Tódor János: A gyerekversek sokszor nem csupán vidámak, de a gyermekek maguk a jövő reménységének hordozói - interjú - Librarius.hu Tódor János szavaival felfedi, hogy a gyerekversek világa nem mindig a móka és kacagás birodalma. A kifejezésmód sokszor m

Tódor János legújabb verseskötete, a Lomtalanítás, igazi érzelmi hullámvasútra invitálja az olvasót: néhol feszülten dühös, máskor pedig lírai szépséggel telített sorokkal találkozhatunk benne. A kötet bemutatója december 4-én zajlott Balatonbogláron, a Lukács Károly Városi Könyvtárban, ahol Kalász József beszélgetett az íróval. Beszélgetőpartnere, mint a mű avatott ismerője, vállalta, hogy készít számunkra egy írásos interjút, amelyben feltárja a kötet mögött rejlő legfontosabb kérdéseket és gondolatokat.

Miért dönt úgy egy tucatnyi tűpontos szociográfiát és novellát publikáló oknyomozó újságíró, hogy a versek világába merüljön, és ráadásul egyre jobb verseket alkot?

- Több mint harminc éven át dolgoztam riporterként, a Magyar Narancsnál és a Népszavánál, szinte kizárólag oknyomozó, tényfeltáró cikkeket írtam. Fél tucat riport-szociográfia kötetem is megjelent ez idő alatt. Példaképem, Günter Wallraff nyomán több alkalommal ott hagytam évekre a szerkesztőségeket, amivel kivívtam kollégáim döbbenetét. Jogi végzettségem, kriminológia kíváncsiságom okán dolgoztam rakodómunkásként, gyámhivatalban, börtönben, ifjúsági javítóintézetben. Ezekből a tapasztalatokból születtek a könyveim. Több mint tíz évig voltam az Amaro Drom cigány havilap külsős munkatársa, ottani riportjaim alapján írtam meg előbb a Kritika folyóiratban, aztán a Vadászjelenetek Magyarországon című szociográfiámban a legdurvább hazai gyűlölet-bűncselekményeket, középpontban a romák elleni sorozatgyilkossággal. A szerkesztői rövid ajánló szerint azért kezdtem el immár obsitosként magamban kutatni, verses szövegeket írni, mert megcsömörlöttem a magyar valóságtól, ami igaz is. Mindazonáltal jelenleg is dolgozom két szociográfián az állami gondozás, a rendőrség és az igazságszolgáltatás anomáliáiról.

Még sosem találkoztam olyan verses kötetekkel, amelyek lábjegyzeteket tartalmaznának. Úgy vélem, hogy a szerző számára rendkívül lényeges, hogy az olvasó tisztában legyen azzal, kik azok, akik a legközelebb állnak hozzá.

A fülszövegek véletlenül kerültek a kötetbe, ami a szerkesztőnek nem igazán nyerte el a tetszését, mivel úgy gondolta, hogy így a könyv a régi Diákkönyvtár sorozatra emlékeztet. Hosszas eszmecsere után végül arra jutottam, hogy hagyjam meg őket, hiszen a versek elválaszthatatlan részét alkotják a műnek. Ráadásul az olvasónak nem kellene a Google mélyére merülnie, ha valamit nem ért vagy ismer.

- A Lomtalanítás cím nem éppen egy lírai gyűjteményt sejtet, miért ez lett a címe a könyvnek? A borító a sok szeméttel, kukákkal, patkányokkal akár egy hulladékszállító cég reklámja is lehetne.

- Ez igaz, már amennyiben ezek a trash szövegek líraiak... Sajnos sem a fő hazai szemétkereskedő, a MOL, sem annak alvállalkozói nem szálltak be a szponzorok közé. Csak a végén született ez a kötetcím, a Félreélet és a Közhelyek és hazugságok is versenyben voltak. Végül is Petri György kádárkori Örökhétfő című szamizdat könyve mellett egy nyári tényleges lakáslomtalanítás és depressziós magamba szállás okozta ezeket a vers-karambolokat.

A kötetben egy tapasztalt és bölcs filozófus hangja hallatszik, aki a "Profán" című versek mögött egy mesterien megkomponált irodalmi stílusban osztja meg gondolatait. Vajon a bölcsesség csúcsra járatása a kiábrándulásban rejlik, vagy éppen ellenkezőleg: a kiábrándulás új formát ad a bölcsességnek?

A bölcskorú filozófusok közül csupán a vénség illik rám. Mindig is vágytam arra, hogy a filozófiát "főállásban" művelhessem, de ez régen nem jött össze. Szerencsére már az átkos időszakban is elérhető volt számunkra a fontosabb nyugati filozófiai művek széles spektruma, Schopenhauertól Wittgensteinig, hogy csak néhány emblematikus szerzőt említsek. Persze, én is Lukács György „Az ész trónfosztása” című könyvével indítottam, mint annyian mások, amelyben a nagy marxista gondolkodó a német idealizmus eltévelyedéseit ostorozza. Számomra ez egy érdekfeszítő felhívás volt. Aztán jöttek az egzisztencialisták, és persze Feuerbach, akinek „A kereszténység lényege” című főművét mindenképpen ajánlom a keresztényfasiszta magyar kormány tagjainak figyelmébe. A kedvenc filozófusaim iránt sosem veszítettem el a hitem, de annál inkább kiábrándultam a senki tömegemberek demokráciának álcázott kleptokrata rendszeréből.

- Egy Petrinek tisztelgő könyvből természetesen nem maradhatnak ki a magyarországi diktatúrát, az ukrán háborút, ahogy a szerző írja, a becsicskult hazát fölemlegető politikai versek. Finoman szólva az indulatos költő nem fogja vissza magát... Mi több, kijelenti egyik versében, hogy állampolgári jellegét már rég elvesztette... Ennyire nagy a baj?

Aki ebben az országban él, és nem a vezér úr kritikátlan követőinek sorát gyarapítja, az tisztában van vele, hogy itt nem csupán bajról van szó, hanem egy valódi tragédia bontakozik ki. A nemzeti identitás lavórja végleg megsérült és süllyedni kezdett. Hát, ez aztán eltalálta a célt!

- Az olvasónak többször kell egy-egy verset - lehetőleg nyugalomban - elolvasni, időt lopni a feldolgozásához. Talán még el is lehet jutni, ha nem is a teljes megértéshez, legalább a követésig, de a sajátos gyerekversek szinte kivéreztetik az olvasót. Merre tartunk?

- Merre? Hát előre, csak éppen hátrafelé, ahogy a REN, akarom mondani NER propaganda sulykolja nap, mint nap. Zombi népnek nincs hazája. A gyerekversek bár nem mindig vidámak, mi több problémásak sok szempontból, mégis az egyetlen reményt jelentik. Ha nem is a versek, de a gyerekek mindenképpen.