Folyamatban van a párkányi fürdőben a veszélyes baktériumok lehetséges jelenlétének alapos kivizsgálása.

A párkányi Vadas termálfürdő területének zárva tartása legalább június 20-ig, péntekig érvényben marad. Ezt Németh Lívia, a fürdő marketingvezetője megerősítette, ahogy azt a TASR hírügynökség is jelentette. A fürdő bezárásának hátterében a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) által elrendelt megelőző intézkedések állnak, melyek célja a medencékben fellelhető potenciálisan veszélyes baktériumok ellenőrzése és a közegészség védelme.
A hivatal közölte, hogy még nem rendelkezik a fürdő területéről vett minták vizsgálati eredményeivel. A minták tenyésztése hosszabb időt vesz igénybe, az első eredmények a hét végére várhatók.
A fürdő megelőző bezárása és a vízminták vizsgálata összefüggésben áll egy 11 éves fiú megbetegedésével, aki súlyos állapotban került a pozsonyi gyermekkórházba. Egyelőre nem tisztázott, hogy a fiú hol fertőződött meg a veszélyes baktériummal.
A fiú június elején látogatott el a párkányi fürdőbe. Németh információi alapján azóta körülbelül 20 000 vendég kereste fel a létesítményt, azonban hasonló incidensről eddig nem érkezett jelentés a látogatók részéről.