Vér és agyvelő mindenütt – Újra felfedeztük McCarthy western-thrillerét – Könyves világunkban A McCarthy által megalkotott sötét és feszültséggel teli univerzumban a vér és az agyvelő szinte tapinthatóan jelen van. Legújabb olvasásunk során újra beléptün

Cormac McCarthy híres klasszikusa, a "Nem vénnek való vidék" idén újra a Jelenkor kiadó gondozásában látott napvilágot, immár az életműsorozat stílusához illeszkedő borítóval, amely a Javier Bardem főszereplésével készült filmre is emlékeztet. E jeles alkalommal úgy döntöttünk, hogy újra átéljük a regény lenyűgöző világát.

Nem ez McCarthy legvéresebb regénye, de Az út mellett (melyből szintén készült mozgóképes adaptáció) valószínűleg a legismertebb. A két évvel ezelőtt, 89 éves korában elhunyt író már életében klasszikussá vált, de sohasem félt letérni a már jól ismert útról, még utolsó ikerregénye, a kísérletező jellegű Stella Maris és Az utas (megjelenésekor a hét könyve volt nálunk) is ezt bizonyítja.

Az írót gyakran emlegetik a sötétség virtuózaként, aki egy teljesen egyedi univerzumban alkotott, ahol a western, a krimi és a horror műfaji elemei táncra kelnek egymással. Ahogy korábbi portrécikkünkben is kifejtettük, mesterien manipulálta a hagyományos szintaxist is. Sokan Faulkner, Hemingway és Melville legjelentősebb utódjaként tekintenek rá, míg mások úgy vélik, hogy saját látásmódja révén formálta át az amerikai próza hagyományos kereteit.

A magyar nyelvű Bart István fordításában megjelent "Nem vénnek való vidék" Cormac McCarthy kilencedik regénye, amely 2005-ben látott napvilágot. A Coen fivérek 2007-ben készült filmadaptációja hatalmas sikert aratott, és négy Oscar-díjat zsebelt be. A regény címe, "No Country For Old Men", William Butler Yeats "Hajózás Bizáncba" című versének kezdősorát idézi, amely Lanczkor Gábor fordításában így hangzik: "Ez nem vénnek való vidék. Fiatalok / egymás karjaiban, a madarak a fákon / - haldokló nemzedékek - élik a daluk, / lazac-zuhatag, tengeri makrélazátony, / hal, hús, szárnyas kínálják nyári gazdagon, / ami fogant és született és halt haláltól."

A vidék, ahol a regényben járunk, valójában sem öregnek, sem fiatalnak nem való: az erőszak üli torát az 1980-as évek elején Texasban a mexikói határhoz közeli Terrell megyében.

McCarthy, ahogyan azt már megszokhattuk, most is az emberi lélek sötét zugait fedi fel. Az erőszak, a vérontás és a háború iránti megállíthatatlan vonzalmat kutatja, miközben a benne rejlő gonosz árnyait próbálja életre kelteni.

Bár léteznek ennél sokkal brutálisabb és kegyetlenebb könyvek (például az én személyes kedvencem, a Véres délkörök), ennek a regénynek az igazi ereje a feszített tempóban és a gyors váltásokban rejlik. Kitűnő példa arra, hogy a fordulatos akciók nem csupán a vásznakon, hanem a nyelv precíz eszközeivel is rendkívül hatékonyan megjeleníthetők. Különösen érvényes ez azokra a jelenetekre, amikor az üldözők és üldözöttek a világ végén található, elhagyatott motelekben futnak össze, és már csak a dördülő lövések, a hirtelen döntések és a falra fröccsenő vér, valamint az agyvelő marad a figyelmünk középpontjában, tárgyilagos, naturalista képekben: "Wells odalépett a hintaszékhez, és alaposan megvizsgálta az öregasszonyt. A homlokába kapott golyó következtében előrebukott, és a feje mellett a velő, a koponyaszilánkok, valamint az agy nagyrésze a hintaszék fejtámláján maradt. Az ölében nyitott újság hevert, a pongyolája pedig fekete volt a rászáradt vértől."

A tárgyilagos, lényegretörő képek mellett szintén nagyon erősek a könyvbeli párbeszédek, a szűkszavú szereplők néhány szavas megszólalásai, melyek minden felesleg nélkül, a legkevesebb sallanggal képesek bemutatni a dialógusban részt vevők közötti érzelmeket és az elfojtott feszültséget.

