Ungváry Zsolt: Az egyetem különös hatalmai - Mandiner Az egyetemi élet sokszínűsége és komplexitása gyakran rejtett dinamikák és kapcsolatok hálózatában bontakozik ki. Ungváry Zsolt írása rávilágít arra, hogy az oktatási intézmények nem csupán tudás közv

Nyitóképként szolgáló illusztráció. Fotó: MTI / Balogh Zoltán.

Az egyetemi élet egyik érdekes és sokszor vitatott aspektusa, hogy a diákok, akikkel beszélgettem, éveken át arról számoltak be, hogy az ELTE-re járva nehezen merik kifejezni konzervatív nézeteiket. A tanárok és a diákok között gyakran tapasztalható egyoldalú, nyíltan baloldali diskurzus során csupán hallgatnak, elkerülve a konfliktust. Talán már nem vagyunk messze attól a helyzettől, ami az Egyesült Államokban következett be az elnökválasztás után, amikor a Harvard egyetem hallgatói papírzsebkendőkkel próbálták enyhíteni a Trump győzelme miatti szomorúságukat. Számos liberális kampuszon professzorok mondták le az óráikat, átütemezve a vizsgákat, sőt, ígéretet tettek, hogy elnézőek lesznek a gyengébb teljesítménnyel szemben. Az egyetemek pedig különféle "stresszoldó" programokat indítottak, mint például tej, sütemények, rejtvények, legók és hasonló tevékenységek kínálata a diákok számára.

Egy különös időszak tanúja voltam, amikor a rendszerváltás küszöbén az ELTE bölcsészkarára jártam. Akkoriban már érzékelhetőek voltak a társadalmi feszültségek, a kommunizmusból éppen kilábaló országban, ahol a demokratikusan megválasztott kormányra irányuló gyűlölet hullámok egyre inkább felerősödtek. Emlékszem, egy molinóra, amely viccesen hirdette: "Horger Antall", reagálva az MDF valamely oktatáspolitikai döntésére. Az efféle humor mindig is megvolt, de az igazi feszültség a levegőben lógott. Egy hétvégi népszavazás bojkottálása után, amikor Für Lajos előadására vártunk, valaki a táblára írta: "Kis párt - kis bojkott". Ezt a megjegyzést hősiesen letöröltem, mivel hónapokkal később az MDF győzelmet aratott a választásokon, és Für Lajos a katedráról a miniszteri székbe ült át. Azonban abban a közegben a nemzeti konzervativizmus még mindig az "ellenzékiség" szinonimája volt. Hasonlóképpen, amikor a taxisblokád idején egy másik tanárom, Gerő András, büszkén állt a Kossuth téren a taxisok mellett, az az időszak szellemiségét tükrözte, amelyben éltünk.

A szembenállásban volt valami fenséges és figyelemre méltó. A már említett Für Lajos és Gerő András mellett Szűcs Jenőhöz is ellátogattam, aki az évfolyamunknak szánt előadássorozata közben tragikus módon öngyilkos lett. Úgy tűnt, hogy a korábbi rendszerhez fűződő kapcsolata miatt aggasztotta a jövője. A szakdolgozatomat Romsics Ignáchoz írtam, kétszer is, hiszen az első, amely a numerus claususról szólt, nem nyerte el tetszését; végül viszont Kertész Istvánnál vizsgáztam, aki Schmitt Pál hírhedt doktorijának opponense volt. Noha számos hiányosságot feltárt, végül mégis átengedte a disszertációt, ami évtizedekkel később Schmitt lemondásához vezetett a köztársasági elnöki posztról.