal megnyugtató válaszra lelhet, hiszen a jelenlegi kutatók, akik a játék történetét firtatják, arra a következtetésre jutnak, hogy a valóságban ilyenfajta szórakozás aligha létezett. Csupán Hollywood fantáziájának szüleménye, amely a vad, lázadó fiatalságot próbálja felnagyítani. James Dean neve összefonódott ezzel a mítosszal, ám ebben a verzióban a tét nem más, mint az, hogy ki ugrik ki a szakadék felé száguldó autóból a legkésőbb.
Mindenesetre akár létezett ilyen játék, akár nem, a játékelmélet kutatói arra rájöttek, hogy a politikában nagyon sok helyzetre ráhúzható. A legtöbben itt az atombombákkal való fenyegetést szokták emlegetni, ami csak félig igaz - erről majd még mindjárt bővebben.