A gyorsan változó események sűrűjében három férfi emelkedik ki, mindegyikük magányos, csendes lélek, akik tipikus McCarthy-karakterek. Közülük talán Anton Chigurh a legérdekesebb figura: egy igazi gyilkológép, aki mindig célba talál. Az ő hátterét alig ismerjük, csupán egy pszichopata férfi képét látjuk, aki könyörtelenül és érzelemmentesen intézi el azokat, akiket a sorsa elé állít. Minden cselekedete egyfajta hideg logika mentén zajlik, ahol a kegyelem ismeretlen fogalom.

Nincs az az érv, az a tekintet, ami megrendítené, mintha ő maga lenne a végzet, hatalma van élet és halál fölött.

A másik, szintén rendkívül izgalmas figura az idősödő Bell seriff, aki külön narratív szálat kap a történetben. Az ő belső vívódásai és múltja mélyebb betekintést nyújtanak az olvasónak. Bell nem csupán a környékén dúló erőszak ellen harcol, hanem saját belső démonjaival és lelkiismereti kérdéseivel is megküzd. Ő nemcsak aktív résztvevője a cselekménynek, hanem egyfajta megfigyelő is, aki morális és etikai szempontból próbál tanulságokat levonni az eseményekből. Gondolatai az igazságról, a bűnről és a világ folyamatos átalakulásáról mélyebb rétegeket adnak a történetnek, lehetővé téve, hogy az olvasó is elgondolkodjon a felnőtté válás, a felelősség és a választás súlyán.

Ő az a karakter, aki helyettünk, a mi perspektívánkból is szemléli az emberi gonoszságot, az értelmetlen erőszakot - próbálja megérteni, de úgy tűnik, kudarcot vall.

A harmadik főszereplő Llewelyn Moss, akit a véletlenek sodrása áldozattá emel. Egy vadászat során rábukkan egy kábítószerrel kapcsolatos brutális mészárlás nyomaira, ahol hatalmas pénzösszeg várja, hogy valaki felfedezze. Bár tisztában van vele, hogy a pénz megszerzése nem mentes a veszélyektől, mégis úgy dönt, hogy megkísérti a sorsot. Vietnámot megjárt, tapasztalt veteránként nem könnyű őt megfélemlíteni, de most olyan ellenféllel kell szembenéznie, akihez foghatóval még sosem találkozott.

A regény fő cselekménye egy pezsgő, akcióval teli kaland, amely valóban leköti az olvasó figyelmét. Az események folyamatosan pörögnek, így nemcsak a feszültséget tartja fenn, hanem az olvasás sebességét is felgyorsítja. Mindig ott lóg a levegőben a kérdés: vajon hova vezetnek a fordulatok, és mi fog következni a következő oldalon?

Mindenki üldöz valakit, és a sivatag kietlen tája tele van fegyverekkel, halottakkal, valamint elszánt férfiakkal, akiknek a törvény csak egy távoli fogalom. Ezen a hátteren bontakoznak ki a seriff dőlt betűvel szedett monológjai, amelyek néha megszakítják a cselekményt, mintha lassan magukra vonnák a figyelmet és a végére akár a főszerepet is átvennék. Ezek az oldalak valami mélyebb tanulságot keresnek, próbálják értelmezni a múlt és a jelen eseményeit, a seriff nézőpontjából tükrözik vissza a világot: azét az emberét, aki az életét a bűn üldözésének és az emberek védelmének szentelte.

A regény szövege sok szempontból az író jól ismert módszereit alkalmazza, elhagyja a mondatok központozását, kendőzetlenül mutatja be az erőszakot és a vérontást. Ugyanakkor talán kevésbé lírai, mint a szerző többi regénye, és a McCarthyra olyannyira jellemző apokaliptikus tájleírások is kevesebb szerepet kapnak itt, ahol a világ egy mészárszékként tárul elénk.

A krimi, a thriller és a western izgalmas elemeit ötvöző műben az erőszak ábrázolása semmiképp sem öncélú. Aki csupán ennyivel beéri, annak érdemes más ajtókat próbálgatnia.

A véres eseménysorok a seriff gondolataival kiegészítve ugyanis megválaszolatlan kérdések egész sorát vetik fel az emberi természetről, a lélekről, a bennünk, emberekben élő sűrű, ragacsos sötétségről és arról, megvédhet-e ettől bármi is.