A magyar kutatók által kifejlesztett protézis forradalmasíthatja a látás visszaadásának lehetőségét.

Rövidesen emberek bevonásával kezdődnek a tesztelések azon innovatív eszközön, amelynek fejlesztésében a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont is aktívan részt vesz.
Elindulhat a belga ReVision Implant startup által kifejlesztett látásjavító protézis emberi tesztelése, miután a konzorcium, amelynek tagjai a startup mellett három kutatócsoport is, közel 2,5 millió eurós támogatást nyert az Európai Innovációs Tanács EIC Transition pályázatán. A kutatócsoportok között szerepel a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet Integratív Idegtudományi Kutatócsoportja is. Az eseményről a Magyar Nemzet számolt be.
A kiemelkedő európai támogatás révén a konzorcium számára nyílik lehetőség a protézisek emberi alkalmazásra történő fejlesztésére. A HUN-REN TTK kutatócsoport, együttműködve egy spanyol kutatócsapattal, vállalja az első emberi tesztek lebonyolítását.
A magyar tudósok szerepe a projektben kiemelkedő, és a fejlesztett látás-visszaállító protézis számos problémára nyújthat megoldást. A részleteket és a konkrét eredményeket a Magyar Nemzet cikkében találhatják meg, ha IDE KATTINTANAK.