Vezetőszáron kísérték a bíróságra Till Tamás feltételezett gyilkosát.


Megkezdődött F. János bírósági tárgyalása, aki a gyanú szerint 24 évvel ezelőtt megölte a mindössze 11 éves Till Tamást. Az ügy körüli feszültség és a régi sebek újra felszakadása mind a bíróság, mind a közvélemény számára különös figyelmet kelt.

Három rendőr vezetőszáron kísérte a Kecskeméti Járásbíróság épületébe szombat reggel a megbilincselt F. Jánost, a Till Tamás megölésével gyanúsított férfit.

A Blikk információi szerint a fehér kabátot és fehér nadrágot viselő 40 éves férfi zavartnak látszott, megbánást nem mutatott, félmosollyal nézett a kamerákba. Amikor megérkeztek az épületbe, a rendőrök arra kérték a sajtó munkatársait, hogy ne kérdezzenek F. Jánostól.

A nyomozók csütörtök délután lecsaptak egy férfira, aki éppen budapesti otthonát hagyta el. Gyanúsítottként kihallgatták, és most a bíróság következő lépéseit várják.

Ahogy arról az Indexen beszámoltak, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványozta F. János letartóztatását, aki aljas indokból és különös kegyetlenséggel követett el emberölést egy tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére.

A 11 éves bajai kisfiút 24 éven át kezelték eltűntként a hatóságok, míg idén nyáron ki nem derült, hogy holtteste egy családi házhoz tartozó fészer alapjába lett bebetonozva.

Mivel az elkövető a bűncselekményt még kiskorúként követte el, előzetesen felmerült, hogy elévülhetett a férfi büntethetősége, de végül bizonyosságot nyert, hogy az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos Btk. kizárja a büntethetőség elévülését a minősített emberölés esetében. Az elévülés kizártsága tehát a bűncselekményhez kapcsolódik - a hatályos törvényben az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt -, nem pedig az elkövetőhöz.

Related posts